Szeged - delmagyar.hu

Tapasztalt muzeológusként látja el a nemrégiben összevont vásárhelyi kulturális intézmények vezetését Nagy Imre művészettörténész, aki 1991 januárja és 1999 februárja között már igazgatta a Tornyai János Múzeumot. Nagy Imre, aki kandidátusi fokozatát az észak-amerikai síksági indiánok művészetéről írott disszertációjával szerezte, szabadidejében indián rajzokkal, festett pajzsokkal és sziklarajzokkal foglalkozik, s eddig öt alkalommal kutatott ebben a témában az Egyesült Államokban.

Az előző évtizedben már volt múzeumigazgató Vásárhelyen Nagy Imre művészettörténész, akit nemrégiben ismét kineveztek a Tornyai János Múzeum élére. A két megbízás között tudományos igazgatóhelyettesként, illetve képzőművészeti osztályvezetőként dolgozott a szegedi Móra Ferenc Múzeumban az ország egyedüli indián szakértője, aki doktori disszertációját az észak-amerikai síksági indiánok művészetéből írta.

Az indiánszakértő Nagy Imre szabadidejében foglalkozik kedvenc témájával, az indián művészettel. Eddig öt alkalommal járt amerikai tanulmányúton, először egy konferencián vett részt, négy alkalommal pedig különböző ösztöndíjaknak köszönhetően tartózkodhatott az Egyesült Államokban. Fél évet töltött Washingtonban, négy hónapig lehetett Oklahomában, egyéves művészeti ösztöndíjjal New Yorkban folytatott tanulmányokat, tavaly szeptembertől idén február végéig pedig Bloomingtonban tartózkodott. Mint mondja, közvetlen kapcsolat ugyan nem található a vásárhelyi realizmus és a síksági indián művészet között, de az odakint használt kulturális antropológia kutatási módszertanából sok mindent fel lehet használni vásárhelyi művészettörténészként is. Már 1984-ben 60 ezres példányszámban jelent meg idehaza ismeretterjesztő könyve az indiánokról, tavaly óta pedig egy hosszabb tanulmánya olvasható az indián művészetről a Sámánok és kultúrák című kötetben.

– Először 1991 decemberében megbízott igazgatóként kerültem egy esztendőre a vásárhelyi múzeum élére, miután onnan nyugállományba vonult Dömötör János. Ezt követően 1993. január 1-jétől 1999. február 1-jéig már kinevezett igazgatóként dolgoztam ugyanitt – emlékeztetett a közelmúltra Nagy Imre. Az idén ismét pályázott a vásárhelyi múzeum élére, mondván: ismeri az intézmény munkatársait, a várost és a vásárhelyieket, s kihívást látott a rá váró feladatokban. Számított ugyan a város kulturális intézményeinek összevonására, de arra nem, hogy az ilyen gyorsan bekövetkezik. Jelenleg ugyanis a múzeum, az Alföldi Galéria, a csúcsi fazekasház, a Papi-féle szélmalom, az Árpád utcai tájház, a kopáncsi tanyamúzeum, a Petőfi Művelődési Központ a mozival és a tánciskolával, az Emlékpont, a Magyar Tragédia '44 kiállítás, illetve a zsinagóga is egyetlen intézményi struktúrába tartozik.

– Nem gondoltam viszont, hogy ilyen gyorsan ennyi ember főnöke leszek, meglehetősen sok elfoglaltságot jelent az összevonásokkal kapcsolatos adminisztráció. Különösen nagy kihívást jelent az a városi elképzelés, amely kulturális negyeddé változtatja majd a belvárosnak az Alföldi Galériától a Tornyai-múzeumig terjedő részét. Beleértve ebbe a múzeum és az Alföldi Galéria felújítását és bővítését is.

Nagy Imre akkor sem szakadt el Vásárhelytől, amikor a szegedi múzeumban dolgozott (ahol július végéig még félállásban ellátja a művészettörténészi teendőket), hiszen ő szerkesztette a Németh József-emlékkiállítás katalógusát, s most Kéry László festőművészről készít egy nagyobb tanulmányt. Első vásárhelyi múzeumigazgatói teendői közé tartozott a testvérvárosi programok keretében megnyílt kiállítás megszervezése, illetve az Alföldi Galériában jelenleg látható Céhek és olvasókörök című tárlat levezénylése is. A jövő múzeumát foglalkoztató múzeumként képzeli el, s mindenképpen szeretné továbbra is fenntartani az idén már ötvennegyedik alkalommal megnyíló őszi tárlatok hagyományát. A tervei szerint jövőre tanulmánykötet jelenik meg e rangos kiállítássorozat történetéről.