Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Palicson találták meg a Bamfordot

Hódmezővásárhely - Palicson találták meg a hétvégén azt a 14 millió forintos erőgépet, amelyet nemrég a vásárhelyi Kutasi úti Tüzép-telepről loptak el.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy közel két hete, június 19-én éjjel Hódmezővásárhelyen, a Kutasi úton található Tüzép-telephelyről elloptak egy 14 millió forint értékű, elöl tolólappal, hátul markolókanállal felszerelt kotró- és rakodógépet. Rögtön felmerül a kérdés, hogyan lehet észrevétlenül „megfújni" egy ilyen monstrumot.

– A telep zárt, éjjeliőri szolgálatot nem tartunk – mondta Maczelka Tibor, a Tüzép tulajdonosa –, kamerát és mozgásérzékelőt elhelyeztünk, de ezek sem segítettek, mert a gép a telep belsejében állt. A felvételen csak annyi látszott, hogy felgyulladtak a lámpák, vagyis a mozgásérzékelő jelzett, és ilyenkor negyven másodpercig szól a riasztó, erre azonban senki sem reagált. Az elkövető vagy elkövetők még majdnem háromszáz liter gázolajat is elloptak a teherautókból.

A tettesek az egyik kaput és a szögesdrótot jelentő akadályt leküzdve jutottak be a telepre, és lopták el az erőgépet. Csütörtökön reggel beosztottjai telefonon hívták Maczelkát, hogy hol van a gép. A Bamfordot nem csupán saját célra, külső kivitelezési munkáknál is használták, és nincs még egy ilyen vagy ehhez hasonló járművük. Ezért a rendőrség értesítésén túl magánnyomozásba kezdtek.

– Követtük a gép nyomait, melyek egészen a mórahalmi zöldhatárig vezettek – közölte a tulajdonos –, ahol az akadályt jelentő árkot a géppel befedték, majd átgurultak Szerbiába. Nyomravezetői díjat ajánlottam fel, ami Magyarországon 500 ezer forint, Szerbiában 2000 euró volt. Nem hiába. A hétvégén a határon túlról érkezett a hír: Palicson megtalálták a gépet. A munkatársaimmal megnéztük, azonosítottuk, valóban az. Még nem tudjuk, mikor használhatjuk újra – tette hozzá a tulajdonos.

A rendőrség még nem végzett

Dobos László, a vásárhelyi rendőrkapitányság alezredese, a bűnügyi osztály megbízott vezetője megerősítette: úgy tűnik, a Vásárhelyről ellopott Bamfordot megtalálták, az azonosítása még zajlik. Az is kiderült, a közelmúltban előfordult hasonló eset – azt az aktát sem zárták még le –, az állattenyésztési napok idején két traktort, egy ukrán és egy olasz gyártmányút loptak el.

Olvasóink írták

  • 1. egyszeru polgar 2008. július 01. 11:24
    „Ha van riaszto berendezes, miert nem volt reakcio? Legyen valaki rakapcsolva radiora vagy valami hasonlo. Talan a felajanlott osszegbol futna is.Ez olyan mintha en kiabaltam volna innen , riadooooooo!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem számít a piros lámpa és a tilos tábla sem

Hódmezővásárhely - A legnagyobb veszélyt a közlekedő kerékpárosokra a többi biciklista jelenti… Tovább olvasom