Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Öt tanárát bocsátotta el a Bethlen-gimnázium

Hódmezővásárhely - Öt tanárának mondott fel nem sokkal a tanévkezdés előtt a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium új igazgatója. Kádár Péter direktor a fenntartó létszám-racionalizáló határozatát hajtotta végre.
Villámcsapásként érte az 1982 óta a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban tanító olasz–történelem szakos Pintérné Kurunczi Magdolnát, amikor egy héttel a tanévkezdés előtt megtudta: felmondtak neki.

– Augusztus 16-i dátummal kaptam egy ajánlott levelet, amiben az állt, hogy augusztus 23-án délelőtt várnak az iskolában. Azt hittem, hogy a tanévkezdéssel kapcsolatos megbeszélést tartják akkor. Ezért teljesen váratlanul ért, hogy a felmondásomat kaptam kézhez, amely szerint október 5-étől nem tartanak igényt a munkámra – mondta Pintérné Kurunczi Magdolna. A tanárnő nem az egyedüli, rajta kívül még négy, az iskolában tanító pedagógusnak, hitoktatónak szüntették meg a munkaviszonyát – köztük a Szathmáry Kollégium igazgatójának és feleségének is. Többen a bíróságon keresik majd az igazukat.

A tanév előtt két héttel küldték ki a felmondóleveleket. Fotó: Frank Yvette
A tanév előtt két héttel küldték ki a felmondóleveleket.
Fotó: Frank Yvette

– Felháborítottak a történtek, ezért én is a munkaügyi bírósághoz fordulok. Tisztában vagyok azzal, hogy szabálytalan volt a felmondásom, nem véletlenül végeztem jogi egyetemet is. Ráadásul amikor augusztus 30-án bementem az iskolába, hogy beszéljük meg, egy hónapig milyen órarend szerint dolgozom, megtudtam: az iskolavezetés már a tanévkezdéstől nem számít a munkámra – mondta Pintérné Kurunczi Magdolna. Próbált máshol elhelyezkedni, de mindenütt azt közölték vele: augusztus végén ez már lehetetlen, minden középiskolai tanári állást régen betöltöttek. Az elbocsátottak közül ő az egyetlen, akinek a pedagógusfizetés volt az egyetlen jövedelme.

Kádár Péter, a Bethlen igazgatója megerősítette lapunknak, valóban öt aktív korú pedagógusától vált meg az iskola. – A fenntartó ótemplomi református egyházközség július 14-i határozatával racionalizálta az iskola tanárainak létszámát. Én augusztus 16-án vettem át az intézmény irányítását, s végre kellett hajtanom ezt a határozatot. A mérlegeléskor figyelembe vettem, hogy lehetőség szerint olyanoktól váljak meg, akiknek van más kereseti lehetőségük. Ez az ötből négy esetben sikerült. Pintérnének azonban nem tudtunk csoportot adni. A felmondásokat ügyvédi segítséggel készítettük el, biztosítottuk mindenkinek a törvények által megszabott felmondási időt, s kifizettük a járandóságaikat is – mondta Kádár Péter.

Olvasóink írták

98 hozzászólás
  • 98. öregvegyész 2010. szeptember 10. 10:44
    „Nekem csak azt magyarázza meg a kedves igazgató úr. hogy a négy-gyermekes susáni lelkész,aki maga ujitgatja fel a templomát kinek és miért volt utjában. A figurát jól ismerem engem is indok nélkül vágtak ki a vidáman dekkoló komcsik negyvenöt évi szolgálat után a Bokros csomag alkalmával 55 évesen. Kivánom a lelkész úrnak Isten segítse. Azoknak akik pedig vele ezt tették,hogy hamarosan nevezzenek el róluk utcát Vásárhelyen.”
  • 97. áldásbékesség 2010. szeptember 09. 10:38
    „Nem vagyok újságíró, és nem is vagyok az újságíró szoros nyomkövetője. A magam útját járom, a firkászok meg a bolondját járatják az olvasóközönséggel. Aljas politikai szándékból,felső hatalom utasításra, vagy csak a főszerkesztőség parancsára: hogy mindegy miből, de botrányt kell csinálni, hogy vegyék a lapot... ki tudja? Én nem, és nem is érdekel. De azt elvárnám, ha már a sajtó is beszállt a hajdan jó hírű Bethlen Gábor Református Gimnázium tudatos tönkretételének dicstelen akciójába - legalább a címben helyesen írják le az iskola nevét. A ,,Bethlen - gimnázium" ebben a kötőjeles formában helytelen. Ezért viszont szorosan a nyomában lennék az illetőnek, de csak egy farba rúgás erejéig.”
  • 96. csakugyirok 2010. szeptember 09. 08:22
    „Áldásbékesség vajon szorosan a nyomában volt az újságírónak, vagy talán Ő maga az újságíró ?”
  • 95. áldásbékesség 2010. szeptember 09. 00:02
    „Még egy kíváncsi...ez most járvány?
    A "Bethlen jó hírnevének már régen vége". Ez bizony szomorú, bár akinek ez volt a célja most biztosan nagyon elégedett a művével.”
  • 94. eldorádó 2010. szeptember 08. 23:17
    „91. hozzászólás áldásbékesség 2010.09.07. 15:14
    ...
    ez így igencsak álszent hozzáállásnak tűnik egy kívülállónak!
    ...
    A Bethlen jó hírnevének már régen vége van itt, kíváncsi vagyok a városi és a vidéki diákok arányára!”
  • 93. Filctoll 2010. szeptember 08. 13:23
    „És tessék mondani, a szülők mikor férhetnek hozzá az uniós elektronikus ellenőrzőhöz!
    Jó lenne a tanulók jegyeit az interneten keresztül is követni, mert az ellenörzőbe való beirás héha nehezen megy.”
  • 92. CID 2010. szeptember 07. 19:54
    „85. hozzászólás 4Angel 2010.09.06. 08:03"és evvel élnek vissza úgy"
    Ezt, most te komolyan írtad ? :)”
  • 91. áldásbékesség 2010. szeptember 07. 15:14
    „Aki kíváncsi hamar megöregszik...
    A többieket is megkereste a ,,kedves újságíró", csak nem voltak hajlandóak nyilatkozni neki. Sőt volt, aki a ,,kedves újságírónak" szemébe is mondta, hogy a történtek ellenére sem hajlandó a Bethlent mocskolni, az iskolának ártani.
    Inkább azt a férget kellett volna kivágni a gimiből, aki mint a pók a sarokban csendben szövögeti a hálót. Pintérnét is már 15 évvel ezelőtt ki akarta nyírni, akkor nem sikerült, most kapva-kapott a lehetőségen.”
  • 90. csakugyirok 2010. szeptember 07. 07:44
    „Ha már hegyezzük, hegyezzünk tovább. Sok jól értesült hozzászóló talán tudja, hogy mi van a másik négy elküldött tanárral Engem ez is érdekelne. Miért csak erre az egy tanárra lett kihegyezve a dolog ? Kedves újságíró, ha megtenné, hogy róluk is ír néhány sorban. Kiváncsi lennék rá, hogy Ők is "szabálytalanul" lettek -e elbocsájtva.”
  • 89. áldásbékesség 2010. szeptember 06. 20:49
    „László! Nagyon vigyázzon Magdikára! És ne engedje, hogy újságíróknak nyilatkozzon, pláne ilyen délvilágos fazonoknak. Akik még azt sem tudják leírni, hogy a felesége nemcsak történelem olasz szakos, hanem orosz nyelvszakos is, sőt filozófiát is tanított a Bethlenben, továbbá a neve mellé kettő dr.-t is kellene írni, mert történelemből és jogból is doktorált.”
  • 88. laszlo54 2010. szeptember 06. 19:24
    „Az igazgató hazudik. Új tanárokat is vettek fel, a felmondási szerződés nem volt szakszerű, új felmondási szerződést fognak írni. Semmilyen járandóságot nem fizettek ki. A feleségem lelkileg teljesen megtört.
    Pintér László (férj)”
  • 87. egyolvaso 2010. szeptember 06. 15:58
    „Persze, nincs abban semmi rendkívüli, ha tanárok állását szüntetik meg. Itt a szituáció teszi pikánssá az egészet. Ez az ember, aki most igazgatja a gimnáziumot, a nyáron kapta meg kinevezését. Tudhatta, hogy minden lépését árgus szemek fogják figyelni. Jobb lett volna, ha az első évet az ismerkedésre szánja. Miért is kellett azzal kezdenie, hogy 5 embert elbocsát. Ismeri a munkájukat, szakmai hozzáértésüket? Mivel eddig nem ebben az intézményben dolgozott, minden bizonnyal nem ismeri. Akkor mi alapján döntött? Új vezető ne kezdje a tevékenységét személyi kérdésekkel, különösen ne elbocsátásokkal, mert annak minden esetben tisztogatás szaga van. Az pedig nem érv, hogy fenntartói döntést hajtott végre. Meggyőződésem, hogy a gombhoz szabták a kabátot, tehát azért hozták a döntést, hogy egyeseket el lehessen küldeni. Én dolgoztam olyan területen, ahol ilyen döntések születtek, tudom hogy megy ez. Egyébként is egy ekkora intézményben öt dolgozó bére nem eredményezhet komoly költségcsökkentést. Szóval ezért büdös ez az egész.”
  • 86. csakugyirok 2010. szeptember 06. 08:04
    „Nem egészen érthetö a felháborodása bárkinek is a tanár elbocsájtásáról. Több mint érdekes az a tény, hogy pl. ha 20. Kovács Lajos asztalost elküldték amunkahelyéről, legtöbbször végkielégités nélkül az nem hír. Biztos vagyok benne, hogy nem bunkóság megkérdezni "mér a tanarat nem lehet elküldeni?"”
  • 85. 4Angel 2010. szeptember 06. 08:03
    „Most is meg kell indokolni, miért nincsen szükség a munkájukra, csak 15 nap van beadni a Munka ügyi bíróságra a papírokat, és evvel élnek vissza úgy sem mer elmenni !!!!”
  • 84. geza 2010. szeptember 06. 08:02
    „Ezért (is) szánalmas ez az ország. Lehetőség lenne a kevesebb gyerek miatti kis csoportos minőségi oktatásra.
    De megértem, nem kellenek a tanult emberek, minél több birka kell, akiket lehet irányítani. (éljen josi barát, mónika való világ....)”
  • 83. Ferrer 2010. szeptember 05. 20:43
    „A HÁBORÚ: BÉKE
    A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
    A TUDATLANSÁG: ERŐ

    Éljen a fülkeforradalom!”
  • 82. azénéletem 2010. szeptember 05. 20:11
    „Tíz évvel ezelőtt két gyereket neveltem egyedül, amikor váratlanul felmondtak. Megszünt a munkaköröm.
    Senki nem figyelmeztetett előre 25 év után megkaptam a végkielégítést és ami még járt. Sorsomra hagyódtam. Már lejárt a munkanélkülim, mikor tudtam munkát találni. Nagyon megviselt a dolog! Feleslegesnek, haszontalannak éreztem magam. Sajnálom az elküldött pedagógusokat - de sajnos egyre kevesebb gyerek születik - így pedagógus sem kell annyi.”
  • 81. CID 2010. szeptember 05. 19:09
    „Felmondási idejüket megkapták ? Végkielégítésüket megkapták ? Ha nem akkor lehet esetleg újságcikk ( bár azzal sem lennének egyedül ), ha ha minden járandóságukat megkapták, akkor ennyi, pusztán olvasottság növelés.”
  • 80. CID 2010. szeptember 05. 19:06
    „la-za : Korrektség kedvéért ???? Ne légy már ennyire romantikus. Kevés munkahely az ahol 2 hónappal előtte megmondják az alkalmazottnak, hogy megszüntetik a munkaviszonyukat. Ja hogy most tanárokról van szó ? Érdektelen. Alkalmazottak voltak, ennyi. Szomorú ez az eljárásmód, de nem hiszem, hogy egy tanárnak más eljárásmód kellene mint bárki másnak.”
  • 79. la-za 2010. szeptember 05. 16:54
    „CID!

    Szó sincs arról, hogy nem lehet kirugni, de a korrektség kedvéért "elegánsabb" lett volna ezt a tanév végén közölni a tanárokkal...nyilván ahhoz hamarabb kellett volna meghozni a határozatot is...

    Tudja valaki, hogy ki ez flexsnake? Szívesen megismerkednék vele... Az elmés hozzászólásai alapján nagyon IQbetyár lehet :D”
98 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az X-Faktor tehetsége, Réka vendégei voltunk Vásárhelyen - videóval

Boros Réka gyerekkora óta énekel. A 21 éves vásárhelyi lány most nagy lehetőség áll: bejutott az RTL Klub tehetségkutató versenyének legjobb 150 jelentkezője közé. Tovább olvasom