Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Összefogott az SZDSZ és a PSZV

Az őszi önkormányzati választásokra a Szabad Demokraták Szövetségének vásárhelyi szervezete és a Polgári Szövetség Vásárhelyért Egyesület közös képviselőjelölteket állít, s polgármesterjelöltjük Kiss László (képünkön).
– Az SZDSZ–PSZV Választási Szövetség a kisebbségi véleményt is figyelembe kívánja venni a helyi döntéseknél, és a tapintható egzisztenciális félelem megszüntetésére törekszik – áll Kiss László polgármesterjelölt programjában.

Elmondta: helyre kívánják állítani a város pénzügyi egyensúlyát. Úgy vélik, hogy a presztízsberuházások kora lejárt – ilyennek tartják az Emlékpontot –, helyette a működő intézményekre kell az eddigieket lényegesen meghaladó összeget fordítani.

Az adócsökkentés, a helyi vállalkozók támogatása, az ipartelepítés révén érhető el, hogy a fiatalok helyben keressék a boldogulásukat, ne vándoroljanak el. – A gőzt a síp helyett a kerekekre kell engedni, így tovább juthatunk – véli Kiss László.

Az SZDSZ és a PSZV egyéni önkormányzati képviselőjelölteket állít, ők a választókerületek sorrendjében: Földvári László, a Petőfi Sándor Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója, Kiss László közgazdász, Szabó Dániel nyugalmazott tanár, Bánfi Gergely ügyvezető, Vajnai Ádám joghallgató, Füzesi Péter közgazdász, Samu Ágoston piacüzemeltető, Hangay Zsolt gyógyszerész, Szentirmai Csaba biztosítási-értékesítési vezető, Hentz Zoltánné háztartásbeli, Szénási Irma Zsuzsanna főkönyvelő, Horváth László ügyvéd, Takács Róbert joghallgató és Rácz József nyugalmazott tanító.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma Bródy János ad koncertet, holnap az Omega játszik

Az Omega, Bródy János, Sebestyén Márta, Miklósa Erika, Koncz Gábor, Szinetár Dóra, Pikali Gerda is… Tovább olvasom