Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Reménység Klub: teljes életet akarnak élni a daganatos betegek

Hódmezővásárhely - Kívülálló azt hiheti, csak szomorkodni gyűlnek össze a daganatos betegek a vásárhelyi 20 éves Reménység Klubban. Valójában a tagok küldetése az összetartás és összetartozás erősítése nemcsak a betegek, a hozzátartozóik számára is.
- Nálunk szinte mindig jó a hangulat. Tévhitet oszlatunk el: ide nem keseregni járunk, örülünk egymásnak, segítünk a másikon, bíztatjuk és együtt küzdünk - vallja magukról Bodrogi Sándorné, a klub vezetője. A 40 tagot - 24 beteget és 16 pártoló tagot tömörítő szervezetben többnyire melldaganatos betegek találtak barátokra, bátorító és segítő szavakra - persze az évek során nehézségekben, örömben, bánatban is volt részük.

Reménység Klub: teljes életet akarnak élni a daganatos betegek - GALÉRIA

Bánfi Julianna még az onkológián találkozott a Reménység néhány tagjával. Akkoriban nagyon maga alatt volt, így jól jött első klubos részvétele. Ott mindenki elmondta saját esetét, amiből erőt, vígaszt meríthetett magának.
Nem ő az egyetlen, aki a betegséggel való szembesülése óta erőt merít társaiból: Zaka Pálné Sárika a klubnál jött rá, több ember is sikeresen túl van már a műtéten, ő is meggyógyulhat. 1996-ban volt az első műtéte, akkoriban azt hitte, itt a vég. De a gyógyult emberek és a hit reményt adtak neki a gyógyuláshoz, és változtatott életszemléletén is: nem szabad titkolózni- vallja. Nyíltan fel kell vállalni a betegséget, mert könnyebb a betegnek és könnyebb a családnak, hozzátartozóknak is. Nagy probléma, hogy a rákot - ha mi magunk vagyunk az érintettek -, még mindig tabuként kezeljük.

Azzal nem segítünk rákos családtagunknak, munkatársunknak, ismerősünknek, ha kerüljük a témát, mintha minden rendben lenne. Több kárt csinálunk így, mint hasznot, ugyanis ez zavarja a beteget - vallják a hölgyek, akik egyöntetűen állítják: a rákra fel kell hívni a figyelmet és példát kell mutatni azoknak a betegeknek, akik jelenleg is küzdenek ellene - mondja Bodrogi Sándorné Klárika, aki az elmúlt 20 év emlékeit idézte fel a Reménység Klub tagjai számára a Károlyi Házban legutóbbi találkozójukon, ahol az emlékezés mellett a falatozásra is volt idő.

Reménység Klub: teljes életet akarnak élni a daganatos betegek - GALÉRIA

Kirándulni járnak, recepteket cserélnek, strandolnak, ünnepelnek, tereferélnek a havi találkozókon, tanácsokat adnak sorstársaiknak, kapcsolatokat tartanak más hasonló szervezetekkel, kibeszélik magukból félelmeiket, kétségeiket. S talán éppen ez a legfontosabb küldetésük is: segítenek feldolgozni, elfogadni, küzdeni a rák ellen és leküzdeni azt. A kórházba is rendszeresen járnak sorstársakat látogatni. Nemcsak az áldozatnak, a családnak is hozzá kell szokni e betegséghez- vallja több tag is. Időre van szüksége a hozzátartozónak is, mire elkezd reménykedni, bízni a gyógyulásban. Ez nem mindig zökkenőmentes: rengeteg konfliktus, feszültség nehezíti meg a család életét, mire rájönnek, a rák nem egyenlő az élet végével.

Hös Zuzsa szerint olykor a kétségek is feltörnek az emberből. Ilyenkor könnyebb, ha gyorsan felhívja valamelyik barátnőjét, ettől megnyugszik, és az élet megy tovább. A legfontosabb a rendszeres szűrővizsgálat mindenki számára - hangsúlyozzák a tagok, akik azt is elárulták, néha a legkevesebb szó éppen a betegségükről esik a havi összejöveteleken. Vagyis inkább terveznek, a jövőbe néznek és teljes életet élnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Risztov Éva: Örülök, hogy újra itthon lehetek

Úszásban is régióközpont lehet a város. Tovább olvasom