Délmagyar logó

2016. 05. 26. csütörtök - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C

Petra néni mindenben segít nekünk!

Hódmezővásárhely - Hetente két nap minden órán "tanítványai" mellé ül az iskolapadba Béleczki Petra. A vásárhelyi Varga Tamás iskola 23 éves mentora tanulmányaikban is segíti a diákokat.
– Petra néni mindenben segít nekünk! Azonnal elmagyarázza a szöveges feladatot vagy a szőlő részeit – hadarták egymás szavába vágva a vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola tanulói, Németh Dzsenifer és Rácz Anita. Petra néni, azaz Béleczki Petra mindössze 23 éves. Hárman egymásba karolva csacsogtak – azt gondolhatnánk róluk: barátnők. Ennél azonban komolyabb dologról van szó, Petra a két lány mentora, azaz a tanulmányaikban segít nekik.

Hetente két nap – kedden és pénteken – minden órán az iskolapadban ül mellettük az angol–matematika szakos tanárnak készülő szegedi egyetemista. Szó szerint együtt tanul az ötödikes lányokkal és két osztálytársukkal.

Dzsenifer, Petra és Anita együtt tanul. Fotó: Karnok Csaba
Dzsenifer, Petra és Anita együtt tanul.
Fotó: Karnok Csaba

– Amióta Petra néni segít, javultak a jegyeink. Főleg a matekkal és a környezettel küszködünk – magyarázta továbbra is lelkesen a két diák. Arra a kérdésre, hogy a fiúkat is kitárgyalják-e, cinkosan összenéztek. Az iskolán kívüli közös programokról szívesebben meséltek. Jártak például a szegedi füvészkertben. A kirándulást a diákok csak úgy kommentálták: „olyan jó volt, mint egy valóra vált álom". Voltak a megasztáros Gáspár Laci koncertjén. Miután Petrát is szóhoz engedték jutni, megtudtuk, mit jelent számára a mentori munka.

– Az egyetem alatt nincs lehetőség arra, hogy diákokkal foglalkozzak. A mentorsággal viszont már most a valós iskolai életbe kóstolhatok be, igazi problémákkal szembesülök, valódi nehézségekre kell megoldást találnom – árulta el Petra, aki egyébként két éve önkéntesként dolgozik a Bátor Táborban is. Elmesélte, hogy tavaly szeptemberben, amikor elkezdte a munkát, már a második napon azzal fogadta az egyik kis tanítványa: „De jó, hogy jött, Petra néni!"

3 iskolában 13 mentor

Az idei tanévben a Szent István, a Klauzál Gábor és a Varga Tamás Általános Iskolában összesen 13 mentor segíti a halmozottan hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását és beilleszkedését. A program harmadik éve működik a városban.

Olvasóink írták

  • 7. babakocsis 2010. október 23. 19:49
    „Nem, Maci, nem felzárkóztatás, hanem kedvcsinálás lett. Amit otthon nem lát a gyerek. Nincs semmi élmény az otthoni létben. Csak a sivár hétköznapok!”
  • 6. maci21 2010. október 17. 18:58
    „Igen lettek nagyobb osztály létszámok, kevesebb türelmes(ami érthető is) pedagógus.Integráció olyanoknak (is) akik nem akarnak integrálódni.Lett felzárkóztatás,tehetség gondozás meg nincs.”
  • 5. babakocsis 2010. október 16. 21:53
    „Megoldás lenne, ha kisebbek lennének az osztálylétszámok. De nem lesznek. Ezt senki sem meri témaként felhozni se ott fönt, se itt lent. Gazdaságosságot várnak el mindenkitől, az pedig egyet jelent a nagyobb osztálylétszámokkal.

    Minden gyereknek álma, hogy csak vele foglalkozzanak az órán. A rászorulóknak pedig lehetőség. Kíváncsi vagyok, hogy ezt hogy fogják kihasználni. És ha nem lesz majd mentoruk, akkor az addigi munka vajon feleslegessé fog válni, vagy tudnak maguktól is tanulni???”
  • 4. babakocsis 2010. október 16. 21:27
    „Ne gondoljátok, hogy ellenzem a szépségápolást. Csak a csapból is ez folyik, és némelyeknek ez a legfontosabb. Nem pedig a szeretet, az ELFOGADÁS! és az egymással eltöltött idő.
    Otthon nem tanulnak, egyre több időt töltenek a gépek előtt.
    Vegyünk mondjuk napi két órát. Ezt a két órát a diákok a tanulásra is fordíthatnák. Jobb lenne az eredményük.”
  • 3. babakocsis 2010. október 16. 21:16
    „maci21!
    Ugyanmár.
    A két lánynak is fontosabb az otthoni cicomázás, mint a tanulás.

    De erről nem szól a fáma.”
  • 2. Filctoll 2010. október 16. 07:09
    „Minden elismerésem a mentoroknak, nem kis feladatra vállalkoztak!”
  • 1. maci21 2010. október 15. 21:43
    „Csak azt szeretném tudni,hogy a tehetséges diákokra is jut-e idő és persze pedagógus?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadkender és speed Vásárhelyen és Makón - fotók!

2,5 kg vadkendert takarított be két vásárhelyi férfi Székkutas külterületén szerdán - a rendőrök tetten érték őket. Tovább olvasom