Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Omega, új kenyér, bírálat

Kicsinek bizonyult a vásárhelyi Andrássy utca és a Kossuth tér, akkora tömeg gyűlt össze a szombat esti programokra. A kétórás Omega-koncertet több ezren nézték-hallgatták. Az államalapításra tegnap délelőtt emlékeztek a Szent István téren, megáldották az új kenyeret. „Lehet-e egy erkölcstelen ember hazánk vezetője?" – tette föl a kérdést beszédében Áder János. A jelenlévők azt kiáltották, hogy nem.
Kóbor Jánosék kétórás koncertje volt az ünnep egyik csúcspontja Vásárhelyen Fotók: Tésik Attila
A vásárhelyi belváros házai ennyi embert egyszerre már rég láthattak, mint amennyi szombat késő este összegyűlt. Az Emlékpontnál lévő nagyszínpadtól egészen az Andrássy utcai templomig ért az Omega-koncert közönsége. Az út további részét a nagysátorban vacsorázók foglalták el, a Kossuth tér fái alatt pedig a borfesztiválon poharazgattak a vendégek.

Kóbor Jánosék egy kicsit késve, de annál nagyobb lendülettel léptek színpadra. Mivel a szervezők is rengeteg emberre számítottak, több kivetőt is felállítottak. Sokan nem is nyomultak a színpad elé, mert a főiskola előtt lévő óriási „tévében" bíztak. Számukra csalódás volt, hogy itt túlnyomórészt nem a színpadon zajló koncertet mutatták, hanem régi videoklipeket, illetve fényeffekteket játszottak. A kétórás koncert vége felé mindenki a színpad felé igyekezett, hogy élőben is lássa a Petróleumlámpa és a Gyöngyhajú lány előadóit. A Kossuth tér fái alatt, a borfesztiválon viszont szépen fogyott a nedű, s hajnalig tartott a mulatság.

Vasárnap délelőtt, a forgalomtól lezárt Szent István téren tartották az ünnepi megemlékezést. A hallgatóság a szónokok egy-egy mondatára hatalmas tapssal és bekiabálásokkal reagált.

Az Országgyűlés alelnöke, Áder János mondott beszédet, s a kormányfő
A sugusztus 20-i új kenyér ésa politikusok a vásárhelyi megemláékezésen Fotó: Tésik Attila

is szóba került. Áder arra emlékeztetett, a miniszterelnök előbb azt mondta, hogy nagy a jólét, nincs szükség változásra, és a költségvetés jól van, aztán pár hét múlva, már megszilárdítva hatalmi pozícióit, azt mondta, baj van, gyökeres kiigazításra, alapos megszorításra van szükség. A fideszes politikusnak arra a kijelentésére, hogy „Lehet-e egy erkölcstelen ember hazánk vezetője?", több helyről is hangos „Nem!" kiáltások hallatszottak. Kiemelte, hogy a hatalmat a zsarnokságtól csak egyetlen dolog választja el, s ez nem más, mint az erkölcs.

Lázár János polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy Vásárhelyen végre sikerült pontot tenni a múltra az Emlékponttal. Per- és pártbeszéd helyett végre a párbeszéd idejének kell eljönnie. Ezért véleménye szerint csak olyan vezetőkre van szüksége a városnak, akiket nem irányít idegenszívűség, nem csupán a pártérdekeket tartják szem előtt, és tiszta a lelkiismeretük.

Az új kenyér fölött Németh László katolikus pap imát, Bán Csaba református lelkész pedig áldást mondott.

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolakezdésre elkészül az átjáró

Szeptember elsejére elkészül a fénysorompóval védett szikáncsi vasúti átjáró, és a település… Tovább olvasom