Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Nem jutott tovább Réka az X-Faktorban, de nem adja fel

Hódmezővásárhely - Nem jutott a legjobb ötven közé Boros Réka az X-Faktorban. A vásáhelyi lány azonban nem adja fel: amint lehet, újból jelentkezik a tehetségkutató műsorba.
Nem jutott a legjobb 50 közé az RTL Klub X-Faktor című műsorában Boros Réka. A 21 éves hódmezővásárhelyi lány a legjobb 150 közé még beénekelte magát, a szombati adásban azonban a kiesők táborába került.

– A válogató elején énekeltem, a mikrofonnal próbáltam szabályozni a hangerősségemet, de hiába. A zsűri azt mondta, alig hallott valamit a produkciómból – emlékezett vissza a felvételre Boros Réka. A leadott listájáról Pink egyik számát választották ki, szerinte a provokatív dalszöveg nem nyerte el a szakértő bírák tetszését.

– Sajnálom, hogy így alakult, nagyon szomorú voltam, amikor kiderült, hogy nem jutottam tovább – mondta a fiatal tehetség. – A családom azzal vigasztalt, hogy ez nem a világ vége, az élet megy tovább, ne legyek elkeseredve – mesélte.

Szeptember elején jártunk Réka otthonában. Akkor még remélte, hogy továbbjut.
Videó: Németh Norbert

Réka elárulta: bár most egy kicsit csalódott, nem adja fel, és amint alkalom adódik, újból jelentkezik az RTL Klub tehetégkutatójába. Akkor magabiztosabb lesz, és még jobb – magyarázta a jövőre vonatkozó terveit a delmagyar.hu-nak.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. cikicakk55 2010. szeptember 29. 16:14
    „Nekem is tetszik a hangja, és szép kislány ráadásul.hajrá Réka,még van időd, hisz fiatal vagy.”
  • 24. Filctoll 2010. szeptember 29. 11:17
    „Nekem tetszik a hangja!”
  • 23. FeketeMamba 2010. szeptember 28. 23:50
    „zenészkén már csak van fülem, azt is tudom, mi az ami eladható. Ez egy semmi. Sehol nincs egy Szabó Mariannhoz képest.”
  • 22. Krampampuli 2010. szeptember 28. 20:16
    „Az utóbbi hozzászólások tetszenek vannak akik szintén látják a lényeget, hogy az egész színjáték nem a tehetségekről szól s mint mondottam a tehetségeknek nem kell kutatás. Akik meg irígységről és ilyen hüleségekről regélnek azok mér éretlenek. Dolgozni kell a sikerért csak ez a lényeg. Persze ezek a hülye vetélkedők a kiskapuk ábrándját mutatják a versenyzőknek, hogyan lehet rövid úton a csúcsra jutni. Így sehogy. Vámpírok közé kerültök ha nem a magatok erejéből lépcsőfokról lépcsőfokra juttok fel. S mellesleg a személyiségeteknek is jól tesz a kudarc. Persze ebből még nem következik ha kiestek akkor tehetségesek vagytok :) tudni kell mikor kell nem feladni s mikor folytatni. Nem könnyű döntés de van, hogy az a jó ha az ember hagyja annak ellenére, hogy manapság azzal áltatják az embereket, hogy ne adjátok fel. Baromság. A jó döntés. Csak az számít. A többi maszlag.”
  • 21. persona 2010. szeptember 28. 18:56
    „Cselac,
    a Stone bejutott az 50-be, az nem annyira érdekes.:D

    én meg már a múltkor megmondtam, hogy a Réka gyorsan ki fog esni. nincs hangja. (mellesleg akkor a fejemhez vágták, hogy én biztosan Whitney Houston vagyok. :) nem is sejtik hogy eltalálták..:D :P )”
  • 20. Pengemester 2010. szeptember 28. 18:07
    „Réka! Én,mint öreg Yedi azt mondom,hagyni kell ezeket a tehetségkutatókat a francba,vagy ha van moratórium az indulást illetőleg,menni kell máshová. Nem Te leszel az első,mert Oláh Ibolya is indult 1997. magasságában azon a Kifutó nevű haccacárén,amit az a Pély Barnabás nyert meg,aki pár év elteltével a zsűriben ítészkedett. (Mondjuk a Return to the space cowboy tényleg hatalmas volt)
    De ha visszább megyek időben,akkor azt kell mondjam, az X-faktor korai megfelelőjének tekinthető Ki Mit Tud versenyei során olyanok hullottak el az idők során,mint Alapi István,a Pokolgép,Szolnoki Péter...de ismerek olyat is,akinek egy bukott középdöntőt követően 27 év elteltével jelent meg nagylemeze. Dolgozz sokat (még ha fárasztó is) ,és a siker nem marad el. Egyébként nekem tetszett a Hit the road Jack!”
  • 19. Mathiasking 2010. szeptember 28. 17:06
    „"Az X-Faktor hírérték, és nem a tehetség alapján működik"

    Már a versenyzők sem hisznek az X-Faktor tisztaságában. A kiesettek úgy érzik: nem a tehetségük, inkább a hírértékük alapján mérettetnek meg az ítészek szemében. Egyikük nyíltan kimondja, hogy a 80-as évek popikonjának, Bodnár Attilának a fia pusztán azért került be a legjobb 50 közé, mert érdekes színfoltja lehet a további adásoknak.

    Ifjabb Bodnár is ezt érzi, hiszen ő jelentette ki a szombati adásban, hogy saját magát biztosan kiejtette volna, miután kritikán aluli produkcióval állt a színpadra.

    "Egyszerűen csalódott vagyok! Nem azért, mert nem jutottam be a legjobb 50 közé, hanem mert Bodnár Attila fia úgy került be, hogy képtelen volt hozni az elvárható minimumot. Én csak a tévében láttam azt a kabarénak is rossz jelenetet! Nem ő a hibás, hiszen pontosan tudta: színvonaltalan volt, amit mutatott! Felháborító, hogy az X-Faktor hírérték, és nem a tehetség alapján működik. Az a hibám, hogy normális családi életet élek, és nem ismertek a szüleim?" - teszi fel a kérdést a műsor egyik kiesett versenyzője, aki csupán szigorú szerződése okán nem vállalta nevét.

    Idősebb Bodnár Attila egyetért a felháborodott versenyzővel. "Csak részleteket láttam a műsorból, de magam is úgy gondolom, hogy a fiamat csak felhasználják. Már 15 éve megmondtam neki, hogy ne ringassa magát tévhitekbe a tehetségével kapcsolatban, és most tessék, egy ország láthatta, igazam van! Egyszerűen pofátlanság a többi versenyzővel szemben, hogy továbbengedték"

    Ennyit a verseny tisztaságáról és a az egész felhajtásról.”
  • 18. Falcao 2010. szeptember 28. 16:38
    „De legalább jól néz ki:)”
  • 17. szilléri 2010. szeptember 28. 15:52
    „Marad az ásó, kapa!”
  • 16. lidi 2010. szeptember 28. 14:10
    „amikor bejutott a most rostált 150 közé, arról írtak, elég sok kommentet generált a cikk, ha jól emlékszem, és nem csak az énektudásról volt benne szó....
    hát hogy most miért nincs, azt nem tudom, de gondolom, ha továbbjutott volna az 50be, már tudnánk (igaz, tényleg kissé szelektív a DM: a megye eléggé felül van reprezentálva a Megában, 2 (szegedi) szólista meg egy zenekar (csongrádi, illetve szentesi illetőségűek) van a legjobb 13 között, de ott meg a zenekarról nem írták meg, hogy bejutottak...”
  • 15. cselac 2010. szeptember 28. 13:51
    „Mártikám, drágám, nem azért írtam, mert favoritom, hanem nem értem, hogy miért nem jelenik meg egy szegedi emberke, aki valóban bejutott a nem tudom én hány közé?”
  • 14. dublini 2010. szeptember 28. 13:49
    „Gondoljuk már át ezt a dolgot. Ha van egy futóverseny, senkit nem érdekel, ki volt az utolsó, meg az utolsó elötti, azok legfeljebb magukba szál6nak, hogy gyorsabban kellene futni. ENNYI
    A macskák különbül vernyákolnak a háztetőn tavaszal, mint ahogy én "éneklek" ám én ezzel 10tában vagyok, és nem is járatom le magam (ilyen módon :) ) ország világ elött.”
  • 13. lidi 2010. szeptember 28. 12:53
    „lacikám drágám, csakhogy megint találkozunk: hát én is azt írtam, hogy a kiesők közül a bárénekesnő került adásba, meg még talán 1-2 ember és slussz - azért ez a száz kiesőből elég kevés.
    meg azt írtam, hogy a továbbjutó 50ből is elég kevesek produkcióját láthatta a nép.
    szóval ezzel az erővel a favoritod bármelyik csoportban lehet”
  • 12. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2010. szeptember 28. 12:50
    „Olaszba jó rúdtáncos lehet még :::)))

    ///jujj de hülye vagyok, adomén a tippeket, hogy a jócsajok kimenjenek külföldre:::))))”
  • 11. cselac 2010. szeptember 28. 12:29
    „mártikám, a bárénekesnő kiesett az első körben.

    Tehát, miért nincs sehol szó szegediként Stone-ról, újra kérdezném?”
  • 10. lidi 2010. szeptember 28. 12:03
    „a fröcsögőktől azért megkérdezném, mi alapján minősítik a teljesítményét? Ugyanis én megnéztem a műsort, és még az ötven továbbjutó közül is nagyon kevesekre (nem számoltam össze, de sejthetően a majd bennmaradó-versengő 10-12 emberre) koncentráltak - nem hogy a kiesőktől, de a most még (állítólag) bent lévő másik 40től se igen lehetett se látni, se hallani nagyon semmit, kivéve 1-2 figurát (pl. a bárénekesnőt, azt is nyilván csak azért, hogy lássuk, Keresztes Ildikónak van szíve)
    szóval nem vacakoltak azzal, hogy a néző akár az otthonában eldönthesse, egyet ért-e a zsűrivel, vagy nem...”
  • 9. Falcao 2010. szeptember 28. 11:48
    „Kedves Réka!
    Még nem hallottalak énekelni, de ha van kedved gyere el hozzám és énekelhetünk együtt:)”
  • 8. airwaves 2010. szeptember 28. 10:41
    „Kedves Réka!
    Hallottalak már élőben énekelni! Ügyes vagy! Gratulálok!
    Nem vagy cigány, zsidó, határon túli, kislány és "rosszlány" se! Majd rájössz...
    Sok sikert!”
  • 7. Dongó 2010. szeptember 28. 09:29
    „Réka!
    Te ott voltál és jól helytálltál, aki mást mond vagy okoskodik, az vagy irigy vagy rosszindulatú. Gratulálok Neked és ne add fel.
    További szép napot
    Tisztelettel: Dongó”
  • 6. Krampampuli 2010. szeptember 28. 09:05
    „3. hozzászólás Roli87 2010.09.28. 08:21
    a bunkózás nem a műfajom csak a tárgyszerűség. Tény ezek a "tehetségfélék" nagyon rosszat tesznek a magyar könnyűzenei életnek. Megaszar roadshow-at tartanak az emberek színvonalas produkcióknak míg az igényes szerzett dalos hangszeres minőségi zenekarok csak vegetálnak. A sok hülye tehetségkutató átformálta az igényeket rossz irányba. A média felkap kicsavar majd eldobja ezeket a szerencsétleneket majd még egyszer újra felkapja pár év után mikor már fásult életuntak lesznek. Tekintsünk vissza az elmúlt évek győzteseire. Röhej hakni szint az egész. A tehetséget nem kell keresni. A tehetség megmutatkozik.”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Molnárné programja

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi Molnárné Kecskeméti Rita, 8-as választókerület… Tovább olvasom