Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Ne veszítsenek a gyerekek

Megdöbbentek, elkeseredtek az érintett gyerekek szülei a Szántó Kovács János Általános Iskola bezárásának hírére. Egy hetedikes diák apja úgy véli, biztosan lett volna más megoldás is, a kisebbségi önkormányzat elnöke hiányolta az egyeztetést. Erre ezután kerül sor: decemberben derül ki, ki hol tanul és tanít tovább 2007 szeptemberétől. Az iskola igazgatója a közgyűlésen még kifakadt – most már nem nyilatkozik.
Életkép a döntés után. Ez a tanév még ebben az épületben ér véget Fotó: Tésik Attila
Vidám gyermekzsivaj fogadott bennünket tegnap délelőtt is a vásárhelyi Szántó Kovács János Általános Iskolában: nem állt meg az élet attól, hogy kiderült, az oktatási intézmény 2007 szeptemberében nem indul új tanév. A város új, 2013-ig szóló közoktatási koncepciójáról egyöntetű szavazással hozott elvi döntést a közgyűlés. Az érintetteket megdöbbentette a határozat.

Az egyik szülőnek, Mezei Vidornak hetedikes fia tanul a suliban. Az édesapa szerint nagyon foglalkoztatja a gyereket, hogy mi lesz az intézményükkel. Vidor fia két napig búsult, amikor megtudta: szeptembertől már nem biztos, hogy szántós diák lesz. Az utolsó évben sajnál elszakadni a tanáraitól, és persze főleg osztálytársaitól. A bezárás mindennapi beszédtéma a gyerekek között. A Mezei családban több generáció tanult a Szántóban, s mások is nosztalgiázhattak, amikor a szülői értekezletekre jöttek.

„Nem lehet, hogy egy ilyen nagy múltú intézményt csak úgy bezárjanak" – fakadt ki Mezei Vidor. Úgy vélte: más megoldást kellett volna keresni.
Hasonló a véleménye Sztojka Lászlónak, a vásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökének. Kifejtette: annak idején össze tudták vonni a Szent István- és a Halmay Zoltán-iskolát: miért nem lehetett ugyanezt megtenni a Szántóval is? Az elnök nem érti, miért pont azt az intézményt kell bezárni, amelyiknek a pedagógusai nagyon sokat tettek a roma gyerekek integrációért. Sztojka László azon is megdöbbent, hogy egy ilyen jelentős döntés előtt nem egyeztetett az önkormányzat a kisebbségiekkel.

Az egyeztetéssel és a tájékoztatással kapcsolatban a legutóbbi közgyűlésen elhangzott: mindez nem marad el. A szülőkkel is, a kisebbségi önkormányzattal is tárgyalnak, annak érdekében, hogy minél kevesebb feszültséggel járjon az átmenet. Az intézkedési tervet – amely arról szól, hogyan valósítják meg a gyakorlatban az új közoktatási koncepciót – decemberben tárgyalják a vásárhelyi képviselők.

A felkért szakértő, a Commitment Kft. által elkészített anyag szerint a szántós diákok a Tarjániban, valamint a Szent Istvánban folytathatnák a tanulmányaikat. A kívülálló szakemberek véleménye szerint a két iskola között egyenlő arányban kell megoszlaniuk a hátrányos helyzetű tanulóknak.

A Szántó Kovács-iskolában egyébként 190 diák tanul, s a gyereklétszám csökkenése volt a bezárás mellett szóló legfőbb érv. Az is szóba került, hogy a megürülő épületben az Aranyossy Általános Iskola működhetne tovább.

Szerettük volna megkérdezni az iskolát érintő változásról az igazgatónőt, Bagi Lászlónét is, ám barátságosan, de határozottan közölte: nem kíván nyilatkozni.

A közgyűlésen több képviselő is dicsérte a szeptembertől megszüntetett általános iskola tantestületét, a hátrányos helyzetű gyermekek érdekében végzett munkát. Akkor az igazgatónő kijelentette: miután bezárják az iskolát, nehéz elhinni, hogy jól végezték a munkájukat. De most arra kell törekedni, hogy a tanulóik ne veszítsenek, csak nyerjenek ezzel a lépéssel – hangsúlyozta a képviselők előtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2008-ban négysávosra szélesítik a 47-es főútat

A korábbi információkkal szemben 2008-ban mégis megépítik a 47-es főút hiányzó négysávos szakaszát… Tovább olvasom