Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Parkolóhiány van Vásárhelyen

Munkanapokon szinte küzdeni kell a vásárhelyi belvárosban, hogy parkolót találjon az autós. A helyek nagy része ingyenes, csak az Andrássy utca és a Zrínyi utca elején kell fizetni. A megkérdezett sofőrök szerint egyhamar nem lesz több parkoló, így jobb, ha áttérnek a kerékpárra.
Havonta közel kétezer forintot költök parkolásra, de így többnyire találok szabad helyet – mondta Kisházi László Fotó: Tésik Attila
– A parkolási gondok miatt ritkán jövök autóval a belvárosba, a kisebb bevásárlásokat pedig kerékpárral intézem el – árulta el a vásárhelyi Andrássy utcai fizetős helyen álló autójába éppen beszálló Molnár János. A középkorú férfi szerint szinte csak ott lehet helyet kapni, ahol fizetni is kell érte. Az ingyenes parkolók zsúfolásig megtelnek. Az Andrássy utca elején lévő parkolóknál pedig az a legnagyobb gond, hogy a jobb oldali útpadka mellett várakozó kocsik miatt alig lehet kiállni.

Kisházi László az egyik belvárosi üzletben dolgozik. Kis furgonjával sokszor hoz árut, kirakodáshoz pedig úgy kell megállnia, hogy közel legyen a bolt.

– A fizető parkolóba teszem le a kocsit, ha hozok árut, ha nem. Az utóbbi esetben meg is fizetem a díjat, így havonta mintegy kétezer forintot költök parkolásra – mondta.

A napokban egy lakossági fórumon az önkormányzat segítségét kérték a vásárhelyi Csengettyű közben lakók, hogy parkolót alakítsanak ki az
Épülő és tervezett mélygarázsok

Vásárhelyen már régóta visszatérő probléma a parkolás. Ezt csak úgy lehetne megoldani, ha újabb helyeket alakítanának ki vagy mélygarázs épülne. Az utóbbira már van példa, hiszen a főiskolával szemben készülő társasház alatt lesz mélygarázs. Ez azonban csak részben oldja meg a helyzetet. A közgyűlés elfogadta, hogy pályázatot írnak ki az Eötvös szakközépiskola udvarán egy sportcsarnok létesítésére. A törvények szerint parkolót is kell hozzá építeni. Mivel itt igen szűkös a hely, a felszínen ez nem oldható meg, csak mélygarázzsal.  
egyirányú utcájuk jobb oldalán. Mivel a közelben folyó társasházépítés miatt megszűnt a Lehel utcai parkoló, vadászni kell egy-egy szabad helyet.

– A Csengettyű köz egy része magántulajdonban van, s a gyógyszertárnak is van fizetett parkolója, így nem lesz egyszerű eleget tenni ennek a lakossági kérésnek – tudtuk meg Kőrösi Zoltántól, a közterület-felügyelet vezetőjétől.

A vásárhelyi belvárosban nem csupán a Csengettyű közieknek akad gondjuk a parkolással. Hétköznaponként reggel szinte képtelenség szabad helyet találni a környéken.

A fizető parkolóban – mint az Andrássy utca vagy a Zrínyi utca elején – többnyire talál helyet a sofőr. Mind a kettőnél közel 150-200 méteres szakaszt alakítottak ki a megállásra, az óradíj 90 forint.
Az Andrássy utca két oldalán, a Szent Antal és a Lánc utca között viszont térítésmentesen lehet leállítani a kocsikat. Ugyancsak nem szed senki pénzt a Szántó Kovács János és a Hódi Pál utca egy részén lévő parkolóban. Ezenkívül még ingyenesen várakozhatnak a járművek az Oldalkosár és a Szőnyi utca között, valamint minden belvárosi társasház előtt kialakítottak 8-10 helyet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fantomplakátok a levegőben

Nincs gazdája a Gyurcsány Ferenc és Kóka János fotójával és állítólagos idézeteivel ellátott… Tovább olvasom