Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

Napi 10 forintot sem érnek a kutyáink?

Hódmezővásárhely - A chip beültetése minden 4 hónaposnál idősebb kutyába kötelező januártól. Emiatt, valamint az ebadótól való félelem miatt – a vásárhelyi tapasztalat szerint – egyre többen szabadulnak meg kedvenceiktől.
Egyre több a gazdátlan, kóbor kutya Hódmezővásárhelyen, amelyek jó esetben menhelyre kerülnek. A vásárhelyi székhelyű Konrad Lorenz Természet- és Állatvédő Egyesület Mártély közeli telephelyén 2010-ben még „csak" 90-100 kutyáról gondoskodtak, mára ez a szám eléri a 180-at – tudtuk meg Varga András egyesületi tagtól.

A chip beültetése minden 4 hónaposnál idősebb kutyába kötelező januártól.
A chip beültetése minden 4 hónaposnál idősebb kutyába kötelező januártól.

– Először akkor gyarapodott a létszám, amikor lehetőség nyílt az ebadó bevezetésére, szerencsére a legtöbb önkormányzat – így a vásárhelyi is – úgy döntött, nem teszi, viszont sokan megijedtek, és megszabadultak a jószágtól – mondta Varga András. – Pedig a mindössze 3000 forintot három részletben is fizethették volna az érintettek. Legutóbb az ebösszeírás és a januártól minden 4 hónaposnál idősebb kutyába kötelezően beültetendő chip borzolta a kedélyeket. Egyre több állat kerül az utcára, vagy a gyepmestert házhoz rendelve szállítatják el az egykori kedvenceket, utóbbi heti 5–6-szor fordul elő. A chipbeültetés 3500 forintba kerül, vagyis egyes gazdáknak napi 10 forintot sem érnek kutyáik, a kötelező oltást is számítva ez az összeg megduplázódik napi 20 forintra.

A Konrad Lorenz igyekszik gazdit találni a kivert, megunt, drágának ítélt ebeknek, havonta mintegy 10-nek sikerül, viszont a gyepmesteri telepen 2 hét őrzés után elaltatják a befogott, leadott állatokat. A szakember becslése szerint Vásárhelyen a tanyavilággal együtt mintegy 10–11 ezer kutyát tartanak, és a kedvencektől való megszabadulás a jövőben inkább fokozódik.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. szentmiki 2012. november 18. 12:31
    „31. tams073, a chip nálunk olcsóbb lett, és ingyen teszi be( csak a chippet kell kifizetni,3500,-FT),továbbra is 100%-ban mellette állok, épp most sikerült megfogni az egyik cigány egyik kutyáját tyúkevés közben a szomszédban, egyszerűen azt mondja, hogy nem az övé, évente több száz baromfit pusztítanak el, mivel nem etetik őket, semmilyen hatóságot nem érdekel, bicikliseket, gyerekeket időseket támadnak meg és sorolhatnám napestig, az egyik illető megunta a több éves károkozást, most bíróságra jár önbíráskodásért, de a kutyák továbbra is szabadon oltatlanul..., ezek után a fletó hitelének a törlesztése különböző adók formájában nem igazán hoz lázba...”
  • 34. tams073 2012. november 17. 03:07
    „portis iszom szavaid eggyet értek de itt süketelnek csak a viktor imádok”
  • 33. portis 2012. november 16. 15:11
    „28. tams073 2012.11.15. 22:43

    Nem lennék meglepve ha csak Magyarországon lenne kötelező, meg mondjuk Tadzsikisztánban. :)

    Angliában tervezik az biztos, de szerintem nem fogják bevezetni. Másnap már kutyaszarral dobálnák David Cameront az tuti. :”
  • 32. tams073 2012. november 16. 13:18
    „szentmiki jaja telefon adó biztositási adó tranzit dij uthasználati dij stb rossz aki rosszra gondol mi?”
  • 31. tams073 2012. november 16. 13:17
    „szentmiki nem vagyok ideges kösz csak olvasd el miket irt rollam és te sem hagynád.Amugy igen fajtiszta kutyáknál megértem mikor több tizezer forint egy kolyok viszont ne felejzsd el aki befogad egy-két korcs kutyust azt jól felelöségteljesen és ez mellé még fizesen egy szükségtelen dologért ezzel szembe egy értékes kutyánál ahol tilos a tetoválás kár össze hasonlitani szerintem nem? Amugy eggyet értek a kobor kutyák felvetésével viszont utánna néztem pár statisztikai adat a kutya támadások 70% ban ismert támadó kutya szomszéd saját rokon kutya a maradék 30% ban 85% nem lesz meg a kutya igy a chip sem igy nincs sok értelme.Ez a lopásoknál jó ha megvan lehessen azonositani ennyi. És mennyiért rakták 2005 2006,2007,2008, stb a chipet erre még kiváncsi lennék.Amugy az öregségi nyugdijbol sok ez a kiadás is. de sok olyan dolog van amit valahol bevezettek de nem alkalmazzák más területeken igy én ebböl sem következtettem volna hogy kötelező lesz.Plusz egy adalék az orvosok plusz ezer forintokat számolgatnak fel érte”
  • 30. szentmiki 2012. november 16. 10:14
    „28.tams073, 2005 jan. 1. után minden Magyarországon született, MEOE által törzskönyvezett fajtatiszta kölyökkutyának a MEOE kötelezően előírja a microchippel való jelölést, tehát nem most találták ki! Azt pontosan nem tudom, hány országban kötelező, de az unióba a chip nélkül nem viheted be. Felelős gazdi eddig is tetetett a házi kedvencébe (kutya, macska, görény...). Ez nem politikai nézet kérdése, hanem IQ. Inkább az aggaszt, hogy a cigányok szabadon kóborló , oltatlan kutyáival mi lesz, ezt egyik kormány sem merte még bevállalni...”
  • 29. szentmiki 2012. november 16. 09:58
    „27. tams073, rossz az, aki rosszra gondol! Egy kicsit idegesnek tűnsz, relax, séta a kutyusokkal...”
  • 28. tams073 2012. november 15. 22:43
    „princeoftheport 500ft mi de 500ft x 12000 az mennyi na az már biztos amugy nem annyi van rajta megnyugtatlak. Amugy a gyereket meg az állatot nem szabad összehasonlitani.Ez annak a irány elvnek a menete amit kedves vezéreink elkeztek a dohánytermék monopolium vagy a szkg rendszámának megváltoztatása mert vannak bünözök stb egy normális országban nem a nagy tömeget kinyszeritünk kényszerpályára hanem a tetteseket kapjuk el.Amugy tényleg hány országba van chip azt tudja valaki most komlyan?”
  • 27. tams073 2012. november 15. 22:38
    „Aranea igazi suttyó vagy már ne haragudj hogy jösz te ahoz, hogy ismeretlenűl degradály? Ha a kutyám beteg lesz és már volt csak két orvoshoz viszem Sebő Otto Makó vagy Szegedre Szöke dr úrhoz nem tudom felelős gazdiként gondolom ismered öket szerintem a legjobbak és sosem kérdeztem még meg elöre mennyi lesz egy kezelés ha beteg.
    Viszont a chip nem betegség és nem gyogyit vagy nem gyogyitás egy ujabb lehuzás és hozzáteszem nem a chippel van bajom hanem a modszerral és a hogyannal. Szerinted mennyibe kerül ennek a chipnek a beszerzése? Elárulom pár tiz forintba a többi pénzlehuzás és most figyeld meg amit mondok amikor lelesznek chipelve a kutyusok jöhet az eb adó ez a lényeg te meg ismeretlenűl sértegetsz mert nem eggy a véleményem a sorozatos lehuzásokkal. Én magam támogatom mindig a Lorenzosokat és nagyon sajnálom a kutyusokat, de ettöl még egyszersem biztos, hogy lesz chip a kutyában ami megmarja majd a te gyerekedet.És akkor folytatnám a többi kedvencekre akik ugyan ugy veszetséget hordozhatnak de nem gátolja a keités pl a cicák na azokat, hogy chipeled.Tehát nem a kutyátol sajnálok pénzt hanem a lehuzásokbol van elegem, és ne mondja már meg nekem senki nem kötelező kutyát tartani, ez külön dühit nehogy már az legyen a feltétele amit eggyesek kigondolnak.”
  • 26. princeoftheport 2012. november 15. 21:48
    „24. portis 2012.11.15. 20:05
    Nem hülyeség az összehasonlítás. Egyiknek sincs szabad döntése arról, hova kerül. Eszik, sz.rik, nem tud magáról gondoskodni, és nevelni kell mindkettőt. Nem ütni, rúgni, kocsmára, cigire költeni, példa mutatással nevelni. Nem tartani, harmadszor mondom, nevelni és pénzt költeni rá akkor is, ha értelmetlennek tűnik bizonyos embereknek bizonyos kiadás. Ennyi.”
  • 25. Aranea 2012. november 15. 20:40
    „23. portis 2012.11.15. 19:50
    Elvoltak?! Elég csak mondjuk az elmúlt 5 évben nyilvánosságra került eseményeket (kutyatámadás, állatkínzások, kidobott, kóborló állatok, sintértelepek naprakész listái) megtekinteni a médiában (a facebookról már nem is beszélve) hogy egyértelmű legyen: csak az gondolhatja úgy, hogy "elvoltak", aki szemellenzőt hordva nem vett tudomást a körülette történő eseményekről, A múltban annyi volt a különbség, hogy ugyanezeket szépen el is hallgatták, nem ment ki a TV minden kutyaharapáshoz tudósítani. (30 éve volt olyan hely, ahol bunkósbottal verte agyon a sintér a kutyákat, jobb esetben akasztott és a gyógyszerészeti intézetben is szörnyű kínhalált haltak az utcáról befogdosott kutyák/macskák tízezrei, ugyanis kísérleti célra jelentős mennyiséget adtak le, ezt hiteles helyről tudom).”
  • 24. portis 2012. november 15. 20:05
    „18. princeoftheport 2012.11.15. 18:34

    Na ez jó nagy hülyeség ... a gyereket nem tartjuk, meg egyáltalán összehasonlítani az állattartást a "gyerek tartással"

    A felelős állattartásról meg a annyit, nyilván létezett eddig is. A kutyák és az emberek eddig jól elvoltak egymással a 100.000 éves közös múltjuk alatt chip nélkül is.”
  • 23. portis 2012. november 15. 19:50
    „19. princeoftheport 2012.11.15. 18:42

    Több mint a semmi....
    Amúgy meg a kamara elnöke elismerte hogy jó biznisz ez nekik.”
  • 22. Soci 2012. november 15. 19:49
    „Mindkét félnek van igaza.
    De velem is azt mondatja a szívem,hogy mindenkinek arra van pénze amire akarja,lehet,hogy ez igy nagy összeg egyszerre föleg ha több kutya is van..de istenem mióta tudjuk már,hogy ez kötelező lesz,gyüjteni lehetett volna rá...de vannak akiknek annak ellenére,hogy azt mondják enni sincs pénzük még is naponta egy doboz cigit szívnak vagy isznak,vagy éppen el kocsikáznak csomo benzint vagy akármi.Mindenki tud valahol huzni magán annak érdekében hogy kiadjon egyszer a kutya életében a chippért ennyi összeget.
    És valóban hiányzik a felelös kutya tartás!!Mindenkinek a maga érdekét is szolgálja a chip ha fontos neki a kutyája,hogyha elszökik megtalálja.”
  • 21. Aranea 2012. november 15. 19:22
    „16. portis 2012.11.15. 18:14
    "Biztosan benne vagy kutyacphip bizniszben. :)"
    Benne ám, csakhogy a befizetői oldalon: a 12 éves öreg (mentett) kutyánkban még csak tetoválás van, így a jövő heti állatorvosi viziten csipeztethetem én is. (Na egyébként ő is éppen egy brilliáns példa: az előző tulajdonosai a költségesnek ígérkező állatorvosi kezelések miatt akarták leoltatni... no comment)”
  • 20. princeoftheport 2012. november 15. 18:53
    „Az ebrendészeti tevékenységet végző településüzemeltetési cég befogja a kutyát, két hétig karanténban tartja, eteti, itatja, takarítja a kennelt, hátha jelentkezik érte a tulajdonos. Honlapon, szórólapon teszi közzé, hogy jelentkezzen érte a tulajdonos. Ha ez nem, jár eredménnyel, állatorvos ÖRÖKRE elaltatja ez ebet. Majd mint veszélyes hulladék a vásárhelyi atev telepen végzi. Mindezt potom bruttó 18 ezer forintért játsszák végig. Emberek!! Gondolkodjunk már egy kicsit!!!”
  • 19. princeoftheport 2012. november 15. 18:42
    „Egyébként ez nem csak a chip beültetéséről szól, hanem arról, hogy ezzel az eb bekerül egy országos nyilvántartási rendszerbe (PETVET Data). Maga az állatorvosi költség, amivel a beültetésen "NYERÉSZKEDIK" az orvos, kb. 500 Ft. Amiből adózik is. Szóval ÓÓÓÓRIÁSI biznisz a dokiknak.”
  • 18. princeoftheport 2012. november 15. 18:34
    „14. Aranea 2012.11.15. 17:55
    Teljesen igazad van. Senkinek nem kötelező kutyát/macskát/egeret/halat, vagy bármit tartani, ha nincs 3500 Ft-ja az egyedi azonosítóra, ami csak töredéke annak, amibe az állat tartása kerül. Évente oltás, valamint napi ellátás az alap kiadás. Akkor mit csinál az olyan gazda, ha az állat beteg lesz? egy gyomorcsavarodás miatti műtét minimum 50 ezer Ft. Kifizeti, vagy hagyja meghalni a kutyáját? MIRŐL BESZÉLÜNK??? Ma Magyarországon nincs felelős állattartás...ami kiterjed az egyedi azonosításra is.
    Van olyan 5000 lelkes település, ahol az 1500 eb közül 400 van veszettség ellen beoltva!!! Teljesen jogos a kötelező transzponder beültetés, mert így nyomon lehet követni a kötelező oltást is. Aki nem tudja vállalni, ne tartson se kutyát, se gyereket, mert akkor arra sincs pénze..Ha a kutyáját zaciba csapja 3500 Ft kiadás miatt, rakja a gyerekét intézetbe ingyen, mert az felnőtt korára 30 millióba fog kerülni!
    Egyébként külföldön már évek óta bevezették, működik az azonosítás. Egy havi buszbérlet feléért (egyszeri kiadás) megoldódik a chipezés.”
  • 17. macs 2012. november 15. 18:19
    „Ahogy az emberek a védtelen állatokkal bánnak, úgy bánnak a védtelen emberekkel is, öregekkel, betegekkel, homleszekkel. Semmi gond! gonosz leszek, de nagyon remélem, hogy az élettől majd visszakapják. A sintér ingyen viszi el a kutyákat, ingyen altatja el az állatokat, mert az injekció se két fillér, vagy simán agyonverik, felakasztják, mert az occsó? Amennyiben elaltatják az ebeket, akkor az injekciót ki fizeti? Úgy tudom kb. 3-4000 forintról van szó, a csíp 3500 Ft, szóval, hogy van ez?”
  • 16. portis 2012. november 15. 18:14
    „14. Aranea 2012.11.15. 17:55

    Hoppáá.... megjött az arisztokrácia! ""proletár önzés""

    Biztosan benne vagy kutyacphip bizniszben. :)

    Meggyőződésem egyébként, hogy az egész semmi másról sem szól mint a pénzbeszedésről.”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Házasodna a gazda: már csak két lány küzd Bencéért

Hosszas tépelődés után, végül Karinát küldte haza a vásárhelyi Bence gazda.
Tovább olvasom