Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Négy biciklis baleset január óta

Vásárhelyen az év első heteiben annyi kerékpáros baleset történt, mint tavaly az első fél évben. A rendőrök szerint a balesetek legfőbb oka a figyelmetlenség. Az autósok és a kerékpárosok is úgy látják: idegesebb, feszültebb a közlekedés, mint tavaly.
Egyre veszélyesebb kerekezni Vásárhelyen. Fotó: Tésik Attila
Míg tavaly összesen tíz kerékpáros balesethez kellett kivonulnia a hódmezővásárhelyi rendőröknek, addig 2007 első heteiben már négy esetben szenvedett sérülést biciklivel közlekedő a közúton, amiből kettő súlyosnak bizonyult. Legutóbb a múlt héten egy személygépkocsi a vásárhelyi Petőfi Művelődési Központ előtti zebrán ütött el egy kerékpárján ülő idős nőt, aki könnyebben sérült.

Keczkó Péter, a vásárhelyi rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője úgy véli: az autósok és a kerékpárral közlekedők is felelősek az egyre súlyosbodó helyzetért. Az említett balesetek mindegyike az elsőbbség meg nem adása miatt következett be. Sokszor kényelmi szempontok vezetnek a karambolokhoz.

– Nem egyszer előfordul, hogy nem szállnak le a kerékpározók, amikor a közlekedési szabályok szerint meg kellene állniuk, és gyalog kellene áttolniuk a járművüket az úttesten. Ilyenkor a szabályosan közlekedő autós sem tehet semmit, hiszen ha nem számít a kerékpáros hirtelen irányváltására, már nincs ideje megállni. Rendkívül veszélyes a kivilágítatlan kerékpáros is. Ez a külterületen azt jelenti, hogy a féknyom gyakorlatilag az ütközés pontjától mérhető, rossz látási viszonyok esetén ugyanis már csak ekkor veszi észre a nyolcvan-kilencvennel haladó autós a biciklizőt – foglalta össze az osztályvezető, aki hozzátette: rendőr-szemmel is feszültebb, idegesebb a közlekedés idén, mint tavaly.

A vásárhelyi kerékpáros balesetek nem kötődnek egy-egy gócponthoz, a város különböző útszakaszain történnek, így a kerékpárutak vagy a jelzések módosítása a rendőrség szerint egyelőre sehol sem indokolt. Mindemellett folyamatosan ellenőrzik Vásárhely útjait, és nagy gondot fordítanak a megelőzésre is. Rendszeresen tartanak előadásokat az általános és középiskolákban. Az osztályvezető szerint a KRESZ változásával, vagyis a lakott területeken kívül kerékpárral közlekedők számára kötelezővé tett láthatósági mellénnyel javulnak majd a baleseti statisztikák is.

– Sokat változott a közlekedési morál az elmúlt hetekben. Naponta többször is átszelem a várost autóval, és van néhány csomópont, ahol csak a lélekjelenlétemnek volt köszönhető, hogy nem gázoltam biciklist. Mintha türelmetlenebbek lennének az emberek. Sok kerékpáros, még az idősebbek is, úgy gurulnak ki az úttestre, hogy nem néznek szét, így sokszor csikorgó fékkel kell megállnom. Talán ez is oka lehet a sok karambolnak – mondta Fekete Szilvia.

Gál Péter gyakran járja két keréken Hódmezővásárhelyt, és ő is hasonlóképpen fogalmazott: mintha idegesebbek, türelmetlenebbek lennének a közlekedők. Szerinte ehhez járul a figyelmetlenség is, hiszen sok biciklis világítás nélkül vág neki éjjel az utaknak, és a szabályokat nem veszik figyelembe. A város több pontján is kellemetlen helyzetbe került az elmúlt hetekben, volt, hogy kerékpárossal ütközött a zeneiskolánál haladó bicikliúton.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áramtermelés szemétből

Áramot fejleszt a vásárhelyi kommunális hulladéklerakóban felszabaduló metánból az A. S. A. Kft. A… Tovább olvasom