Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Ötvenegymillió forintos kártérítés

Két év öt hónap börtönbüntetésre ítélte jogerősen a vásárhelyi városi bíróság Bihari Zsuzsannát, akit mellékbüntetésül 3 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltott.
Két év öt hónap börtönbüntetésre ítélte jogerősen a vásárhelyi városi bíróság Bihari Zsuzsannát, akit mellékbüntetésül 3 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltott. A börtönbüntetés időtartamába beszámította a vádlott majd kétéves előzetes letartóztatását. A vásárhelyi, egykor autókereskedéssel foglalkozó üzletasszonyt bűnösnek találták többek közt jelentős kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és jármű önkényes elvitele bűntettében. Kötelezték egyben, hogy fizesse meg a károsultaknak az általa okozott, körülbelül 51 millió forintos kárt.

Bihari Zsuzsanna – mint arról beszámoltunk – használt autók behozatalának ígéretével, illetve ilyen autók árusításával csalta lépre ügyfeleit, illetve jelentős kölcsönöket vett fel vállalkozása finanszírozására. A pénzt aztán nem tudta visszafizetni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztriában siklanak a megyeiek

Számos ismert közéleti szereplő jár rendszeresen síelni a megyéből. A makói József Attila Gimnázium… Tovább olvasom