Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Nem bírta a Bordás utcai aszfalt a forgalmat

Hódmezővásárhely - Alaposan megnőtt a kishomoki Bordás utca forgalma, mióta itt egy új városrész épült fel, így az egykori dűlőt borító aszfalt felújításra szorul.
A személygépkocsik mellett – a súlykorlátozás ellenére – teherautók is ráhajtanak. A város már csak egy megfelelő pályázatra vár, hogy felújítsa az aszfaltot.

Ha aszfaltoznak egy utat, akkor azt sokkal többen kezdik használni, mint azelőtt – ez történt az új-kishomoki Bordás utcával is. Mióta az egykori telkek helyén újabb városrész épült, igencsak megnőtt itt a forgalom. A 47-es főút és a Bodzási út közti, Új-Kishomok szélén lévő utcát évekkel ezelőtt aszfaltoztatta a vásárhelyi önkormányzat. A kishomokiak egy része ezen át hajt ki a Bodzási útra, s onnét a Zrínyi utcán át egykettőre a központba ér. Ha a Bordás utca még ma is földes lenne, az itt élők vagy a Nagy András János utcán végighaladva, vagy a másik irányban, a 47-esre a vasúti átjárón át felhajtva jutnának be a városba.

Ma már nagy az autóforgalom az új-kishomoki Bordás utcán. Fotó: Tésik Attila
Ma már nagy az autóforgalom az új-kishomoki Bordás utcán.
Fotó: Tésik Attila

A Bordás utca aszfaltját – úgy tűnik – nemcsak a megnövekedett személygépkocsi-forgalom terheli, de gyakran rövidítik le az utat az itt áthaladó kamionok is. Ottjártunkkor épp egy a Bodzási út felől érkező román kamionos érdeklődött, merre kell Nagylak felé mennie. Az utca két végén súlykorlátozó tábla látható, igaz, a 47-es felőli oldalon álló 3,5 tonnát jelző feliratról valaki lekaparta a 3-ast.

– Erre egyszerűbb, rövidebb és gyorsabb az út – ezt a pofonegyszerű választ kaptuk azoktól az autósoktól, akikkel beszéltünk a Bordás utca és a Bodzási út sarkánál. Kis Ferenc, aki áruszállító kisteherautója volánja mögött ülve rendszeresen jár erre, megjegyezte, mióta valóságos városrész növekedett a korábbi hobbitelkes területre, azóta nagy a forgalom.

Pályázatra várnak

Készen állnak a tervek a Bordás utca útburkolatának felújítására. A város már csak a szükséges pályázat kiírására vár, hogy annak segítségével elvégezzék a munkálatokat – tudtuk meg Göbl Vilmostól, a vásárhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferensétől.

Olvasóink írták

  • 2. egyújkishomoki 2008. június 18. 12:00
    „Nemcsak az utca burkolata rossz, hanem a közbiztonsága is... amikor fényes nappal lopnak kihasználva pár perc "nemodafigyelést" - jó lesz vigyázni emberek...”
  • 1. .. 2008. június 17. 10:58
    „Hát igen! Valóban felújításra szorul ez az utca. Teli van kátyúkkal, a széle is le van töredezve. Valószínűleg nem ártana neki egy rendes padka vagy szegélykő. A súlykorlátózó táblák kitétele azonban nem életszerű. Amellett, hogy szükség van rá, - mert gyenge az út alapja és a szélét nem támasztja semmi - a város nem gondol az építkezőkre. Azt azért ugye senki sem gondolja komolyan, hogy egy lakóházra való építőanyagot majd Multicarral hordanak be, mondjuk száz fuvarral, mert az csak egy tonnát nyom és nem rongálja az utat.

    Remélhetőleg a szélesítés gondolatával is foglalkozik valaki, mert ha ilyen szélességben újítják fel, akkor ez az állapot évekre konzerválódik. A forgalom meg csak egyre nagyobb lesz rajta.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Névtelen tiltakozás a vásárhelyi Kossuth kiürítése miatt

Hódmezővásárhely - Névtelenül szerveződik az a demonstráció, amelyet az egykori Kossuth-szakközépiskola kiürítése miatt terveznek Vásárhelyen. Tovább olvasom