Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Nemzeti függetlenség vagy önfeladó integráció

Hódmezővásárhely - Az ötnapos Szent István-ünnep egyik záróeseménye volt kedden Vásárhelyen a hagyományosan a Szent István téren tartott városi ünnepség, amelyen Almási István polgármester beszédében hangsúlyozta: a kommunistákat elsodorta az idő, és így lehetőséget kaptunk arra, hogy visszataláljunk magyarságunkhoz, eredetünkhöz.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Az államalapítóval kapcsolatban, idézve a korabeli krónikákat, megjegyezte, termete alacsony, a lelke viszont nagy volt, majd azzal folytatta: nemcsak Szent István előtt kell fejet hajtanunk, hanem azok előtt is, akik a művét továbbvitték, mert ha szabadsága nem is volt mindig a magyarnak, otthona és becsülete igen.

Lázár János országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár a polgármester beszédéhez kapcsolódva azt idézte fel, hogy augusztus 20-ával kapcsolatban először azt „diktálták", hogy az alkotmány, majd, hogy az új kenyér ünnepe „de népünk megőrizte és ápolta Szent István emlékét, hagyományát". Mert államot, önálló, teljes jogú európai államot alapított. A 2014-es választásokat szóba hozva Lázár elmondta: most kell mindenkinek eldöntenie, hogy a nemzeti függetlenség vagy az önfeladó integráció híve, amennyiben az előbbié, szembe kell szállnia az integráció hazai szálláscsinálóival.

Nemzeti függetlenség vagy önfeladó integráció - GALÉRIA
A kenyérszentelést követően közel 250 határon túli (elsősorban Óbecséről, Péterrévéről, Zentáról, Temesvárról, Aradról, Magyarkanizsáról és Nagybecskerekről érkeztek) magyar tett állampolgársági esküt, amelynek szövegét az óbecsei Blazsanik Kristóf mondta előre. Újdonsült állampolgáraink a honosítás alkalmából a dokumentum mellé egy Szent István király emlékére kibocsátott, Mészáros Antal által adományozott emlékérmet vehettek át.

Olvasóink írták

  • 14. Secem 2013. augusztus 26. 18:36
    „13. pirosmedence
    Ki mondta és honnan veszed hogy nyernek 2014-ben? Egyszer már volt sírás rívás, mert a papírforma nem jött be! Emlékszel?
    Véleményem szerint teljes rendszerváltásra lenne szükség, amelyet a jelenlegi arcokkal nem lehet megvalósítani!
    Az EU-ból történő esetleges kilépés nem közvetlen azt eredményezné, hogy "lónyomból isszuk a vizet". Véleményem szerint Magyarország központi helye miatt is, jobban járna, önellátó lehetne. Csak ehhez egy pár emberkének a tyúkszemére rá kellene lépni államosítással. AZ viszont nekik nagyon fájna.
    Igen, államosítás, úgy mint a magánnyugdíj pénztári befizetéseimet.
    Ha nem lennénk EU tagok, az állampolgárságnak is megváltozna az értéke a nehezebb külföldi munkavállalás miatt is.
    Sebaj, jövőre a románok is mehetnek, és menni is fognak!”
  • 13. pirosmedence 2013. augusztus 24. 18:14
    „Még egy fontos dolog: ebben a mondatban benne van, hogy a Fidesznek köztudottan nem tetszik az EU, sarkosan fogalmazva esély van arra, hogy ha a Fidesz 2014-ben nyer, Viktor előbb- utóbb ki fogja az országot a EU-ból vezetni - Bálványoson is egy-két halvány utalást tett erre. Akkor viszont visszalépünk kb. száz évet és újra a lónyomból isszuk a vizet! Kontrapista meg a többiek: kérdezem: jó lesz-e??????”
  • 12. Secem 2013. augusztus 23. 20:24
    „10. kontrapista
    Elnézést, ha megbántottam volna valakit az "újmagyar" jelzővel! Két szót mostam össze.
    Nem, nem voltam még ilyen eseményen, én Magyarország közigazgatási területén születtem, élek, dolgozom és adózom.
    Miért nézzek a tükörbe? Nem értem! Istenért sem akarok vitát nyitni semmiről, örülök hogy szaporodott a Magyar állampolgárok száma... Viszont látom a nyelvi nehézségeket, pl a nick nevem helytelen irásából, (gondolom ezzel ad tiszteletet), illetve nem olvasta el a korábban küldött linkemet.
    Jó egészséget! OFF”
  • 11. mivan? 2013. augusztus 23. 09:59
    „10. Imádom mikor így nyírjátok egymást. Én mindig bírálom a rendszert de a kettős állampolgársággal egyetértek. Nincs gond ezzel. A külhoni magyaroknak jól esik ez a gesztus, ne vegyük el az örömüket. Itt inkább Lázár beszédével van a gond szerintem.”
  • 10. kontrapista 2013. augusztus 23. 03:21
    „8.Sekam
    " mi a gondod az ujmagyar jelzovel"
    Annyi a gond az altalad kiagyalt " ujmagyar " jelzovel, hogy ez egy liberos szohasznalat, amivel degradaljak a hataron tuli magyarokat. Aki nem volt meg " ujmagyar " allampolgarsagi eskutetelen, csak az hasznalhat ilyen jelzot.
    u.i.
    ez ev junius 4-en a szabadkai konzulatuson egy teli autobusz zentai tett eskut, akik a miertre ezt valaszoltak :
    lelkiismereti okok miatt, mivel mindig is magyaroknakm ereztek magukat
    Most pedig nezzel a tukrodbe es kopjel ra !”
  • 9. kormoska 2013. augusztus 22. 21:03
    „"a nemzeti függetlenség vagy az önfeladó integráció híve, amennyiben az előbbié, szembe kell szállnia az integráció hazai szálláscsinálóival"

    Csak azt mondja már meg Lázár János,hogy miért kell mindenáron a kettő közül választani??
    Más országoknak megy a kettő együtt....,nekünk miért nem??
    Az ország nagy része az integráció szálláscsinálójukból(multik,bankok,nagy termelő cégek)él!
    Ezt miért nem veszi észre az államtitkár??”
  • 8. Secem 2013. augusztus 22. 20:07
    „7. kontrapista - Nem értem a cinizmusod, új magyar állampolgárok eskütételéről szólt többek között a cikk, nem értem mi a gondod az újmagyar jelzővel. Nem sértés, megkülönböztetés képen írtam.
    A többihez pedig csak annyit, hogy valóban előny egy délvidékinek egy uniós útlevél ha az EU-ban és nem szerbiában akar munkát vállalni. Ugyanúgy sok régi magyar már elhagyta az országot. A kedvezményekkel kapcsolatban javarészt igazat is írtál. Több helyen olvastam egy témát amit én sem akarok elhinni, de több forrásból megjelent valami igazságalapja csak lehet nem?
    http://www.pestmegyei-hirhatar.hu/hir/ukran-nyugdijasok-tomegesen-lepik-at-a-magyar-hatart”
  • 7. kontrapista 2013. augusztus 22. 13:26
    „2.Swcam
    Ujabb 250 " ujmagyar ", akik atozonlenek a hataron, elveszik a munkalehetoseget ( ami nincs ) elolunk, teritesmentes ( nyebre fizetett ) egeszsegugyi ellatast kapnak, alanyi jogon pedig horribilis nyugdijra jogosulatk.
    Mondana mindezt Xilony, aki meg nem jelentkezett a temaban.”
  • 6. pirosmedence 2013. augusztus 22. 11:54
    „Vásárhelyiek! Emberek! Erre a mondatra senkinek nem volt annyi vér a pucájában, hogy felordítson vagy minimum elkezdjen fütyülni, pfújolni???? Micsoda stílus, micsoda elképesztő ötlet 2013-ban Európában! Felháborító! Vagy a birka vásárhelyieknek ez tetszik? Senki sincs, aki azt ordítaná, hogy Lázár: nem!!!!! Nem ezt akarjuk, mi ez, hogy önfeladó integráció??? Nem akarunk Európához tartozni??? Mi nyakas vásárhelyiek, mi vagyunk a legkeményebb gyerekek!!!!!!????? A beruházások 95 százaléka nem eu-s forrásból valósul meg? És még sorolhatnánk ezer meg 1 tényt!”
  • 5. lepkehalo 2013. augusztus 21. 08:41
    „A "diktált" ünnep nem kommunista találmány.

    "...az új kenyér ünnepeknek, még ha hatással voltak is rájuk, nem a szovjet, nem a "kommunista", hanem a Darányi-féle aratóünnepek voltak az előképei, kizárólagos rendeltetésük pedig abban állt, hogy az 1890-es évek társadalmi és politikai feszültségeit segítsék levezetni. Mindez teljes összhangban volt azzal a jelenséggel, hogy az 1870-es évektől az első világháborúig Európa-szerte ilyen nyilvános ceremóniákat, "felülről jött" hagyományokat találtak ki, amelyek - Eric Hobsbawm találó megfogalmazása szerint - lebilincselték és fogva tartották e látványos ceremóniák iránt fogékony emberek egyre növekvő fogolytáborát."

    http://www.urbanlegends.hu/2009/08/kovacs-akos-uj-kenyer-unnepe-kitalalt-hagyomany/”
  • 4. mivan? 2013. augusztus 21. 07:50
    „Az emberek szeme lassan nyílik fel. Egy ilyen beszéd! Komolyan mondom!! De a nagy nemzeti független fogja az EU könyöradományát szétosztani, ugye???? Kérlek titeket Emberek lássatok már át a szitán!!”
  • 3. palimadar 2013. augusztus 20. 23:45
    „"Lázár elmondta: most kell mindenkinek eldöntenie, hogy a nemzeti függetlenség vagy az önfeladó integráció híve"

    Lázár egy egybites agyú politikus. Messze nem ez a két lehetőség van.”
  • 2. Secem 2013. augusztus 20. 20:57
    „Ahogy a képeket itt és a promenádon, csak az a kérdés merül fel bennem, ha 250 újmagyar tett esküt akkor a képekről hol vannak a helyi tapsoló nézők?
    Mivel nem sok ember látható a képeken, elég szellős a tér!”
  • 1. ditta79 2013. augusztus 20. 20:03
    „Van államunk, így nyugodtan egymásnak eshetünk, ők meg végig nézik?
    "most kell mindenkinek eldöntenie, hogy a nemzeti függetlenség vagy az önfeladó integráció híve, amennyiben az előbbié, szembe kell szállnia az integráció hazai szálláscsinálóival."”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsanett felült, és ottmaradt

Szombaton már harmadszor rendeztek szántóversenyt Székkutason. Tovább olvasom