Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Nyúljanak zsebbe a rokonok

Hódmezővásárhely - Próbaper indulhat azok ellen, akik nem fizetik a vásárhelyi szociális otthonban lakó hozzátartozójuk ellátásának költségét. Lázár János polgármester szerint tarthatatlan, hogy az önkormányzat állja a normatívából hiányzó összeget, a rokonok meg öröklik a házat.
Próbapert indíthat a vásárhelyi Kapcsolat Központ azok ellen, akik megtehetnék, hogy a szociális otthonban élő rokonuk ellátásának egy részét fizetik, mégsem teszik.

– A családjogi törvény szerint a gyerekeknek kötelességük gondoskodni szüleikről. Többen azonban ezt a feladatot az államra és az önkormányzatra hárítják. Ezzel nincs is probléma, ha valóban nem tudják szeretteiket ellátni, de vannak, akik nem is akarják. Helyettük az önkormányzat fizeti a normatíva és az ellátás tényleges költsége közötti különbséget – mondta a minap a közgyűlésen Lázár János polgármester. Hozzátette: nem járja, hogy az adófizetők zsebét terheli az ellátás, míg a rokonok öröklik a házat. Lázár szerint egyébként ez inkább elvi kérdés, mint anyagi, de ha nem fizetnek a hozzátartozók, terheljék rá a házukra a költségeket.

Sakkjátszma a vásárhelyi otthonban. Az idősek ellátása pénzbe kerül, a rokonok egy része viszont nem akar fizetni. Fotó: Schmidt Andrea
Sakkjátszma a vásárhelyi otthonban. Az idősek ellátása pénzbe kerül, a rokonok egy része viszont nem akar fizetni. Fotó: Schmidt Andrea

A Kovács-Küry Időskorúak Otthonát, valamint a Szivárvány Szakosított Szociális Otthont érinti ez a kezdeményezés. Előbbiben egy lakó után naponta 1888 forint normatíva jár, az önköltség viszont 4243 forint. A 2355 forintos különbözetet részben az idős ember nyugdíja, részben az önkormányzat állja. Az időskorúak otthonában a 200 ellátott hozzátartozója közül 20 százalék nem kötelezhető a szociális helyzete alapján térítési hozzájárulás fizetésére. Az értelmi sérülteket ápoló intézményben pedig csak 4-en egészítik ki az összeget, 109-en nem kötelezhetők erre – tudtuk meg Bálint Gabriellától, a Kapcsolat Központ főigazgatójától. Úgy vélte: az igazságosság és az erkölcs is azt diktálná, hogy akinek módja van rá, fizessen rokona ellátásáért.

Fizetési felszólítás

Egy fizetési felszólítást küldtek ki, a hozzátartozónak 30 napja van arra, hogy – a körülményektől függően – akár évekre visszamenőleg kiegyenlítse a számlát. Ha ezt nem teszi meg, az intézmény fizetési meghagyásos eljárást kezdeményez a bíróságon, amelyet ha vitat a rokon, akkor az idén indulhat a próbaper. Ez egyébként évekig is elhúzódhat.

Olvasóink írták

  • 12. azénéletem 2010. március 18. 20:15
    „Mikor bekerül az idős ember, már nyilatkozni kellene - ha a költségeket nem fedezi a nyugdíj vagy későbbi változások esetén - miből és ki fogja pótolni. Tehát ennek valamiféle szerződésnek kellene lennie /lehet,hogy az is?/ Az úgy nem túl igazságos, hogy csak a hagyaték kell a gond legyen közös. Az meg üdvös lenne, ha nyugdij fedezné a kiadásokat.”
  • 11. Beth 2010. március 13. 20:41
    „Kíváncsi vagyok a végkifejletre.”
  • 10. szilléri 2010. március 13. 09:03
    „Akinek van vagyona : terheljék rá az ingatlanra.”
  • 9. 48fremail 2010. március 13. 07:31
    „Lázár költségtérítéséből levonni, úgyis számla nélkül van.
    Másik megoldás, a kommunizmus áldozatait segíteni, főleg Vásárhelyen ahol legnagyobb volt az üldözés.”
  • 8. deszkás 2010. március 12. 15:13
    „Csak a vagyon kell közköltségen tartsa el a város! Bravó kedves segitőkész gyerekek!A megnem fizetett tartásdijakat terheljék a vagyonára., és itt a gyermek tartásdijára is gondolok!”
  • 7. 140 2010. március 11. 10:03
    „Hát ha valakinek nem tetszik, vigye haza a rokonát és ápoltassa otthon. Ilyen egyszerű ez!”
  • 6. grobar01 2010. március 11. 08:12
    „Előrebocsájtom, hogy nem szimpatizálok Lázár Jánossal, de most teljesen igaza van.”
  • 5. Beth 2010. március 10. 21:27
    „3! A kedves rokon miért nem viszi haza, ha csótány van az otthonban?”
  • 4. zero 2010. március 10. 18:32
    „Hogy jön ki ez 4324 ft önkölség .aki othon él és minimál béren van annak 1800 bol jön ki .”
  • 3. airwaves 2010. március 10. 17:29
    „Polgármesterünk azt nem teszi hozzá, hogy a gondozó személyzet csak akkor végez tisztességes munkát, ha a hozzátartozó pénzt dug a zsebébe??? Ennyi pénzért!!! Nyüzsögnek a csótányok és sz@rnak a fekvő betegekre! De van az a pénz...”
  • 2. Léni 2010. március 10. 16:28
    „Ne felejtsük el, hogy a 4.243.-Ft-ban nem csak az étkezés, fűtés, tisztálkodás, orvosi
    ellátás szerepel, nagy tételek még a munkabérek, annak járulékai, épületkarbantartás
    és sok olyan költségtényező, amit finanszírozni kell ahhoz, hogy az otthon szabályosan
    működni tudjon. Van abban igazság, amit Lázár mond.
    Otthon, családi körben valószínű nem kerül ennyibe még akkor sem, ha napi pár órára
    fogadnak valakit az idős ember mellé.”
  • 1. xanadu 2010. március 10. 13:24
    „Hogy kalkulálták ki a napi 4243 (havi kb. 130 ezer) forintot? Nekem túlzottnak tűnik, ennyiből már akár nyaralni is lehet valahol hegyvidéken.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnik a belvárosi parkolók egy része Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Az átépítés után megszüntetnek 48 parkolóhelyet a Rapcsák úton, és több belvárosi… Tovább olvasom