Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Pénzhez jutnak az aranyági gazdák

Átlagosan 100-120 ezer forinthoz jut hozzá január első felétől az Aranyági Gazdaszövetkezet 462 tagja. A gazdák a felszámolás után bennragadt földjükért kapnak pénzt – ez a vásárhelyi polgármester és az önkormányzat érdeme.
Átlagosan 100-120 ezer forintot fizet ki az államkincstár azoknak a vásárhelyieknek, akik tagjai voltak a már felszámolt Aranyági Gazdaszövetkezetnek, azaz a volt Marx Tsz-nek, a felszámolás megindulásakor – jelentette be tegnap Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő. Ez azt jelenti, hogy a hivatal eredményesen járt el az ügyben.

A volt Aranyági Gazdaszövetkezet harminc egykori tagja még idén februárban kérte a polgármester segítségét, ugyanis tudomásuk szerint véget ért a szövetkezet felszámolása. Ám a megmaradt hatszáz hektárnyi tagi részarányföldet a felszámoló nem osztotta szét, azt ismeretlenek használják anélkül, hogy bárkinek is bérleti díjat fizetnének. Lázár megígérte, segíteni fog. A polgármesteri hivatal erőfeszítéseinek köszönhetően júliusra kiderült, hogy 174 parcellányi, összesen 592 hektárnyi, 10 ezer 900 aranykorona értékű kiosztatlan föld maradt a szövetkezet után.

Az is napvilágra került, hogy 681 volt tagnak, vagy örökösének valóban jár ezért a szövetkezeti üzletrésze névértékének 20 százalékát jelentő, átlagosan 10-120 ezer forint pénzbeli kártérítés az 1992. évi törvény értelmében. A vásárhelyi polgármesteri hivatal többször is összehívta az érintett gazdákat, s ennek eredményeként eddig 308 aktív tag és 154 nyugdíjas adta be a város segítségével igényét. Aki eddig nem tette ezt meg, az még megteheti a vásárhelyi polgármesteri hivatalban Kovács Pálnál, a jogi-közgazdasági iroda vezetőjénél.

A megyei földművelésügyi hivatal már folyamatosan postázza a határozatokat a címzetteknek, januártól pedig megkezdődnek a kifizetések is. Lázár János szerint ez az eset jól példázza, hogy nincsenek elveszett ügyek, lehetőségek.

– Ha a polgárok összefognak, s ez találkozik az önkormányzat segítő szándékával, akkor érhető el ilyen eredmény – mondta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mucsi ment, Bodnár jött

Azonnali hatállyal felmentették hivatalából és állásából Mucsi Imrét, a Szegedi Tudományegyetem… Tovább olvasom