Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Pálinka a postaládában

Mindszent - A mindszenti Tóth István híres dió- és körtepálinkájáról, amelyet 20 éve nem iszik, csak főzet. Viszont minden szomjas emberre gondol: 10 éve utcai postaládájában elhelyez egy üveg pálinkát, amelyből bárki arra járó kortyolhat.
– Több mint 10 éve, hogy az utcai postaládában elhelyeztem egy üveg pálinkát – emlékezett a 60 esztendős mindszenti Tóth István. Hirtelen jött ötlet volt. A helyi lovasnapra gyűlt össze nála társaság, iszogattak, beszélgettek, hajnalra járt már az idő, széledtek a vendégek, de egyikük megjegyezte: kicsit pihen, aztán reggel jön egy újabb kupica pálinkáért.

– Azt mondtam, ezért nem kelek fel, de a postaládába kiteszek egy üveg pálinkát, abból kortyolhat. Így történt, azóta „ott maradt" az üveg, elterjedt a híre, és aki a Tóalja sor felé jár, tudja, hol találja az üdítőt. Ez évente 3-4 litert jelent, ennyit megér, hogy az emberek jól érezzék magukat. Viszont az utóbbi időben leláncoltam az üveget, mert egyesek elvitték az egészet, nem hagytak a többieknek. Ma már az a mondás járja a környéken: jártál Tóthéknál, „olvastad" az újságot? – mondta Tóth István.

A legutóbbi veteránjármű-találkozón orvosnak öltözve népszerűsítette pálinkáját Tóth István. Fotó: Imre Péter
A legutóbbi veteránjármű-találkozón orvosnak öltözve népszerűsítette pálinkáját Tóth István. Fotó: Imre Péter

A pálinkafőzés hobbi – ezenkívül még a madárles és a horgászat –, és már 20 éve nem fogyaszt alkoholt, sajátját sem. Korábban rendszeresen kóstolgatta, így van elképzelése, milyennek kell lennie a jó pálinkának. Az alapanyagot a Tisza árterében lévő kert adja, amivel már 19-20 éves kora óta foglalkozik.

– A kert stílusa, én úgy nevezem, irányított elhanyagoltság – jelentette ki Tóth, majd azzal folytatta, ez azt jelenti, az árvíz okozta károkat rendbe hozza, a többit a természetre bízza. Úgyis minden a pálinkafőzőben dől el.

Tóth István kőművesnek tanult – jelenleg üzemépületek és -csarnokok építésével foglalkozó cég tagja –, és már 6 évesen eljegyezte magát az építéssel. Közelükben húztak fel egy házat, és ő átment a szomszédos portára, figyelte a kőművesek munkáját, mikor ebédeltek, ő is hazarohant enni, majd visszament, és tovább figyelt. A „szakik" ezt kiszúrták, közelebb hívták, és elkezdtek neki magyarázni a szakmájukról, az építés szépségeiről, stílusairól. Elvarázsolta, és saját Tóalja sori házukat – már végzett kőművesként – ő építette. Míg beszélgettünk, megérkezett felesége, Piroska, aki megjegyezte: „Én biztosítom a hobbihoz a hátteret, hogy homo ludensként, játékos emberként kedve szerint tölthesse szabadidejét." István nem tiltakozott.

Legutóbb a 6. veteránjármű-találkozón népszerűsítette pálinkáit, derültséget keltve. Orvosnak öltözve, fehér köpenyben, orvosi táskával kerekezett végig duplakormányú biciklijével – az alsókon a vödröket tartja, a felsőkkel kormányoz – a fesztiválon, másnaposság ellen kezelve ismerőseit, barátait. Az orvosi táskában ugyanis két üveg pálinka lapult, poharakkal.

– Többen megjegyezték: István, magát szeretik az emberek. Én inkább úgy fogalmaznék, megbíznak bennem, számítanak rám, és ez számomra mindennél többet ér – mondta Tóth István.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszépült a Malom utcai ovi

30 év után 50 millió forintból újult meg a Malom utcai óvoda Vásárhelyen. Tovább olvasom