Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Nem adta föl: öt szívműtét után szakácsnak tanul Dávid

Hódmezővásárhely - Szakácsnak tanul, érettségit szeretne, és külföldre készül dolgozni a vásárhelyi Horváth Dávid. A ma már 17 éves szívbeteg fiúról öt éve írtunk először, akkor nagy álma teljesült: kapott egy biciklit. Most is nagymamája neveli. Dávid éli a kamaszok átlagos életét: gördeszkázik, udvarol – és jól van.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.
– Finom omlettet, salátákat és Batthyány-rizst már tudok készíteni. Utóbbiról még a mama sem hallott, pedig ő is nagyon jól főz – sorolta lelkesen a vásárhelyi Horváth Dávid. A 17 éves fiú szakácsnak tanul a helyi Corvin-iskolában. Dávidról és nagymamájáról, Horváth Lajosné Terikéről először 2009-ben írtunk. Akkor a fiú az ötödik szívműtétére várt – aortaszűkülettel, lyukas szívvel született. Először 7 hónapos korában operálták meg, majd sorra jöttek az újabb és újabb műtétek. Nagymamája, miután édesanyja elhagyta, nagyon szerény körülmények között egyedül nevelte, ahogy most is. A kisfiú nagy álma egy bicikli volt. Lapunk írása nyomán többen adományokkal segítettek rajtuk. Összefogott a Hódfó, a szociális foglalkoztató 204 – szintén szerény körülmények között élő – dolgozója is, több mint 40 ezer forintot gyűjtöttek, és Dávid megkapta az új kerékpárt.

 Öt éve teljesült Dávid nagy álma, biciklit kapott – a szociális foglalkoztató dolgozói adták össze az árát. Fotó: Tésik Attila
Öt éve teljesült Dávid nagy álma, biciklit kapott – a szociális foglalkoztató dolgozói adták össze az árát. Fotó: Tésik Attila

– Most jól vagyok. Imádom a sulit, focizni már csak hébe-hóba szoktam, inkább gördeszkázom a haverokkal. Barátnőm is van – újságolta a kamasz. Miközben Dávid magáról mesélt, Terike a könnyeit törölgette. A fiú megnyugtatásként egy nagy puszit adott az arcára.

– Nagy kópé! – jegyezte meg szeretettel a nagymama. – A múltkorában azzal hívott fel, hogy eltört a lába. Majd frászt kaptam, nevetve közölte, csak viccelt. Továbbra is nagyon vigyáznia kell magára. Rendszeresen járunk ellenőrzésre. Többé-kevésbé rendben van az egészsége, annak ellenére, hogy legutóbb szívritmuszavart diagnosztizáltak nála. Kapott gyógyszert, szerencsére már csak negyed pirulát kell szednie. Igaz, kicsit fogynia kellene, fölös kilói vannak. Az orvos is figyelmeztette, hogy ne egyen annyit, de mit csináljak, nem éheztethetem. Hetente egyszer van gyakorlaton, ilyenkor elfogyasztják az általuk készített ételeket, úgy jön haza, mint Döbrögi – mesélte mosolyogva a rokkantnyugdíjas Terike.
Dávid érettségit szeretne, majd azt tervezi, hogy dolgozik egy kicsit, összeszedi magát anyagilag, és egy-két évig külföldön próbál szerencsét.

A ma már 17 éves vásárhelyi kamasz és nagymamája elválaszthatatlanok egymástól. Fotó: Török Anita
A ma már 17 éves vásárhelyi kamasz és nagymamája elválaszthatatlanok egymástól. Fotó: Török Anita

– Franciául tanulunk, de szívesen mennék Olaszországba is. Róma nagyon szép lehet, ugye mama? – fordult Terikéhez. – Honnan tudjam, kisfiam? Még a Balatont is csak térképen láttam – jött a válasz. – Nem hagylak itt, viszlek magammal, akkor majd én tartalak el – bújt oda Dávid a nagymamájához.

– Így legyen, kisfiam! – nyugtázta Terike. – Most sem élünk nagy lábon, talán egy kicsivel jobban kijövünk a nyugdíjamból, mint korábban. Csak az a baj, hogy az elmúlt évek szenvedései nagyon megviselték az egészségemet. Az állandó aggodalom Dávidért felőrli az idegeimet. Örülök, hogy tervei vannak, csak bírja a szíve. A szakácsoknak pörgős, stresszes az életük. Amíg képes vagyok rá, támogatom, akár négykézláb is. Sajnos most már nagyon érzem, hogy öregszem – tette hozzá a nagymama. – Te nem öregszel! Nekem mindig fiatal maradsz, minden rendben lesz, számíthatsz rám! – biztatta Dávid.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Exkluzív részletek a Seuso-kincsek hazahozataláról

A Seuso-kincsek másik felének visszaszerzését is tervezik – mondta Lázár János… Tovább olvasom