Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Naponta 60 kiló pékárut oszt szét a romák egyesülete

Hódmezővásárhely - Naponta 50-60 kiló zsemlét, kiflit és kenyeret oszt szét Vásárhelyen a legrászorultabb roma és magyar családok között a Hódmezővásárhelyi Romák Egyesülete. Az adományozó pékség vezetője azt mondja: ezzel nem különbek másnál, de szerinte az élet így működik helyesen.
Naponta 50-60 kilogramm zsemlét, kiflit és kenyeret oszt a vásárhelyi száz szociális bérlakásban lakó legrászorultabbaknak a Hódmezővásárhelyi Romák Egyesülete. Ajtai Éva, az egyesület elnöke tegnap is kocsiba ült, hogy Patai Gyulánéval, a Dobó Katalin utcai szociális lakásokban élők segítőjével közösen eljuttassa az embereknek a helyi Flamand pékség adományát. – A pékség év vége óta mindennap nekünk adja azt a pékárut, amely előző nap nem kelt el a boltokban, illetve azt, amit kisütnek, de végül nem szállítanak ki az üzletekbe – mondta Ajtai Éva. Patai Gyuláné hangsúlyozta: maga is az egyik szociális lakásban lakik, ezért ismeri az itt élőket, anyagi és szociális helyzetüket. Így tényleg a legelesettebbeket, legszegényebbeket írta össze, hogy valóban csak azok kaphassák a zsemlét, kiflit és kenyeret, akik nem tudnának mindennap péksüteményt venni.

A Dobó Katalin, majd a Bíbó Lajos utcában megálló autóhoz Patainé hívására gyorsan megérkeznek az élelmet már nagyon váró romák és magyarok. Hamar megtelnek a szatyrok péksüteménnyel, kenyérrel. Megtudjuk: van olyan nap, amikor a délelőtti osztást délután is megismételik.

Patai Gyuláné tegnap is osztotta a péksüteményt. Fotó: Frank Yvette
Patai Gyuláné tegnap is osztotta a péksüteményt.
Fotó: Frank Yvette

– Nagyon nagy segítséget jelent ez nekünk, különben csak száraz kenyeret ehetnénk – árulja el a hétgyermekes Németh Zoltán. Egyetért ezzel Bán Gyuláné, aki magának, férjének, fiának és annak feleségének viszi a kifliket, zsemléket. Azt mondja, ilyet korábban nagyon ritkán ettek, jó ha mindennap futotta kenyérre. Bátyi Sándor bólogat szavaira, s közben örömmel pakolja az élelmet a táskájába hétfős családjának.

Felebaráti szeretetből adják

– Nem vagyunk különbek ezzel, de az élet így működik helyesen – indokolta a gesztust Sós Árpád, a Flamand pékség ügyvezető igazgatója. Hozzátette: nagyon fontosnak tartják, hogy úgy éljenek ebben a vásárlóközpontú világban, ahogy a Biblia tanítja: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat".

Olvasóink írták

  • 13. cipész 2009. január 29. 09:00
    „Nem az irígység beszél az emberekből, csak akit mutogatnak ezen a képen már 3-ra költözött, önkormányzati lakásba.és a rászoruló fiatal családok?Akik dolgoznak és adóznak, hogy ezeket és a nyugdíjasokat, el tudja tartani a a bejövő adóból az ország.
    Ismerem a Bibliát, hisz tanították velünk régen, csak nem minden ember tartja be a tanultakat.
    Mikor kaptak az elődeink azért pénzt, hogy ugyancsak vigyenek bennünket ovodába és iskolába.”
  • 12. katonaroca 2009. január 28. 20:56
    „1. Uradat,Istened imádd és csak neki szolgálj!
    2. Isten nevét hiába ne vedd !
    3. Az Úr napját szenteld meg !
    4. Atyádat és Anyádat tiszteld !
    5. Ne ölj !
    6. Ne paráználkodj !
    7. Ne lopj !
    8. Ne hazudj és mások becsületébe kárt ne tégy !
    9. Felebarátod házastársát ne kívánd !
    10. Mások tulajdonát ne kívánd !”
  • 11. cipész 2009. január 28. 20:19
    „Na látod VásárhelyiÁgi, nekünk se futja a pék sütemény, örülök, hogy kenyeret tudok venni.
    Ők ingyen kapják a ruhát is, nem is akármilyet.Arról nincs hír, hogy veszekedtek.”
  • 10. Hmmm... 2009. január 25. 13:36
    „En jonak tartom a tamogatast. A kerdes az, vajon tenyleg a raszorultak kapjak-e? A kifli es zsemle osztogatas viszont luxus, az igazan ehes szajnak elegendo az isteni magyar kenyer!!!!”
  • 9. dsmaan 2009. január 24. 20:22
    „Kifli,kenyér!!Már csak egy disznót kell nekik lopniuk hozzá a hozzánk hasonló tisztességes gazda emberektől!!!”
  • 8. VásárhelyiÁgi 2009. január 24. 18:56
    „Teli szatyor péksütemény, kenyér???
    Nekem van munkahelyem, ahol jó sokat gályázok naponta, de akkor sem jut minden nap péksütemény az asztalra!”
  • 7. Vitéz 2009. január 24. 17:21
    „Gyerekek! Szojka mikor adakozik a véreinek. Hiszen ő tisztességes úton szerezte a vagyonát. Ha eladná a terepjáróját minden "családtagnak" jutna kenyér.”
  • 6. fünfnull 2009. január 24. 15:42
    „Elhiszem, hogy nem telik nekik kenyérre, de garantálom, hogy a 80%-ának ott a cigaretta a zsebükben!”
  • 5. Írástudatlan-Tdi. 2009. január 24. 11:11
    „Mi is illetve én rokkantnyugdíjas vagyok havi 48.000.-ft. A feleségem pedig kemény 51.000.-ft ot keres jó kemény munkával! És bizony mi is csak félkiló kenyeret tudunk megvenni olyan drága de beosztlyuk azt a kispénzünket! Nem mondom hogy nekünk is jól jönne az ijesfajta segítség. De nem sülyedünk olyan mélyre hogy rászorúljunk az ilyen segítségre! De gondolom hogy vannak még rajtam kívül is ilyen anyagi körűlményeközött élők és gondólkodók is. Most nem rosszmályúságból írom de azonfelül hogy segítséget kapnak élelmiszer fórmályában ezek a rászoruló emberek vajon munkahelyeket miért nem ajánlanak fel nekik segítség gyanánt mert ez a falyta segítség lenne a leghasznosabb. Mert ha csak is őket támogatják ilyesfalyta illetve ingyenlakásokkal meg egyebekkel erős a gyanúm hogy az is akinek lenne lehetősége dólgozni még az sem fog. Szerintem! De az is lehet hogy nem jól látom a helyzetet????”
  • 4. Norman_Bates 2009. január 24. 10:45
    „Baja2005 : álj sorba nyugodtan, ha le akarod járatni magad a kunyerálással! ezt hagyd meg a purdéknak, mi fehér emberek legyünk már külombek.
    Kifli, zsemle...hatalmas tápérték.”
  • 3. JB007 2009. január 23. 20:48
    „Ha figyelmesen elolvasod, kiderül kapnak ők is.”
  • 2. baja2005 2009. január 23. 19:03
    „Mi alapján különböztetnek meg embereket bőrszínük alapján. A "fehér" ember miért nem kap belőle.”
  • 1. kobold 2009. január 23. 16:23
    „sajnos nem azokon segitünk akiken kellene.
    időnként megfordulok a dobó k. utcán ezeknek a "rászorulóknak" a gyerekeit minden reggel külön taxi
    viszi az iskolába, a számlákat nem fizetik, állitólag arra nem tellik a segélyből .
    a képen látható szépség is közéjük tartozik, bár neki sok mindent lehet mert a polgármester
    "szerelmes" bele ez egy közgyülésen , illetve telefonos közmeghalgatáson hangzott el..........”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhelyen és környékén forgatott a Főtér stábja

Hódmezővásárhely - Vásárhelyen és környékén forgat ezen a héten az m1 Főtér című magazinjának… Tovább olvasom