Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Nem győzik vágni az útmenti burjánzó sövényeket

Több vásárhelyi kereszteződésben is nehéz helyzetbe kerülnek a közlekedők. Az elburjánzott növények miatt ugyanis alaposan ki kell tolni a kocsi orrát ahhoz, hogy látni lehessen, jön-e keresztben valaki. A polgármesteri hivatal már vágatja a túlnőtt sövényeket. Szerencsére ezek miatt nem történt baleset az utóbbi években.
Felettébb balesetveszélyesre nőtt néhány vásárhelyi kereszteződésben az út menti sövény, amely így már akadályozza a forgalomra való rálátást. Aki például az Oldalkosár utcáról kanyarodna a Kaszap utcára, azaz a 47-es főút rendkívül forgalmas belterületi szakaszára, bizony bosszankodhat.
Az út menti sövénytől csak akkor lát, ha az autója orrát teljesen kidugja a kereszteződésből. Ha szerencséje van, akkor csak nagy dudálást vált ki tette, de nem ütközik neki senki. Hasonló a helyzet a köznyelvben még mindig „belső Hódikötként" nevezett épület tövénél. Aki a Könyves utcáról itt kíván kihajtani a Telekire, bizony az csak akkor látja meg, hogy balról érkezik-e valaki, ha autójával félig már kigurult a kereszteződésből. A kerékpárosoknak pedig le kell szállniuk. S hogy nemcsak az autósok, de a biciklisek is bosszankodhatnak, arra álljon itt egy példa. Aki a Kinizsi és a Petőfi utca találkozásánál lévő kerékpárúton elérkezik a cukrászdáig, az kénytelen megállni. Nem lát rá ugyanis a Petőfi utcára a szemmagasságig nőtt növényzettől. Hogy mi van azon túl, azt csak kihajolva lehet megpillantani. A kerékpárosok itt vagy meglepetésszerűen érkeznek az útra, vagy óvatosan hajolnak ki a sövény mögül.

Drahota Lilla városi főkertésztől megtudtuk, folyamatosan vágják a közmunkások a kilátást akadályozó növényeket, illetve a háztulajdonosok is értesítést kapnak, hogy maguk végezzék el ezt a munkát. A belváros legforgalmasabb csomópontjánál, azaz a Lázár és a Szántó Kovács János utca sarkán alaposan megnyírták a sövényt, körülbelül harminc centi magasra vágták vissza. Így az már nem akadályozza a kilátást.

– Gyakran csikorognak a fékek, de nem láttam nagyobb balesetet mostanában – mondta az Oldalkosár és a Kaszap utca kereszteződésében lakó Falus Péterné. Az asszony megjegyezte, hogy az Oldalkosár utcából újabban nagyon lassan araszolnak kifelé az autók, igaz, ott csak harminccal lehet menni.

Vásárhelyen utoljára 2004-ben történt olyan baleset – tudtuk meg –, amely a nyíratlan, a forgalmat takaró sövény miatt következett be.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elszámoltatják a munkaidejével

Zsótér István mindszenti polgármester ismét beteg. A képviselő-testület tegnapi ülésén úgy döntött,… Tovább olvasom