Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Pokomándy Zsuzsannának az alkotás az élete

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi Pokomándy Zsuzsanna elsősorban foltvarróként, csipkekészítőként, ikonfestőként ismert, de ezeken kívül még több művészeti ágban alkot. Szőnyi utcai lakása olyan, mint egy múzeum: ikonok, üveg- és tűzzománc képek, foltvarró technikával készített alkotások, terítők díszítik.
– Az indíttatás családi – jelentette ki a 68 éves, vásárhelyi Pokomándy Zsuzsanna, akit főként foltvarróként, csipkekészítőként és ikonfestőként ismernek a városban. – Az egyik nagymamám például tűfestéses hímzett párnákat, a másik pedig necchálókat készített. Én akkor kezdtem érdeklődni a kézművesség iránt, amikor 1951-ben édesanyámék egy perzsaszőnyeget készítettek megrendelésre, és engem is megtanítottak a csomózás technikájára – mondta.

Az általános iskolában kézimunkaórákon sokat tanult a kötésről, hímzésről. A főiskola elvégzése után 1968-ban falun kezdett tanítani, és ott előtérbe kerültek a kézműves-foglalkozások, amiket a gyerekek nagyon szerettek. Egy évvel később került vissza szülővárosába, a ma már nem létező Ságvári Endre Általános Iskolába, ahol 1971-től néptáncot kezdett tanítani, amely a népzenéhez is utat nyitott számára.
Utóbbi jó „iskola" volt neki és a gyerekeknek, mert együtt készítették el a néptáncokhoz illő, kellő viseleteket, például a hímzett kalocsai, palóc, széki kötőket, kendőket, mellényeket, szoknyákat. Büszke arra, hogy korábbi osztályaiból sokan pedagógusok lettek, és volt, aki – például Sebők Szilvia – táncművészeti főiskolát végzett, művészeti iskolát alapított, tanítványaival nemzetközi díjakat nyert.

Pokomándy Zsuzsanna művészi ihletettségű táskáival. A szerző felvétele
Pokomándy Zsuzsanna művészi ihletettségű táskáival. A szerző felvétele

– Hogy jött a foltvarrás? 1989-ben Feketéné Loványi Erzsébet foltvarró-tanfolyamát szerveztük, és ezen én is részt vettem, akkor még nagyon kevesen űzték ezt a „műfajt" az országban. Megtetszett, egyre többet gyakoroltam, majd 2000-ben megalapítottam Vásárhelyen a Margaréta Foltvarró-csoportot, amely idén ünnepli 15 éves fennállását – tudtuk meg Pokomándy Zsuzsannától, akinek Szőnyi utcai lakása múzeumhoz hasonlít. A foltvarrott alkotásokon kívül csipkék (neccek) tűzzománc képpel díszített táskák, üvegfestett és tűzzománc képek, ikonok is megtalálhatók otthonában. Mindegyik a saját munkája.

– Az ikonfestés technikáját Jószai Sándortól sajátítottam el, és egyre többet festettem. Saját örömömre alkotok, ezeket nem adom el, de a pályázatokon kívül ajándékba vagy kérésre is készítek ikonokat, táskákat, foltvarrott alkotásokat ismerőseimnek. Ezenkívül akadnak olyan technikák, amelyeket láttam valahol, és magam kísérleteztem ki, miként csinálhatták, valamint olyanok, amiket én találtam ki. A lényeg, az alkotás – bármit készítsek is – mindig örömet szerez, nyugodtan állíthatom, ez tölti ki az életem, és szívesen adom át a tudásom, tapasztalataim másoknak.

Elismerések

Pokomándy Zsuzsanna 2014 novemberében A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) „Bethlehemi Jászol" pályázatán különdíjat nyert – az elmúlt években már háromszor díjazták ezen a pályázaton munkáit. Az AMKA tavaszi pályázatán 2014-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyéni díját nyerte 6 foltvarrott alkotásával. A Magyar Foltvarró Céh 2013. évi országos pályázatán második lett, alkotásait kiállították itthon, Hollandiában és Bulgáriában is. Ezenkívül is számos elismerésben részesült szakmai szervezetektől, a Hódmezővásárhelyi Pedagógus Szakszervezettől, a Csongrád Megyei Közgyűléstől és a helyi önkormányzattól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Néhány órán át nem volt fűtés több lakásban

Szombat reggel több vásárhelyi lakásban is leállt a fűtési rendszer, így pár órára meleg nélkül maradtak a lakosok. Tovább olvasom