Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Nejlonszatyor is okozhat balesetet

Hódmezővásárhely - Nemcsak az autók veszélyesek a kerékpárosokra: egymást és magukat is veszélybe sodorják sokszor a két keréken járók. A rosszul szállított szatyor ugyanolyan veszélyes lehet, mint az, ha nem adja meg valaki az elsőbbséget.
Vásárhely ugyan a megye kerékpáros fővárosa, ám ez nem azt jelenti, hogy aki biciklire ül, az elfelejtheti a KRESZ-t. Fontos tudni, mi a teendő, ha menet közben kereszteződéshez, jelzőlámpához vagy éppen veszélyes útszakaszhoz ér az ember – de arra is oda kell figyelni, milyen közel megyünk el a szembejövő mellett.

Tavaly 21 balesetet okoztak a biciklisek – tudtuk meg Torzsa Endre főhadnagytól. A vásárhelyi rendőrkapitányság közlekedési osztályvezetője elmondta, ezek közül az egyik halálos volt, hét könnyű, míg öt súlyos sérülésekkel járt. A balesetek legfőbb oka a hatóság adatai szerint az elsőbbségadás kötelezettségének figyelmen kívül hagyása, illetve általánosságban a figyelmetlenség. A bicikliutakon egymás mellett elhaladók sokszor olyan közel akarnak elhajtani egymás mellett, hogy összeütköznek.

A virágtartók. A Nemzeti Közlekedési Hatóság jóváhagyta kihelyezésüket. Fotók: Tésik Attila
A virágtartók. A Nemzeti Közlekedési Hatóság jóváhagyta kihelyezésüket.
Fotó: Tésik Attila

Nemrégiben egy, a biciklire rosszul feltett, s a küllők közé kapó szatyor miatt esett el egy 11 esztendős, vásárhelyi kisfiú. Orovecz Ádám a Lázár utcai kerékpárúton haladt, amikor megtörtént a baj, s a kisfiú leesett a bicikliről.

– Megbicsaklott a kormány, de meg sem tudtam ijedni, máris lenn voltam. Belefejeltem a kerékpárutat az úttesttől elválasztó egyik beton virágtartó sarkába. Sírtam, ömlött a vér a fejemből – mondta. Szerencséjére egy arra autózó pár látta, mi történt, s bevitték a kórházba, ahol kiderült, felrepedt a szemöldöke.

Ádám az út menti virágtartóra esett.
Ádám az út menti virágtartóra esett.
Fotó: Tésik Attila

– A virágtartók kihelyezése előtt az önkormányzat kikérte a Nemzeti Közlekedési Hatóság véleményét, és a hivatal hozzájárult, hogy azokat tegyék a kerékpárút belső szélére – tudtuk meg Ékes Józseftől. A polgármesteri hivatal városüzemeltetési csoportvezetője hozzátette: ugyanúgy baj lehet abból is, ha korlát fut a kerékpárút mellett, vagy egyszerűen csak az aszfaltra zuhan a biciklis.

Olvasóink írták

  • 9. kobi 2009. április 14. 18:23
    „VásárhelyiÁgi:) a virág és a föld talán tompítaná az esést...az a baj,hogy hiába vagy szabályos becsellen eléd egy idióta és te kicsit arrébb mész,hogy ne üsd el akkor a te pedálod akad meg "virág ládában"és már át is estél egy autó elé vagy szétcsaptad a fejed a sarkán.külön élvezetes ez a produkció ha egy gyerek is ül a hátad mögött.....”
  • 8. VásárhelyiÁgi 2009. április 14. 10:01
    „Ezek nem is virágládák!
    Aki már látott virágládát, az tudja, hogy benne föld és növények vannak.
    Ezek a betonedények inkább a kuka funkcióját töltik be.”
  • 7. varadipal 2009. április 13. 11:56
    „T. Cikkíró! A nejlonszatyor a fejedre húzva és megkötve is okozhat balesetet.A fekete nejlonszatyrot meg sem kell kötni.Bulvárhajhász!! Találj ütősebb címet a cikkeidnek.A korrektort meg el kell zavarni.”
  • 6. JB007 2009. április 13. 09:25
    „A bicikliutak pont megfelelő szélességűek két normális, egészséges kerékpáros számára. Ahogy az egyik fél hülye (egyensúlyzavaros elektromos múmia, kapát keresztben kiskertbe igyekvő, koordinálatlan siető) megtörténik a baj. A Nemzeti Közlekedési Hatósággal takarózni pedig gáz, még a felelősséget sem meri vállalni senki a bicikliútért? Csak a kampány?”
  • 5. Norman_Bates 2009. április 12. 13:54
    „"ugyanúgy baj lehet abból is, ha korlát fut a kerékpárút mellett, vagy egyszerűen csak az aszfaltra zuhan a biciklis. " baszki, röhög a vakbelem, áááááá nemnagy a külömbség, ha aszfaltra esik, akkor megússza horzsolással, a virágláda meg szétcsapja a fejét, igazán elhanyagolható külömbség.
    "A virágtartók kihelyezése előtt az önkormányzat kikérte a Nemzeti Közlekedési Hatóság véleményét, és a hivatal hozzájárult, hogy azokat tegyék a kerékpárút belső szélére"
    Szerintem ez így történhetett:
    - Te, Józsi, kérdezik, hogy vásárhelyen a biciklisávot elválaszthatják-e betonvirágládákkal az úttól? most erre mit mondjak? ilyen baromságot még nem hallottam.
    - banyeg én se, mondjuk azt, hogy lehet, aztán csináluk egy statisztikát, hogy hány hülyevásárhelyi patkolt el ezen a szakaszon”
  • 4. Vyk 2009. április 12. 13:30
    „Jogosítványt a kerékpárosoknak is!!!
    Alapvető KRESZ szabályokkal nincsenek tisztába, holott aktív részesei a forgalomnak.
    Törvénymódosítás!”
  • 3. meri 2009. április 12. 12:30
    „A képen is látszik, hogy mindenkin van fejvédő, ahogy az illik. Nem is értem, hogy hogyan történhetnek súlyos fejsérülések (a nyugati országokban pl. senkin nincs sisak, a buták). Saját gyerekemről is mindig letépem, ha fel meri tenni.”
  • 2. tüsök 2009. április 12. 11:03
    „Azért a csőkorlát fele annyira veszélyes mint ezek az éles sarkú betonládák.Ráadásul a magasságuk sem szerencsés.A zuhanó testnek van ideje felgyorsulni az ütközésig.”
  • 1. kobi 2009. április 11. 20:22
    „Én a tornádós öregasszonyokat tiltanám ki onnan....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítanak három medencét Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Máris hozzáfogtak a kivitelezők a vásárhelyi strand három hátsó medencéjének… Tovább olvasom