Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Óvatosságra intették a Mediánt

Nagyobb körültekintéssel kellett volna eljárnia a Medián Közvélemény és Piackutató Intézetnek a tavaly novemberben Hódmezővásárhelyen elvégzett közvélemény-kutatás során – mondta ki a Piackutatók Magyarországi Szövetségének etikai bizottsága. A Medián igazgatója örül, hogy ezzel lezárult az ügy. A panaszt tevő, a vásárhelyi közgyűlés tegnap kapott értesítést a döntésről.
Meglehetősen nagy port vert fel a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet tavaly november 4-e és 11-e között Hódmezővásárhelyen végzett közvélemény-kutatása. Azt is megkérdezték a biztosok, elképzelhetőnek tartja-e a válaszadó, hogy egy politikus erőszakoskodott munkatársaival, vagy fizikailag bántalmazta egy családtagját. A kérdőív név szerint említette Lázár János polgármestert, országgyűlési képviselőt, illetve Bacsa Pált, a szocialisták helyi elnökét, képviselőjelöltjét.

A Piackutatók Magyarországi Szövetségének etikai bizottsága – amelyhez a vásárhelyi közgyűlés fordult panasszal – úgy foglalt állást a minap, hogy a kifogásolt kijelentések kérdőívben való szerepeltetése különleges érzékenységet, nagyobb körültekintést igényelt volna a Mediántól. Két ok miatt is: az egyik, hogy hazánkban nem nagyon volt példa hasonló kérdésfeltevésre, másrészt azért, mert ezt olyan városban tették fel ezen a módon, ahol évek óta felfokozott a politikai légkör.

A PMSZ az üggyel kapcsolatos közleményében felhívja tagszervezetei figyelmét, hogy a hasonlóan érzékeny témát érintő, hazánkban még nem megszokott politikai, társadalmi vagy marketingkutatási kérdések vizsgálatakor a szokásosnál is nagyobb körültekintéssel járjanak el.

Almási István alpolgármester – aki annak idején elküldte a közgyűlés panaszát a szervezethez – a PMSZ határozatát a tegnapi postával meg is kapta. Lapunk kérdésére, miszerint elégedett-e a levél tartalmával, azt mondta, ma olvassa át az állásfoglalást, és ezután alakítja ki álláspontját.
Hann Endre, a Medián igazgatója csak annyit mondott: örül, hogy az etikai bizottság állásfoglalásával végre lezárult az ügy.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KDNP február 4-én tárgyalja a vásárhelyi ügyet

Szelet vetett a KDNP vásárhelyi elnöke: Hamvas Ödönt fel is függeszthetik tisztségéből amiatt, hogy… Tovább olvasom