Délmagyar logó

2018. 10. 23. kedd - Gyöngyi 7°C | 15°C Még több cikk.

Nem jutnak már be az őzek megenni a virágokat: kijavították a vásárhelyi Kincses temető kerítését, lenyírták a füvet

Nem jutnak már be az őzek megenni a virágokat: kijavították a vásárhelyi Kincses temető kerítését, lenyírták a füvet
Megnéztük a temetőt: borzasztó állapotokról, amelyekre korábban panaszkodtak, már nincs szó.
- Menjen ki a Kincses temetőbe! Borzasztó állapotok uralkodnak, a sírokat sok helyen belepi a gaz, benőtték a fák, az idősek alig találják meg, hol nyugszanak szeretteik - mondta indulatosan a vásárhelyi Bercsényi utcában lakó Teréz.

Mások is panaszkodtak már korábban is, és azok alapján többször beszámoltunk a vásárhelyi református sírkertben uralkodó viszonyokról, például a halmozódó szemétről. Legutóbb, 2017. szeptember közepén a szánalmas állapotú egykori csőszházról és a rossz állagú régi sírokról, valamint a még mindig drótháló nélküli kerítésről írtunk. Nagy Zoltán Imre, a sírkertekért (a Kincses mellett a Dilinka) felelős Susáni Református Egyházközség lelkésze még tavaly tavasszal mondta el – ősszel és most is hiába csöngettük telefonjait –, a megdőlt, életveszélyes oszlopokat kijavították, kiegyenesítették, és amint lesz rá pénz, bevonják dróthálóval. Anélkül egy gyerek is könnyedén átlépett rajta.

Tegnap, mikor a Kincses temetőhöz közeledtünk, láttuk: a kerítésprobléma megoldódott. Drótháló feszül a betonoszlopok között. Így már a kószáló, sok kárt, bosszúságot okozó vadállatok, főleg őzek sem tudnak garázdálkodni. A sírkertben pedig azt tapasztaltuk, a füvet, a gazt mindenütt lenyírták, és mikor ott jártunk, akkor is dolgoztak a területen.

– Mióta a férjem 2005-ben elhunyt, rendszeresen kijárok a temetőbe, és csakis jót mondhatok. A gondnok segíteni akart a virágföld behozatalában is – mondta a 83 éves Eszter néni. – Mindenütt igyekeznek takarítani, nyírni a füvet, még a régóta nem gondozott, elhagyatott, elhanyagolt sírhalmokon is. Csakis az esős, saras időjárás hátráltatja a munkát. A sírkert más pontjain is nyugszanak hozzátartozóim, például a nagyszüleim, de azt a környéket is általában rendben találom. Halottak napjára, mindenszentekre és mikor a májusi fű megnő, akkor is takarítanak, füvet vágnak – jelentette ki. Hozzáfűzte: a Kincses temető területe hatalmas, óhatatlan, hogy egy-két helyen olykor elmaradnak a munkával.

Ahogy Eszter néni mondta, valóban akadtak elhanyagolt, elhagyatott sírok – azokat és környéküket a hozzátartozóknak kellene gondozni –, de ez a sírkertre nem jellemző.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítják a Mágocsi út 4,5 kilométeres szakaszát

Felújítják a Mágocsi út 4,5 kilométeres szakaszát
Székkutas és Nagymágocs között 4,5 kilométer utat újít fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A… Tovább olvasom