Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Nem fér el az iskolabusz

Hódmezővásárhely - Iskolabusz helyett egyelőre kerékpárral vagy jobb esetben autóval hordhatják gyermekeiket az új-kishomoki vásárhelyiek. A szűk utcákon jelenleg nem fér el még az alacsony padlós kisbusz sem.
Napi 10 kilométert kerekezik Új-Kishomokról a városba két csemetéjével a vásárhelyi Kissné Fricskó Ibolya. Az édesanya reggelente a 9 éves Biankával és a 12 esztendős Dániellel indul útnak. A gyerekek iskolába, az anyuka dolgozni teker.

– Van autónk, de a férjem azzal jár Algyőre dolgozni. Marad a kerékpár. Ezzel nincs is probléma, csak télen. Ilyenkor a szomszédokkal fogunk össze, ők viszik be a gyerekeket – mondta az édesanya. Nagy könnyebbség lenne, ha legalább az iskolabusz útba ejtené Új-Kishomokot. Vajhátról jön egy sulijárat, de az csak a 47-es főút melletti megállókban veszi fel a gyerekeket. Kissné elmondta: nem is tudja igénybe venni a járatot, mert az nem megy el az iskolájukig.

A háromgyerekes édesanya, Varga Beáta helyzete nehezebb, mert nincs autójuk.

Buszforduló Kishomok határában. Varga Beáta és családja kilométerekre lakik innen. Fotó: Tésik Attila
Buszforduló Kishomok határában. Varga Beáta és családja kilométerekre lakik innen.
Fotó: Tésik Attila

– Még soha nem számoltam össze, napi hány kilométert kerekezünk, sokat. Míg az egyéves fiam fiatalabb volt, addig babakocsival, és a másik kettővel, a 8 éve Márkkal és a 4 éves Milánnal kigyalogoltunk a Nagy András János utcai buszmegállóhoz. Bementünk a kertvárosi ovihoz, újra buszra ültünk, s irány a város másik vége, a Németh László iskola – mesélte az édesanya. Bea most már kerékpáros utánfutóval hordja a két kisebb gyerkőcöt. Márknak viszont nagyon jó lenne az iskolabusz, mert így csak a Kertvárosig kellene elkerekezniük.

Jelenleg nem elég szélesek az utcák, hogy egy nagy busz elférjen. Most zajlik az ezer lakosú Új-Kishomok belterületté nyilvánítása, ezt követően az ott élők igényei szerint várhatóan az infrastruktúrát is fejlesztik. A lakossági fórumokon azonban kiderült: az új-kishomokiak véleménye erősen megosztott. Sokan nem szeretnének nagyobb forgalmú utcákat, inkább a városrész csöndes, kertvárosias jellegét őriznék meg – hallottuk Göbl Vilmostól, a városháza sajtóreferensétől.

Nem biztonságos

Még az alacsony padlós kisbuszok sem tudnak biztonsággal közlekedni az új-kishomoki utcákon. Az utcák keskenyek, a kereszteződések szűkek, a legtöbb út mellett nincs hely megállóknak – mondta Kelemen László, a Tisza Volán Zrt. vásárhelyi kirendeltségének vezetője.

Olvasóink írták

  • 12. atika32 2009. október 09. 16:01
    „CID!!!
    Kint lakni tanyán nem a nyugalmat jelenti, talán gondolkozz el ezen.
    Gondolom az meg sem fordult a gondolataid közt, hogy talán a SZÜKSÉG az ami ráveszi az embereket arra ,hogy kiköltözzenek TANYÁRA "kishomok". Neked úgy látom gondot jelent, sőt bosszant, ha egy közösségnek az élete javulhatna, vagy csak azon belül a gyerekeknek könnyebb lenne.
    CID! Ugye nem akarsz gyereket?
    U.I: Ne költözz tanyára, mert sokat kell gyalogolnod.
    Tudod nincs busz !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 11. atika32 2009. október 09. 15:47
    „dmdmdm!
    ÉN ismerem őket!!!
    Megoldás?
    Hárman egy biciklin?
    Vagy három kerékpárral?
    Szerencsétlen az sem tudná melyikre vigyázzon a forgalmas utakon!
    Megoldás!!!!!!
    Kevesebb autó, kevesebb kipufogógáz.”
  • 10. dmdmdm 2009. október 09. 08:33
    „Nem tudom Varga Beáta átgondolta-e, hogy az utánfutót használva, abban a magasságban a gyerekei mennyi port és kipufogógázt lélegeznek be. Úgy tudom sokkal koszosabb ott a levegő, mint akár fél méterrel feljebb. Én nagyon idegenkedek tőle.”
  • 9. métely 2009. október 08. 08:14
    „5. CID
    Teljesen igazad van. Soha nem jó semmi sem. Ilyen a magyar...”
  • 8. m&m 2009. október 07. 21:12
    „Itt nem a felnőttkről van szó hanem kis iskolás gyerekekről akiket nem szívesen enged el a szülő gyalog vagy biciklivel egyedül. Iskola buszról beszélünk, és kíváncsi lennék CIDnek van-e gyereke és mivel viszi iskolába óvodába ha van , mert gondolom beülnek a kocsiba azért van ilyen nagy szája. Én egyetértek jó volna iskolabusz de gondolom ebből se lesz semmi ugyan úgy mint másból se”
  • 7. Én2 2009. október 07. 19:31
    „Nem csoda hogy nem férnek el a buszok, hiszen olyan keskenyek azok az utak, hogy két autó alig fér el egymás mellett, nemszólva a kanyarokról.

    Hát igen ez a luxusnegyed de szerintem sok autó közlekedik arra felé, biciklivel se oly messzire van hiszen fiatalokról van szó. egészséges!”
  • 6. beaver 2009. október 07. 18:20
    „Tényleg mindenki tisztában volt azzal, hogy hová költözik(hát nem "Rózsadombra"), ezért nem is reklamálhat a távolságok miatt. Az más kérdés, hogy hitegették már az ideköltőzőket mindenféle fejlesztéssel, de ezek a hangok nagyon elhaltak az utóbbi időben, mostohagyermekké vált egy kicsit Kishomok (lásd csatornázás majd 2011-ben stb.) Ígértek játszótérnek területet, abból sem lett semmi. Amúgy meg nem kell nyergesvontatóknak száguldozni ahhoz, hogy elcsapják az utcán játszó gyereket a 30-as tábla ellenére (a jobbkéz szabályról meg ne is beszéljünk, azt itt tanyán nem ismerik a népek :), ja, és fél Kertváros itt jár át rajtunk a 47-esre, általában 50 km/óra feletti sebességgel, fittyet hányva arra, hogy itt még járda sincs, és sok a kerékpáros. Buszjáratként meg tényleg csak reggel és délután kellene valami miniatűr járgány a gyerekeknek.”
  • 5. CID 2009. október 07. 16:02
    „Jesszusom, jesszusom. Hány de hány falusi gyerek sétál napi több kilómétert mert kinnt lakik tanyán, s apuci nem viszi be kocsival, mert pl. nincs. Kiköltözött a nyugalomba, ez van. Gondolom azt is figyelembe vették amikor kiköltöztek, hogy nincs a kapu előtt buszmegálló. Nézzék a dolog jó oldalát, kiengedheti az utcára a gyereket, kicsi az esélye, hogy elcsapja egy nyergesvontató :)
    Lesz kisbusz, azzal meg az lesz a baj, hogy túlzsúfolt, meg ritkán jár.”
  • 4. rhyyy 2009. október 07. 15:29
    „amikor kiköltöztek vhely "luxusvárosrészébe" tudhatták, hogy szűk az utca és messze a belváros
    Ezt akarták, ezt kapták”
  • 3. Tamtam 2009. október 07. 13:20
    „Tény hogy keskenyek az utak, de el lehetne férni /az a pici busz ami a "városban" jár tuti elférne/, korrektek a közlekedő felek és lehúzódnak. Ráadásul a boltokhoz is valahogy eljutnak a beszállítók vagy nem? :)”
  • 2. Minibusz 2009. október 07. 12:11
    „A kulcsszó: Minibusz!

    Szerintem”
  • 1. Nornora 2009. október 07. 11:10
    „És csak nagy busszal lehetne ezt megoldani? Nem hiszem. Mártélyon is, ha jól tudom, 9 személyes kisbusszal hordják a gyerekeket. Egy ilyen biztos elférne Kishomokon is, csak akarni kellene.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha fogynak a vevők, fogynak az eladók is

Nem csökkent az árusok és a vásárlók száma a szegedi és a szentesi piacon – Vásárhelyen viszont épp az ellenkezőjét tapasztaltuk. Tovább olvasom