Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Őrjárat a Vásárhely környéki erdőkben

Hódmezővásárhely - Három orosházi férfit értek illegális fakitermelésen a vásárhelyi rendőrkapitányság munkatársai csütörtökön a Kutasi út mellett – köszönhetően a külterületi hírhálónak. Ezt tavaly hozták létre a halőrök, mezőőrök, halászok, a gazdák, a tanyavilágban élők és az agrárcégek közreműködésével.
Mint azt tegnapi közös sajtótájékoztatóján Dezső József városi rendőrkapitány és Benkő Zsolt, a külterületekért felelős települési képviselő, a mezőőri szolgálat vezetője hangsúlyozta: Vásárhely környékén nem annyira jellemző a falopás, mint az ország más területein, köszönhetően annak is, hogy a rászorulóknak az idén is fejenként hat mázsa fát ad az város. Erre eddig ezren jelentkeztek. Az önkormányzati utak mellett és a Kása-erdőben szervezett, a város által felügyelt, engedélyezett nyesedékgyűjtés is folyik, itt fejenként kétszáz kilót gyűjthetnek össze a rászorulók. Ennek ellenére az idén már vágtak ki és loptak el fát a Csomorkányi és a Rárósi utat összekötő önkormányzati út mellől, a Rárósi út környékéről, de Székkutas külterületéről is. Az illegális fakitermelés megakadályozására, illetve a tettesek elfogása érdekében a rendőrség, a mezőőri szolgálat, s a külterületen gyakran megforduló vagy ott dolgozó szakemberek ezen a télen is őrjáratokat szerveznek.

Olvasóink írták

  • 10. Írástudatlan-Tdi. 2008. december 05. 13:39
    „VADLAB! Te vagy nem érted a lényeget vagy nem is akarod vagy csak egyszerűen kötekedsz? De az is lehet hogy te is városunk elittjébe tartozól és azért osztogatod itt a bőlcsességeket. Persze ebben az esetben meg tudlak érteni én igen de akik nélkülöznek azok bizony nem! Ki a kicsit nem becsüli???? Tele vagy ám tüzijátékkal édes egykomám.”
  • 9. vadlab 2008. december 05. 06:25
    „És amikor 10 kiló lisztet akarnak adni, az sem fedezi az egész évi szükségletet. Ki a kicsit nem becsüli.. Ismeritek?”
  • 8. Írástudatlan-Tdi. 2008. december 04. 10:55
    „VADLAB.Igaza van NORNORA-nak. Az a hatmázsa fa fingnyi kevés de ezt tudod te is ugye? Mert bizony a gázártámogatás az kiterjed egy évre.Mondlyuk az sem valami egetrengető de csak valami amit egészévben jóváírnak. De az ő esetében ez csak egy egyszeri segítség. És ez a segítség bizony harmat gyenge! Nem tudom hogy mit szólnának városunk elitjei ha az egész télre csak azt a szar hatmázsa fát kapnák azon felül meg a nagy semmit! Ez a segítségnek nevezett valami is csak egy nagy parasztvakítás!”
  • 7. Nornora 2008. december 04. 10:53
    „Vadlab!
    És mennyivel? 6 mázsával? Az egy vicces mennyiség. Egy normális kazánban 6 óra alatt elég. Itt tudod azzal van a baj, hogy támogatják a gázárat, támogatják a távhőt, csak a fatüzelést nem, holott egyáltalán nem olcsóbb, mint a többi!!!”
  • 6. vadlab 2008. december 03. 17:20
    „Nornora rosszul tudod! Az Önkormányzat támogatja a rászorulókat fával !”
  • 5. Nornora 2008. november 30. 15:22
    „Egyetértek a 3., és 4. hozzászólóval.
    És akkor már ott is tartunk, hogy miért nem támogatják a fával tüzelőket is??? Támogatják a gázfűtést, támogatják a távhőt, de a fatüzelést nem. Holott ez egy "kissé" drágább, mint a támogatott fűtési módok, ráadásul nagyrészt a legrászorultabbak fűtenek csak fával, mert nincs pénzük bevezettetni a gázt.”
  • 4. Én2 2008. november 30. 14:13
    „Nem hiszem, hogy egy pár mázsa fa ellopása, kivágása olyan nagy gond. Nagyobb ennél az, hogy a város vezetői nem létesítenek mhelyet. Amíg volt mhely az átkosban nem kellett fát lopni.Elfogynak az erdők azután az sem lesz. Kíváncsi volnék én , hogy amikor a négysávost építették kihez kerültek azok a jó fák amit kivágtak. Tudnék egy-két tippet, azok nem szegény emberek voltak.
    Minden embernek joga van a kajához, meleghez azért úgy oldja meg ahogy tudja- ha már a gondoskodás megszünt létezni. Nem csak a gazdagoknak kell a meleg szoba és a jó kaja.”
  • 3. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 30. 10:41
    „Hiába az őrjárat úgy sem lessz semmi értelme. Amíg nincsennek munkahelyek csak a szegénység addig még tovább fog fólytatódni a fa lopás. Az a hatmázsa fa is csak a paraszt vakítás fogalmába tartozik. Nesze semmi fogd meg jól! Én is ellene vagyok a fa lopásoknak hiszen azoknak köszönhető levegőnk tisztán tartása na meg maga a fa is szép látványt nyújt. De a fázás és a szegénység bizony nagy úr tud ám lenni. Ezért is mindent egy lapra feltéve folytatni fogják a fa lopásokat. De könnyű annak itélkezni akinek van biztos megélhetése meleg szobája enni valója. De azt is tudomásul kell vennünk hogy ez az állapot még nagyon sokat nőni fog. Tömeges elbocsájtások fokozodó munkanélküliség! Kilátástalanság! Ezekért az állapotokért nem kizázárólag a fa lopók a felelősek. Ők csak nem akarnak megfagyni! Mert bizony nagyon kemény dolog a fagy halál. Az őrszolgálatok melett elkellene gondolkodnia a milliomos város vezetésnek hogy hogyan tudná ezeket az embereket mi hamarább munkához juttatni! Mert ellenkező esetben a jövőben nem kell majd gondoskodni az erdők karbantartásáról! Azt meg teszik majd a fa tólvajok!”
  • 2. vadlab 2008. november 30. 05:26
    „Nagyon helyes hogy összefogdossák a fatolvajokat! A végén milyen büntetést kapnak? Megélhetési bűnözők ők, alig kapnak büntetést ezért.
    Elgondolkodtam hogy a Rárósi utat a Csomorkányival melyik út köti össze. Rá kellett jönnöm hogy egyikse!”
  • 1. Nornora 2008. november 29. 16:25
    „Nem kellene arra a 6 mázsa fára fogni, hogy nem jellemző a lopás... Mennyi időre elég az? Jó, ha 1 hétre.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Építik a karácsonyi vásárt Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Hamarosan karácsonyi díszbe borul Vásárhely központja – már áll a város… Tovább olvasom