Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Németországba megy Veszprémi László doktor

Hódmezővásárhely - Tizenkét év után nehéz szívvel hagyja itt a vásárhelyi Erzsébet-kórházat és betegeit Veszprémi László, aki július elsejétől a németországi Kulmbach kórházában dolgozik tovább.
A sebészdoktor a két évvel ezelőtti ágyszámleépítést követően csak Csajbók Ernő osztályvezető főorvos kérésére maradt. Nem titkolta, döntésében anyagi okok is közrejátszanak.

Július 1-jétől a németországi Kulmbach város kórházának 55 ágyas sebészeti osztályán dolgozik majd Veszprémi László, aki 12 éven át gyógyította a vásárhelyi Erzsébet-kórház betegeit. A sebészdoktor megelégelte a magyar egészségügy átszervezése után kialakult helyzetet.

– Nehezen döntöttem így. 1997-ben a szegedi sebészeti klinika érsebészeti osztályáról kerültem a vásárhelyi sebészetre, ahol 12 esztendőn keresztül dolgoztam, utóbb olyan neves szakember irányítása alatt, mint Csajbók Ernő főorvos. Ő képes volt arra, hogy a 2 évvel ezelőtt megcsonkított sebészeti osztályon a semmiből teremtse meg a munkafeltételeket. Az egynapos sebészet számomra már nem volt olyan kihívás, mint a korábbi, 55 ágyas osztályon dolgozni, ezért már régebben el akartam menni. Csajbók doktor azonban arra kért, legalább azt várjam meg, míg nyugdíjba vonul. Megvártam – indokolta lépését Veszprémi László.

Veszprémi László már pakol. Nem tudja, mikor jön vissza. Fotó: Karnok Csaba
Veszprémi László már pakol. Nem tudja, mikor jön vissza.
Fotó: Karnok Csaba

A jelenleg szabadságát töltő sebészorvos hozzátette: a magyar fizetésből nem tudná eltartani a családját. Felesége is orvos, a nagyobbik fiát a napokban avatják fogorvossá, azaz most kezdi a pályát, a kisebbik viszont még tanul, másodéves joghallgató a szegedi egyetemen.
Veszprémi doktor július elsején áll munkába új munkahelyén, ahol ér-, mellkas- és az általános sebészi szakvizsgáját is kamatoztatni tudja. A németországi szerződése határozatlan időre szól.

– Hatalmas kihívás külföldön dolgozni, és nagyon nehéz, hiszen magam leszek odakinn. Érsebésznek lenni Németországban nemcsak nagy feladatot, de hatalmas kitüntetést is jelent. Az ad erőt, hogy tudom, odakinn megbecsülik a magyar diplomát, az idehaza szerzett szakmai tudást. Tapasztaltam már ezt, hiszen amikor 1999-ben Kölnben dolgoztam, minden további nélkül megálltam a helyemet. Annyira, hogy amikor szabadságra ment az ottani osztályvezető főorvos, engem bíztak meg a helyettesítésével.

Csajbók Ernő nyugdíjban

Május elsején vonult nyugdíjba Csajbók Ernő, az Erzsébet-kórház mátrix sebészeti egységének osztályvezető főorvosa, akinek nevéhez fűződik a szegedi veseátültetések újjáélesztése, a szervnyerési program dél-magyarországi megszervezése, illetve a szegedi sebészeti klinika transzplantációs osztályának megszervezése. Csajbók Ernő 1994. október elsején került a vásárhelyi kórház sebészeti osztályának élére.

Sebészleltár

Jelenleg összesen 6 sebészorvos látja el a betegeket az Erzsébet-kórházban. Az intézmény most keresi a nyugdíjba vonult Csajbók Ernő főorvos és a külföldön munkát vállalt Veszprémi László utódját – tudtuk meg Kallai Árpádtól. A kórház főigazgatója szerint, ha visszakapják a két esztendeje elvett ágyakat, a létszám akkor is elegendő lesz a feladatok ellátására.

Olvasóink írták

  • 7. petymeg41 2009. június 27. 09:20
    „Szakmai tudását nem tudom bírálni, biztos jó sebész. De! Szerintem nem eleget dugtak a zsebébe, azért megy el.”
  • 6. lebro 2009. június 22. 11:57
    „Dr. Csajbók Ernő és nem Endre ha jól tudom.”
  • 5. pixelplus 2009. június 22. 08:22
    „4. -hez csatlakozom.
    egy ismerősöm dolgozott vele és az orvostársadalom szégyenének aposztrofálta mint embert... a sebészeten biztos pezsgőt bontanak. csajbók nemtom mit evett rajta, mert az öreg minden tekintetben szuper jelenség:)”
  • 4. nemtom 2009. június 21. 20:56
    „emberileg nem vágyom rá mint sebész nem feküdtem keze alatt elég volt személyes találkozás emberileg a betegekhez valo viselkedése dupla 0000000000000000000000000000000”
  • 3. igazságkereső 2009. június 21. 11:02
    „Sajnálom Veszprémi dr. úr távozását. Vásárhelyre kerülését megelőzően Ő a szegedi sebészeti klinika kitűnő orvosa volt, ha nem tévedek.Sőt a mellkassebészet egyik kiválósága.Személyes ismeretségem vele még 1985-ről datálódik, amikor is anyósomat műtötték a klinikán és igen kiváló munkát végzett, néhány nap alatt egy komoly műtét után már talpra állt.Sajnos a magyar egészségügy vezetői így teszik tönkre szándékosan az országos egészségügyi szolgáltatást és űzik e la kiváló orvosokat.Minden esetre szívből kívánom Veszprémi dr-nak a sikert Németországban.”
  • 2. vuk 2009. június 20. 19:37
    „A tollaslabda edzesekrol is hianyozni fog.”
  • 1. FűzfaVessző 2009. június 20. 19:14
    „Sajnálom Dr.Veszprémi László távozását. Személyesen a bal mutatóujjam visszavarrását és tökéletes működését köszönhetem Neki.Sok sikert kívánok további munkájához.
    F.V.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romaháború Vásárhelyen

900 ezer forinttal nem tud elszámolni a városnak a cigány kisebbségi önkormányzat elnök helyettese - állítja a helyi ckö vezetője. Tovább olvasom