Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Nem örülnének a diákok a nyomkövető SMS-nek

Hódmezővásárhely - Nem örülnének a vásárhelyi diákok, ha az iskolából SMS-t küldenének szüleiknek, hogy mikor érkeztek meg, és mikor távoztak az intézményből. Az egyik diák szerint a nyomon követés sértené a személyiségi jogait, Lázár János polgármester viszont úgy véli, az új rendszer erősítené a szülő és az iskola kapcsolatát.
A szülő és az iskola kapcsolatát erősítené, ha az oktatási intézményekben bevezetnék az SMS-küldést – hangzott el a legutóbbi közgyűlésen Vásárhelyen. Mindezt Lázár János polgármester vetette fel a képviselőknek, mondván: üzenetet kaphatna az édesapa vagy az édesanya arról, hogy csemetéje megérkezett a suliba, illetve elment az intézményből. A városvezető szorgalmazta, vizsgálják meg a rendszer kiépítésének lehetőségét.

Kíváncsiak voltunk, hogy az érintettek, a diákok mit szólnának a nyomkövető rendszerhez. – Szerintem ez sértené a személyiségi jogaimat – fogalmazott határozottan Ercsey Tamás, aki hallott már az SMS-rendszerről. A gimnazista fiatalember nem szeretné, ha jelentéseket küldenének róla. Azt sem venné szívesen, ha az érkezés-indulás mellett a jegyeit is megüzenné a suli.

Hasonló üzenetet kaphatnak csemetéikről a vásárhelyi szülők. Fotó: Tésik Attila
Hasonló üzenetet kaphatnak csemetéikről a vásárhelyi szülők.
Fotó: Tésik Attila

– Jobban szeretném, ha továbbra is tőlem hallana édesanyám az osztályzataimról, nem üzenetben közölnék vele. Szeretem kivárni az alkalmas pillanatokat – állapította meg mosolyogva a gimnazista fiú.
– Nem szeretnénk, hogy nyomon kövessenek! – tiltakozott hevesen, kórusban három szakközépiskolás lány az Andrássy úton. Árva Edina elmondta: előbb vagy utóbb úgyis kiderül, ha valaki az iskola mellé jár. Felesleges naponta értesíteni minden lépésről a szülőket. A jegyeket sem lehet sokáig titkolni – állapította meg. Két osztálytársa egyetértően bólogatott. A lányok véleménye megegyezett abban is, hogy szerencsésebb, ha a diák maga közli a szülővel a jegyeit, legyen az jó vagy rossz.

Ezen a véleményen volt a nyolcadik osztályos Agócs Petra is. Bár sietve hozzátette, neki nem lenne mit titkolnia, mert jó tanuló. Az érkezésről és távozásról küldendő SMS-ötletet viszont nem díjazta. – Nem az érkezéssel lenne a gond, mert mindig időben eljutok a suliba. A távozás időpontja kellemetlenebb. Előfordul ugyanis, hogy iskola után még focizunk egy kicsit a haverokkal – árulta el a diáklány.

Vizsgálják az sms-bevezetést

Azt még nem tudni, hogy mikortól, mennyiért és valójában hogyan működne az üzenetküldő rendszer. Göbl Vilmos, az önkormányzat sajtómunkatársa érdeklődésünkre elmondta: egyelőre csak felmérik a rendszer bevezetésének lehetőségét. Megvizsgálják a jogszabályi vonatkozásokat és persze a költségeket. A szülői munkaközösségekkel is szeretnének egyeztetni.

Olvasóink írták

  • 16. jay78HUN 2009. április 28. 21:00
    „"Lázár János polgármester viszont úgy véli, az új rendszer erősítené a szülő és az iskola kapcsolatát."

    Nem tudom Lázár János hány évet töltött középiskolában való tanítással, de gyanítom, hogy pontosan öt évvel kevesebbet, mint én. Ennek fényében az a véleményem, hogy a szülők kapcsolatát az iskolával marhára nem ez erősítené, hanem többek között az, ha a T. szülő venné a fáradságot és néha befáradna az iskolába és beszélne a tanárokkal meg az osztályfőnökkel. Tisztelet a kivételnek, mert van nagyon sok lelkiismeretes, gyerekével törődő szülő, de nemegyszer fogadtam már a tanáriban olyan hívást, ahol a szülő nem tudta, hogy a gyereke melyik osztályba jár és azt sem tudta, ki az osztályfőnöke. Ha nem ismerem a gyereket, akkor valószínűleg a ballagásig ezt találgatta volna.

    Persze nem LJ ellen akartam kirohanni, mondtak és tettek nála az oktatáshoz sokkal kevesebbet értők sokkal nagyobb marhaságokat is. Ez az sms-es rendszer viszont nem hiszem, hogy hasznára lenne bárkinek.”
  • 15. zoltanz 2009. április 28. 17:56
    „Pirszing helyett mozgásérzékelős kolompot az orrukba, majd az küldi a jeleket párhuzamosan a középkolompoknak: a szülőkhöz, a nagyszülőkhöz, az iskolákhoz, az edzőkhöz, az adatbázis-kontroll tárhoz, aztán ezek a közepek a begyűjtött adatot továbbítják a főkolompnak. Csak szervezés kérdése az egész. Ja, hogy jogok? Az micsoda? Ja, az a valami ami itt egy réteg kiváltsága.”
  • 14. Norman_Bates 2009. április 28. 17:54
    „Technikailag ez, hogy van megoldva? gondolom egy kártyás vagy kódos beléptető rendszer kell, és az küldi az SMS- t be ill. kilépéskor.
    Bár nem teljesen értem, mivel feltűnt, hogy a mai gyerek nem tudnak járni? vagy mi a f*szom van, mert az anyuka vagy apuka a bejárattól csak kizárólag 10 méter távolságon belül tudja kitenni a kölköt a verdából, nehogy piszkos legyen a lába, baszki, inkább végigtolatja az utcát HAHA!!
    nem értem, én még el tudtam gyalogolni kilométerekre lévő iskolába és nem kellett apuci kezét fogdosni még a dedóba se.
    Ha meg az előzőekbe elhangzott kissé Asimov-os megoldással beépítik a GPS-t a gyerekbe, akkor meg mindenki alufóliával tekeri be magát, árnyékolásként, szóval mindenre van megoldás”
  • 13. aranka2 2009. április 28. 15:53
    „FELHÁBORÍTÓ DISZNÓSÁG, MERÉNYLET AZ EMBERI MÉLTÓSÁG ELLEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 12. török 2009. április 28. 10:38
    „Ez annak a szülőnek jó, aki képtelen nevelni a gyerekét. Ezek a gyerekek lesznek azok, akik az életben később képtelenek lesznek kontrollt tartani, mert nem tanulják meg a belső kontrollt. Megszokják, hogy kívülről vannak kontrollálva, és ha ez nem lesz, akkor elszabadul a pokol.

    Lázár pszichológiai és pedagógiai jártassága = 0 pont”
  • 11. VásárhelyiÁgi 2009. április 28. 09:27
    „"Lázár János polgármester viszont úgy véli, az új rendszer erősítené a szülő és az iskola kapcsolatát."
    Ez nem biztos, de, hogy a szülő-gyermek kapcsolatát rontja, az nagyon valószínű.
    Hol lesz akkor a bizalom? A szülőnek nem azt kellene tudnia, merre jár a gyereke, hanem azt, hogy őszinte hozzá.
    Legközelebb valaki még kitalálja, hogy a jegyeket tetoválják a tanulókra!”
  • 10. lopicigazsi 2009. április 28. 08:51
    „Aki amit utál, azt az UTÁLKOZÓFALra felírhatja.
    Az látszani fog!
    www.afal.hu
    ________________________________________”
  • 9. rozator 2009. április 28. 07:10
    „Ennyit Lázár Jánosról!Felejtsük el!”
  • 8. kekeczke 2009. április 28. 06:18
    „vásárhelyre se költöznék szívesen”
  • 7. N.P. 2009. április 28. 06:14
    „Ennek a rendszernek a kiépítése tovább erősítené a legendásan jó tanár-diák viszonyt. A következő fokozatban Lázár követhetné az összes vásárhelyit, minek csámborognak csak úgy össze-vissza.”
  • 6. Beth 2009. április 27. 22:50
    „remélem nem a tanárnak kell majd elküldenie az sms-t :)))”
  • 5. CID 2009. április 27. 21:04
    „JB007 : felhívnám a figyemedet a mobilszolgáltatók flottakövető szolgáltatására, melyet persze nem ilyen célzattal kínálnak. :)

    Miért van az, hogy nekem eszembe sem jutott lógni a suliból, nem mintha szerettem volna minden órára bejárni. Eszem faszom megáll némelyik középsulis láttán mostanság.”
  • 4. flexsnake 2009. április 27. 20:32
    „Várom azt a pillanatot mikor a rendszer hibájából késve megy az sms.... Hol voltál fiam? Durr! Kérdeztem: hol voltál!???Durr...
    A bőr alá építhető gpst meg kivágják. Szerintem mindjárt a központi idegrendszert kellene rákötni egy távirányítóra hogy otthonról kézi vezérléssel is hazahozható legyen. Aztán ha beválik akkor a csecsemőkbe beépíteni alvásgenerátort ami időre költi majd altatja hogy az is kényelmes legyen. És ha ez mind megvalósul a gyerek biztosan nem tudja meg mit jelent az elfüllentett jegy és a kiderüléséből alakuló konfliktus ami még ha nem is jó dolog de építőleg hat a személyiségére. Egy társadalomban ahol nincs döntési jogod nincs felelősséged sem. Akkor ne az illemkönyvet bújjuk hanem a robotikát.”
  • 3. flexsnake 2009. április 27. 20:32
    „Várom azt a pillanatot mikor a rendszer hibájából késve megy az sms.... Hol voltál fiam? Durr! Kérdeztem: hol voltál!???Durr...
    A bőr alá építhető gpst meg kivágják. Szerintem mindjárt a központi idegrendszert kellene rákötni egy távirányítóra hogy otthonról kézi vezérléssel is hazahozható legyen. Aztán ha beválik akkor a csecsemőkbe beépíteni alvásgenerátort ami időre költi majd altatja hogy az is kényelmes legyen. És ha ez mind megvalósul a gyerek biztosan nem tudja meg mit jelent az elfüllentett jegy és a kiderüléséből alakuló konfliktus ami még ha nem is jó dolog de építőleg hat a személyiségére. Egy társadalomban ahol nincs döntési jogod nincs felelősséged sem. Akkor ne az illemkönyvet bújjuk hanem a robotikát.”
  • 2. JB007 2009. április 27. 20:05
    „Nagyon helyes. Én már régóta keresem a lehetőséget, hogy gyermekeim bőre alá ültetett GPS chip segítségével nyomon követhessem a mozgásukat. A két rendszer együtt tökéletes. Egy kis finomítás, egy kis fejlesztés és máris nemzetközi díjat nyerhet az ötletgazda. (http://www.bigbrotherawards.org)”
  • 1. pillecukor 2009. április 27. 18:31
    „A szülő és a gyermek kapcsolatát kellene erősíteni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elbocsátják a nyugdíjasokat Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - Nem foglalkoztatják tovább a nyugdíj mellett dolgozókat Hódmezővásárhelyen. Erre… Tovább olvasom