Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Nyereséges a piac városi üzemeltetése Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Az önkormányzat július elsejével vette át a Szabadság téri piac működtetését. Az eltelt négy hónap tapasztalatai kedvezőek, a nyereséget a közterületek rendben tartására fordítja az üzemeltető Városellátó és Beszerzési Kht.
Az év végéig még fejlesztések – új kerékpártároló kialakítása, vízelvezetés megoldása – várhatók a piac területén.

A vásárhelyi önkormányzat, közgyűlési határozattal, július elsejével visszavette a Szabadság téri piac üzemeltetését, a korábbi működtetőnek egyébként is lejárt a szerződése. A vásárlók és az árusok ebből szinte semmit sem észleltek, az átállás zökkenőmentes volt, minden a megszokott kerékvágásban haladt tovább, a helypénzek sem emelkedtek.

– Mindenképpen megérte átvenni a piacot – összegezte az elmúlt négy hónap tapasztalatait Magyar József, a jelenlegi gazda, a Városellátó és Beszerzési Kht. ügyvezető igazgatója –, a tevékenység nyereséges, és a keletkezett hasznot visszaforgatjuk a közterületek fenntartására. Fűnyírásra, virágágyások kialakítására, gondozására, padok, játszóterek karbantartására, üzemeltetésére fordítjuk ezt az összeget.

A kereskedők és a vevők semmit sem vettek észre a váltásból. Fotó: Tésik Attila
A kereskedők és a vevők semmit sem vettek észre a váltásból.
Fotó: Tésik Attila

Az eddigi visszajelzések pozitívak, ami annak is köszönhető, hogy az átvétel előtti fórumon mindenki elmondhatta véleményét, javaslatait. Erre november 19-én délután 5 órától nyílik újra lehetőség, akkor lesz a városháza dísztermében a következő piacfórum, ahol a fejlesztésekről is szó esik majd.

Bevétel és kiadás

A piac üzemeltetésével kapcsolatos pontos számok az első három hónapból állnak rendelkezésre. Júliusban a bevétel közel 5 millió, a kiadás 2,7 millió forint volt. Ugyanezek a számok augusztusban: 3,1 millió és 2,6 millió, és szeptemberben: 2,9 millió és 3,2 millió forint. A teljes bevétel 11 millió, a kiadás pedig 8,5 millió forint volt, vagyis a nyereség 2,5 millió forint volt.

– Meg kell oldanunk a vízelvezetést, ugyanis előzőleg a korábbi téglaburkolatra aszfaltoztak, melynek nem volt meg a kellő leejtése, ezért sok helyütt tócsák gyűltek össze. Eddig egymillió forintot költöttünk erre, és még legalább hármat kell. A kerékpártárolók ügyét is muszáj megoldani, jelenleg kevés a férőhely.

Terveink szerint az Epreskertnél száz bicikli befogadására alkalmas, korszerű tárolót alakítunk ki, mely olyan magas lesz, mint a járművek váza, és úgy lehet hozzálakatolni. A Szent István tér felőli bicikliparkolót áthelyezzük a jelenlegi kisállat-, ismertebb nevén tyúkpiac helyére, utóbbi pedig a piac Epreskert felőli részére költözik. A fenti munkálatok teljes költsége mintegy 900 ezer forintot tesz ki, és ezek még az idén megvalósulhatnak – nyilatkozta lapunknak az ügyvezető.

Magyar József még elmondta: szeretnék a csarnok tetőszerkezetét is felújítani – az épület külső és belső festése már zajlik –, valamint az asztalok teljes befedése, de ezek csakis pályázati források igénybevételével lehetségesek.

Olvasóink írták

  • 2. adada 2008. november 14. 08:15
    „skorpio21!
    Amit felsoroltál az mind, egytől egyig sikertörténet! Ehhez nem férhet kétség! Tehát nem szükséges a részletekről beszélni.”
  • 1. skorpio21 2008. november 14. 05:24
    „Végre valami jó hír,aminek lehet örülni!
    Szívesen olvasnék hasonlóan havi lebontásban közölt elszámolást mondjuk az EU. normák szerint épült szép állatvásárterünkről,vagy az emlékpontról,vagy az uszodáról!Esetleg minden héten jelenhetne meg egy hasonló írás egy-egy vásárhelyi létesítményről,hogy lássuk,nem hiába a költi az önkormányzat az adóforintjainkat ezekre a létesítményekre,azok kézzelfogható hasznot is hoznak a városnak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhely megveszi Mindszent tartozását

Hódmezővásárhely - Egymillió-háromszázezer forinttal tartozik Mindszent önkormányzata a Móra Ferenc Múzeumnak: ez a Vásárhelyre vezető kerékpárút nyomvonalán folyó ásatás árának első részlete. Tovább olvasom