Délmagyar logó

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 26°C Még több cikk.

Okos robotokat is vásárolhattak

Két pályázaton összesen közel 21 millió forintot nyert a vásárhelyi Kossuth Zsuzsanna szakközépiskola. Így különféle tanítást segítő robotokat, számítógépeket, illetve egy többfunkciós osztályterem- felügyeleti rendszert vehettek.
A robotok a diákok oktatását segítik. Fotó: Tésik Attila
A vásárhelyi Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskolában és Gimnáziumban informatikát, gépészetet és elektronikát tanítanak, valamint ezekre építve felsőfokú informatikai mérnökasszisztenseket is képeznek. A napokban elnyert két pályázatnak köszönhetően jóval modernebb felszerelésekkel oktathatják a diákokat.

– Az úgynevezett Multicenter pályázaton tízmillió, a szakképzésin pedig 10,9 millió forintot nyertünk – tudtuk meg Hajdu János iskolaigazgatótól.

A megvásárolt többfunkciós osztályterem-felügyelő rendszernek köszönhetően a terem valamennyi számítógépét összekötötték. Így például a tanári monitor képe megjelenik valamennyi diák gépén, valamint arra is lehetőség nyílik, hogy bármelyik gépen futó adat azon jelenjen meg, amelyiken csak akarják.

A másik pályázaton kapott pénzből robotok is kerültek a Kossuthba. Ezek a masinák különféle munkákat, bonyolult folyamatokat modelleznek, így a nap- és a szélenergia hasznosítását, illetve szállítószalagokat és szenzorokat. Az egyes egységeken a tanulók „élőben" is láthatják, miként működnek ezek a gépek a későbbi munkahelyeiken.

A kísérleti fizika és a mindennapi matematikatanítást könnyítő problémamegoldó szoftverekkel is bővült az oktatási intézmény eszköztára. Ezenkívül interaktív táblákat szereltek fel, amelyek tárolják a rájuk írt, rajzolt dolgokat, valamint projektorokra, notebookra is futotta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méz, gyöngydísz, péklángos

Vásárlás helyett inkább csak nézelődtek a vásárhelyiek tegnap, a karácsonyi vásár első napján. Több… Tovább olvasom