Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Nincs telt ház a mélygarázsban

Ingyen lehet parkolni az egy hete átadott új vásárhelyi mélygarázsban, sokan mégis továbbra is az utcán, a fizetős zónában teszik le autójukat. A város másik mélygarázsában 160 forintba kerül egy óra, nem is használják sokan.
Szinte üres a sportcsarnok alatti garázs

A Hódmezővásárhelyen 2008-ban átadott Balogh Imsi Sportközponttal együtt mélygarázs is épült, amely 93 férőhelyes. Óránként 160 forintért lehet itt parkolni. Jogi viták miatt 2011 és 2014 között zárva volt az intézmény és a parkoló is. – Jelenleg 30 százalékos kihasználtsággal működik a mélygarázs – mondta Magyar József. A városellátó kft. ügyvezetője hozzátette: felmerült, hogy a Andrássy utat felújítják, ezután ott kevesebb parkolási lehetőség maradna, így fellendülhetne a sportcsarnok alatti garázs forgalma. Azt viszont kizártnak tartja, hogy a város ingyenessé teszi itt a parkolást. Tegnap többször is megszámoltuk, hány autó állt lent, de 20-nál több kocsit egyszer sem találtunk.
– Ez a megszokott – vágta rá több autós is tegnap azok közül, akik nem az ingyenes Hódi Pál utcai mélygarázsban, hanem a fizetős parkolózónában álltak meg járműveikkel Hódmezővásárhely belvárosában.
A településen egy hete adták át a 42 férőhelyes garázst, amit ingyen használhatnak az autósok (2016. január 7.: Csillagösvény vezet a vásárhelyi mélygarázsba). Tegnap a helyszínen néztük meg, mennyien használják az új parkolót. A reggeli és a déli órákban is hasonlókat tapasztaltunk: 25-30 autó szinte folyamatosan a garázsban állt.

– Hol a gyalogos le- és feljáró? – kérdezte tőlünk két asszony, akik autójukkal ugyan már beálltak a parkolóba, de nem tudták, hol kell gyalog közlekedni. Miután megmutattuk, elárulták: azt hitték, a kihelyezett táblák a menekülési útvonalat jelzik. Szerintük nagyobb táblákon is jelezhetnék a kijáratot.

– Örülök neki, hogy elkészült, az is jó, hogy ingyen van, és még kamera is őrzi a kocsit – mondta egy másik autós, akinek szintén a gyalogos közlekedéssel volt gondja. – Nem értem, hogy miért a parkoló belső oldalára tették a lépcsőt és a liftet, amikor a másik oldalon van minden. Itt a posta, a bíróság, a városházát is csak úgy tudom megközelíteni, ha itt parkolok – magyarázta a férfi.

A város tervezi, hogy a parkolóból és a felette található szabadidőparkból három irányba lehessen indulni. A Kossuth tér felé a Bankpalota nagykapuját nyitnák meg. Információink szerint már megszületett a megállapodás az ott működő bankkal, a sétálóutcát pedig a Rapcsák András utca 1. szám alatti kapualjból lehetne megközelíteni. Itt a lakosokkal fognak még tárgyalni.
 
Ismerkednek az új mélygarázzsal a vásárhelyiek.  Fotó: Antal Sándor
Ismerkednek az új mélygarázzsal a vásárhelyiek. Fotó: Antal Sándor


– Jó lenne egy számláló, ami mutatja, mennyi üres hely van még lent. Nem létkérdés, de ha már egy ilyen modern parkolót építettek ennyi pénzből, akkor szerintem egy kijelző is beleférhetett volna a költségvetésbe – mondta Mészáros János. A férfi első alkalommal parkolt tegnap a mélygarázsban. Csak azért állt meg lent, hogy megnézze, milyen lett. Kicsit szűkösnek találta, éppen ezért is javasolta a számlálót, mert ha megtelt, akkor nehézkes a megfordulás.

A parkolóba csak a Hódi Pál utcáról lehet lehajtani, elhagyni is ott lehet. A helyes utat táblával jelzik, illetve szegéllyel választották el a két haladási irányt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amatőr jégkorongtorna Hódmezővásárhelyen

Másodszor rendezi meg egy baráti társaság Vásárhelyen, a Kossuth téri jégpályán az amatőr jégkorongtornát. Tovább olvasom