Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Öreg fákat vágnak ki a Kása-erdőben

Hódmezővásárhely - Az elöregedett, de még hasznosítható fákat vágják ki a Kása-erdőben Vásárhelyen. Egyik olvasónk nem érti, miért irtják a növényeket, hiszen az erdő a város tüdeje.
Miért vágják ki a Kása-erdő fáit? – kérdezte egyik vásárhelyi olvasónk. A környéken sehol nincs a Kásához hasonló erdő, ami a város tüdeje, mégis letarolják – fakadt ki. A Kása-erdőről és a fakitermelésről egyébként már korábbi közgyűléseken is szó esett.

Erdőtelepítés

A kivágott fák helyére csemetéket ültetnek – tájékoztatott Ékes József. A vásárhelyi önkormányzat az elmúlt években összesen 20 hektáros erdőt telepített a külterületeken, és a közelmúltban újabb 40 hektár ültetésére pályázott.

– Nem barbár módjára irtják a fákat a közel 10 hektáros területen – jelentette ki Ékes József, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési csoportjának vezetője. Az erdészeti felügyelet engedélyével üzemszerű kitermelés folyik, 10 évre előre elkészített terv alapján. Az egészségügyi gyérítés az állomány – zömében nyár, kőris, tölgy – 10 százalékának kivágását jelenti. A telepítés során sűrűbben ültették a növényeket, és egy idő után ritkítani kell – magyarázta Ékes József.

Jelenleg az elöregedett állományt vágják ki, ez – a csoportvezető szerint – csekély területet, a fák mintegy 5 százalékát érinti. Azokat veszik ki, amelyek még hasznosíthatók, akár tüzelőként is. Utóbbit a szociálisan rászorulók kapják, de a kivágott többi fa sorsa ugyancsak ez. A tervek szerint az idén is lehet majd nyesedékfát gyűjteni a Kása-erdőben, ahol egyébként rendszeresen járőrözik az önkormányzat munkatársa. A tél közeledtével ugyanis előfordulhat, hogy illegálisan vágnak ki fát – hallottuk Ékes Józseftől.

Olvasóink írták

  • 14. Én2 2011. szeptember 22. 11:00
    „Miért nem ellenőrízteti a polgármester ő nagy szakértője az elszámoltatásnak!”
  • 13. skid 2011. szeptember 22. 08:18
    „CsAVOK! Várjuk a képeket. De nehogy elmaradjon ám!:)”
  • 12. booo 2011. szeptember 21. 21:42
    „4. Én2 - A bodzási és a tiszai úton valóban érdemes lenne a rendőröknek kicsit körbenézni.
    Jobban belegondolva, ez érdekel valakit egyáltalán? Mert nem úgy néz ki !”
  • 11. beaver 2011. szeptember 21. 20:18
    „Meg sem lepődöm, a kommenteken. A Kása-erdő Új-kishomoki részén, a Nyikos utca végén is nagy fakitermelés folyt tavaly, de utána már telepítés nem. Most tiszta dzsumbuj az egész, igen ritkás most fákban az a rész.”
  • 10. Szercsi 2011. szeptember 21. 15:45
    „Hozzátenném, hogy több, mint két hete, egész nap, folyamatosan hallani a láncfűrész zaját. Ez önmagában is zavaró, de kérdem én: Biztos, hogy lombos állapotban kell kivágni a fákat? Tudom, már nem költési szezon van, de akkor sem tartom korrektnek, a madarakkal szemben. Ez nem tájvédelmi körzet, "csak" egy parkerdő, de tele védett madárral... És akkor még naiv voltam az előttem pedzegetett "ritkítással" kapcsolatban.”
  • 9. alad 2011. szeptember 21. 15:23
    „Egy Kása erdőbe járó ember írta!
    "A hódmezővásárhelyi Kása erdő sok itt élő, természetszerető embernek nyújtott pihenést és kikapcsolódást.
    Az erdőt parkerdőként telepítették. Sok természeti szépség volt benne. Még fekete gólya fészkelését is megfigyelték a madarászok! Voltak akik odúkat helyeztek ki és madáretetőket, saját pénzükön. Én sétám során egy fekete harkályt láttam.
    Néhány éve azonban az erdő fakitermelés helyszíne. Mondhatnám azt is áldozata. 2011. 08. 20-án délelőtt kint sétálva megdöbbentett a pusztulás képe. Kidöntött szépséges szürke nyarak csonkjai. Az erdő alja tele volt levágott galyakkal, kidöntött rönkökkel.
    A meghitt gyalogösvény, mely fölött a fák koronája összeborult, eltűnt. Sétám alkalmával traktorral széttnyomott gyalogutak, a még álló fák alá dobott traktor gumik, pillepalackok tűntek fel. Hogyan használhatná az erdőt a lakosság parkerdőként, ha a csend helyett láncfűrész zaja, gyalogösvény helyett bokatörő traktornyomok, fák helyett kivágott rönkök, gallyak és élővilág helyett pusztulás fogadja?
    Ez lenne a természetet bemutató parkerdő? Szép példa a gyermekeink előtt!
    Hitetlen vagyok:
    - Nem tudom elhinni, hogy nemzeti ünnepünk alkalmával (munkaszüneti nap) hivatalos, engedélyezett, szabályos fakitermelés folyna.
    - Nem hiszem, hogy engedélyezett favágásnál gyerek hangot hallanék a láncfűrész fülsértő zajának szüneteiben és egy kis hölgy a testvérének segítene az ágak gyűjtésében.
    - Nem hiszem, hogy a letermelt faanyagot kis utánfutóval vinnék el, ha hivatalos
    favágásról lenne szó.
    - Nem hiszem, hogy 33 fokos hőségben, a fák vegetációs időszakában téli tűzelőre gyűjtenének.
    - Nem hiszem, hogy akinek középkategóriás gépkocsija, utánfutója, láncfűrésze, és abba üzemanyaga van, az rászoruló lenne. ( Tudomásom szerint csak ekkor és téli időszakban engedélyez az önkormányzat ággyűjtést).
    Mondom, nem hiszem. Bár ebben az országban már minden előfordulhat.
    Vajon a követező nemzedékek látni fogják még az elődeink által ültetett Kása erdőt és természeti értékeit?
    Ezt végképp nem hiszem."”
  • 8. alad 2011. szeptember 21. 15:11
    „Régen tán még Fekete Gólya is költött a területen! Nagyon jó madarász hely lehetne ha nem rítkittanák meg az erdőt! :(
    Egyik ismerősöm mondta, hogy még ünnepnapon is nagy traktorokkal hordták a fát!”
  • 7. csavok 2011. szeptember 21. 13:18
    „Kedves Fórumozók !
    Ne higgyetek a mesének ! Javaslom a saját szemetekkel győződjetek meg az erdőpusztításról .
    Fényképfelvételeim és filmjeim örökítik meg a faírtást. A full HD-s filmek és a 12 megapixeles képek remekül visszaadják <moderálva> Hamarosan felteszem egy ingyenes honlapra és közreadom.
    Ékes úrnak javasolnám, hogy saját szemével győződjön meg a "ritkításról". Nem vitatom az öreg és beteg fák kivágását, de ezeknek döntő hányada gyönyörű, egészséges fa volt és nagyrészben kőris és tölgy. Ezek a nemes fák bútornak, szerszámnyélnek, perkettának valók és komoly értéket képviselnek. Ezeket bűn elégetni !!
    Égetni a nyárfa és az akácfa való.
    Bezzeg az óriás és beteg nyárfák ott maradtak, néhányat ugyan kivágtak, de ott vannak szétvágatlanul a földön még a tavalyi is. Nyilván azért nem lehet jó pénz kapni valahol !
    Ezekről is vannak képeim és arról is, hogy az ónosesőktől és hótól megnyomorított, görbe és ferde fák is megmaradtak.
    Érdekes dolgok ezek Ékes úr ?
    Tovább: Hogyan lehetséges az, hogy este 7 óra után, sötétben piros MTZ traktor pótkocsival szállítja az erdőből a fát ?
    Ki az a felelős aki a szállítólevelet megírja neki ?
    Sorolhatnám vég nélkül a kérdéseket, de elég ha ezekre válaszol a következő cikkben !
    Még egy utolsó kérdés: HOL ÜLTETTEK EGYETLEN FÁT IS A KÁSA ERDŐBEN A KIVÁGOTTAK HELYÉBE, megsúgom, de csak magának Ékes úr :SEHOVA !!!
    Üdv.: Csavok
    Ui.: Tényleg teljesen hülyének nézitek a város lakosságát nagyuraddal .”
  • 6. aquarius 2011. szeptember 21. 13:08
    „A volt József Attila általános iskola felújításakor az udvaron több, teljesen egészséges fát vágtak ki. Addig ezek vagy az udvarra a gyerekeknek vagy az utcára, a gyalogosoknak árnyékoltak a meleg napokon. A fákat csak tőből vágták ki, de a gyökeret benne hagyták a földben, sőt a fák mellett lévő ronda suttyókat is (bokornak nem lehet nevezni). Ennek a lépésnek vajon mi volt a célja?”
  • 5. Daei 2011. szeptember 21. 13:01
    „Fényképek?
    Csak hogy bizonyítsuk "Nem barbár módjára irtják a fákat a közel 10 hektáros területen!"”
  • 4. Én2 2011. szeptember 21. 12:30
    „Ha csak az öreg és beteg fákat vágnák ki akkor rendjén is lenne de nem ez folyik a Bodzási úton is hordják ám a nagy autók a sok-sok kivágott fát a Tisza partjáról. Ki figyel oda!!”
  • 3. booo 2011. szeptember 21. 09:06
    „Azért nem árt néha egy nagy levegőt venni és belátni, az erdőt gondozni kell, az elöregedett fákat kivágni de helyette újakat ültetni. Megfelelő keretek és körülmények közt rendjén is van! -Szerintem.”
  • 2. Én2 2011. szeptember 21. 08:57
    „Vásárhelyen arra használják a Kása erdőt, hogy a téli tüzelőt beteremtsék. Rossz hallagani amikor arra megy az ember hát még aki ott lakik, hogy nyérvognak a favágók egész nap és viszik a szép vastag egészséges fákat.
    Jó lenne már ezeket befejezni és inkább kitakarítani. De tudják ezt a képv. és a pm. is.”
  • 1. balihoho 2011. szeptember 21. 07:15
    „Akik a kása erdő állapotáért felelősek, azokat elzavarnám Nyíregyházára, nézzék meg, milyen egy gondozott és nemcsak jó levegőt adó, hanem valóban pihenést, felüdülést adó parkerdő! Mert sajnos a jelenlegi állapotában a vásárhelyi kása erdő minden, csak nem pihenést szolgáló erdő. Legfőképpen elszomorító, hogy biológiai értelemben, még meg sem öregedett fákat nyilvánítanak öregnek, és vágnak ki.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

250 euró 1 hétre a mártélyi iskoláért

250 euróért 1 hétre örökbe lehet fogadni a mártélyi általános iskolát. Az akció a közös felelősségvállalásról szól. Tovább olvasom