Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Nélkülözhetetlen domború asszisztensek

Hódmezővásárhely - Jó helyre került, s jól lett beállítva Vásárhely hét közlekedési tükre, amely közül a legrégebbi a kórház területén található. A kereszteződések kicsinyített képein jól látható az, ami egyébként nem: hogy jön-e valaki a takarásból.
Nagy segítséget jelentenek a Vásárhelyen közlekedők számára azok a domború tükrök, amelyeket a város nehezen belátható kereszteződéseiben helyeztek el. Az elsőt vagy húsz éve szerelték fel az Erzsébet-kórház udvarán. Ez azonban csak a mentők sofőrjeit és az ott parkoló dolgozókat segíti.

A mára erősen megnövekedett gépjárműforgalom miatt több olyan kereszteződésben is áll ilyen, ahová korábban nem kellett. A közlekedési tükrök száma mára hétre nőtt. Mindegyikben jól látható, hogy jön-e valaki a takarásban lévő kereszteződésből, kanyarból.

Az Ipoly utca és az Ady Endre út sarkán a kerékpárút miatt jelent nagy Fotó: Tésik Attila
Az Ipoly utca és az Ady Endre út sarkán a kerékpárút miatt jelent nagy.
Fotó: Tésik Attila

Ilyen tükör áll az Ady Endre út és az Ipoly utca sarkán, ahol nemcsak a gépjárművezetőkre, de a kerékpárúton haladókra és a gyalogosokra is figyelnie kell annak, aki a forgalmas Ipoly utcáról ér ide. Csakhogy itt mindkét oldalról kerítés és növényzet takarja a járdát, amely tükör nélkül beláthatatlan lenne. Csak néhány esztendeje helyezték ki a hódtói városrészben élők kérésére az Ormos Ede és a Tóalj utca találkozásánál lévő tükröt. Itt korábban csak akkor látta meg az autós, hogy jobbról jön-e valaki, ha kocsija átgurult az úttest másik oldalára. Jó szolgálatot tesz a Vámház utcai tükör éppúgy, ahogy a Teleki és a Vöröskereszt sarkán elhelyezett is, mindkét helyen hatalmas a keresztforgalom. Az előbbi torkolatában a 47-es található, míg az utóbbiban a Vöröskereszt és a Kinizsi találkozásáról egy harmadik utcára, a Telekire lehet befordulni. Jól mutatja a derékszögű kanyarban takarásból érkezőket a Csomorkányi út és a Makói út csomópontjában elhelyezett tükör is, ami az ipari park felől jövőknek teszi mindenféle veszély nélkül beláthatóvá a kereszteződést.

A kishomoki úgynevezett Szabó-kanyarban is hamarosan felszerelnek egy közlekedési tükröt – tudtuk meg Ékes Józseftől, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és üzemeltetési iroda városüzemeltetési csoportvezetőjétől. Ilyet legutóbb az újvárosi Kiserdősor éles kanyarjában állítottak fel.

A mélygarázsban is kellene

Igencsak elkelne egy tükör az új aréna alatti mélygarázsnál is, ahol ugyanazon a lejtőn kell le- és felhajtani. Göbl Vilmos városházi sajtóreferenstől tudjuk, hogy jövőre kialakítják a mélygarázs végleges forgalomirányítási rendjét, sorompókat szerelnek fel, s továbbra is tervezik a tükör kihelyezését is.

Olvasóink írták

  • 6. vadlab 2008. november 21. 17:23
    „5-ös, ha a Mária Valérián meg lehetne állni és a Szt Antal elején sem lenne forgalom elöl elzárt terület, a mélygarázsban nem lenne autó. Valahogy rá kell venni a népet hogy ott parkoljanak!”
  • 5. petiapa 2008. november 21. 15:46
    „ha már mélygarázs: nem az egyirányúsított Mária Valéria utca megállási tilalmával - ami pazarlás a parkoló helyekkel - kellene növelni a kihasználtságát, hanem:
    - napi parkolójegy használattal
    - köztisztviselők és -alkalmazottak bérletes használatát is be vezethetnék, ha már az önkormányzat működteti...”
  • 4. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 21. 09:23
    „Tükröm tükröm. Mond meg nékem ki a legszebb a világon? Szebb vagy ecsém szebb a napnál de nem vagy szebb a valagamnál.:-))))”
  • 3. benq 2008. november 21. 07:46
    „http://mrahalom.myminicity.com/env”
  • 2. vadlab 2008. november 20. 19:54
    „Jó dolog a tükör addig mig a huligánok meg nem kínálják féltéglával. A tükör nem pótolja a körültekinést és a sebesség helyes megválasztását! Ha lelassitanának az jármű vezetők és körültekintőbbek lennének, tükrökre sem kellene költeni!”
  • 1. efje 2008. november 20. 16:21
    „Nemhogy 7, de 70 is kevés lenne. Elkezdjük sorolni, vagy tudják hova kéne meg? Vegyenek meg nyugodtan ilyen tükröket. Lesz hova rakni. Nagyon sok a zegzugos kereszteződés.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új okmányok a vásárhelyi külterületen élőknek

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi külterületeken 20 utcának változott meg a neve, emiatt az ott… Tovább olvasom