Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Nem zár be a mindszenti művészeti iskola

Mégsem zár be a mindszenti Alapfokú Művészeti Iskola, miután az állam nem csökkentette a normatív támogatást, így a térítési díj drasztikus emelésére sincs szükség. Csak pár száz forinttal kell többet fizetni az idei tanévben. A kisváros önkormányzata pedig támogatja a művészeti iskola rászoruló növendékeit. Az intézményt működtető kht. ügyvezetője szerint a közös fenntartás lett volna a legjobb megoldás.
Könnyűzenei tábor is működik a Tisza Művelődési Házban. Fotó: Tésik Attila
Haladékot kapott a mindszenti központú Alapfokú Művészeti Iskola, nem zárja be kapuit. Az állam ugyanis mégsem csökkentette a normatív támogatást, így az intézmény vezetésének nem kellett drasztikusan megemelni a térítési díjat, amit egyébként kötelező beszedniük. Az elmúlt években már félezer diákot vesztettek a megnyirbált normatíva miatt. Ha még kevesebb állami támogatáshoz jutottak volna, akkor a havi 1500 forintos térítési díjat a többszörösére kellett volna emelni.

– Nem változott a finanszírozás, így tudjuk folytatni a munkát – mondta Krupiczer Ferenc. Az intézményt működtető MOSZ Kht. ügyvezető igazgatója ugyanakkor megjegyezte: korántsem biztos, hogy jövő év elejétől nem csökkenti a kormány a normatívát. Megtudtuk: az új tanévben legfeljebb 300 forinttal kell többet fizetniük a diákoknak.

A 11 éve működő iskola a mindszenti mellett szegedi, vásárhelyi, székkutasi és pusztaföldvári diákokkal is foglalkozik. Az előző tanévben összesen közel ezer tanulójuk volt. Az idén is ennyi növendékre számít Krupiczer Ferenc, aki a mindszenti önkormányzattól is kért segítséget. A kisváros képviselő-testülete úgy döntött: támogatja a szociálisan rászorult, kettő vagy több művészeti szakon tanuló, 7-18 éves mindszenti növendékeket, azokat, akiknek térítési díjként 5 ezer forintot vagy annál többet kell fizetniük.

Kiírták a pályázatot

A mindszenti önkormányzat már kiírta a művészeti iskola növendékeinek a pályázatot. A diákok a hónap végéig adhatják be a pályázatukat. A város – rászorultságtól függően – havi 1000-3000 forint támogatást ad.

Krupiczer örül a támogatásnak. Az igazgató megjegyezte, számukra az lett volna a legjobb megoldás, ha az önkormányzattal közösen tartják fenn a művészeti iskolát. Zsótér István polgármester szerint ezt képtelenség lett volna kivitelezni a szeptemberi tanévkezdésig. Hangsúlyozta: az önkormányzat nem az iskolát, hanem a diákokat támogatja. Mint mondta: már az is nagy segítség az iskolának, hogy a Tisza Művelődési Ház napi használatért csupán havi 20 ezer forintos bérleti díjat kér a város.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mégis állított jelölteket a PSZV

Két nap alatt nyolc egyéni választókerületben tudta összegyűjteni a szükséges számú… Tovább olvasom