Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Rendelet a luxusadóról

Jogalkotói kötelezettségének tesz eleget a vásárhelyi közgyűlés, amikor létrehozza a luxusadóról szóló helyi rendeletét. A város nem számít arra, hogy ez bárkit is érint: a két legnagyobb ingatlanközvetítőnél a legdrágább lakóingatlanért 40 és 50 millió forint közötti összeget kért az eladó.
A vásárhelyi közgyűlésnek is helyi rendeletet kell alkotnia a luxusadóról szóló, tavalyi törvény értelmében, mégpedig legkésőbb március 31-éig. A rendelet – melyet csütörtökön fogad el a testület – várhatóan csak az előírás kedvéért készül.

Nem valószínű ugyanis, hogy Hódmezővásárhelyen egyetlen lakóingatlan vagy üdülő értéke is meghaladná a százmillió forintot, amely fölötti rész után luxusadót kellene fizetni. A városban legfeljebb a középületek értéke nagyobb ennél az összegnél, illetve a társasházaké. Csakhogy ezekre a törvény nem vonatkozik, azaz például a városháza vagy mondjuk az Andrássy úti szalagtízes nem luxusadó-köteles.

– El sem tudom képzelni, hogy létezne 100 millió forintnál drágább lakóépület vagy üdülő Vásárhelyen – mondta Vata Zoltán ingatlanközvetítő, aki tizenöt esztendeje dolgozik ebben a szakmában. – A legdrágább lakóingatlanért nálam 45 millió forintot kértek, most egy 37 és egy 38 millióst is kínálnak, de már olyat is közvetítettem, amelyért 25 millió forintot kért az eladó.

Durajda Pál, a Vásárhelyen és Szegeden is működő Paletta Ingatlanközvetítő tulajdonosa szerint Vásárhelyen egyáltalán nincs 100 millió forintnál drágább ház.
– A legdrágább ingatlanért 40 millió forintot kérnek, ám a Bocskai utca végén álló épület ipari üzem volt – mondta. – Százmillióért csak egy Mártély melletti kertészetet árultak, de az sem esik a luxusadó hatálya alá.

Durajda Pál hozzátette: Vásárhelyen az átlag ingatlanár 15 millió forint, ennyiért ma egy elfogadható minőségű házat lehet vásárolni. A lakások azonban csak 5-7 millió forintot érnek, függetlenül attól, hogy aranyból vannak-e a csaptelepek a fürdőszobában vagy sem. Érthetően az olcsóbbak iránt nagyobb a kereslet.
– Aki ma húszmillió forintos ingatlant akar eladni Vásárhelyen, felkészülhet arra, hogy hosszú ideig kell várakoznia a vevőre – tette hozzá Durajda Pál.

Kallai Violettától, a jegyzői iroda vezetőjétől megtudtuk: az önkormányzat törvényben meghatározott jogalkotói kötelességének tesz eleget a luxusadóról szóló helyi rendelet elkészítésével. Az első önbevallásokat majd április 30-áig kell megtenniük az érintetteknek, ám az önkormányzat nem számol azzal, hogy a rendelet bárkit is érinteni fog. Mint mondta, a törvény megalkotásakor is a főváros illetve néhány dunántúli település érintettségéről volt szó.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhelyen télen sem pihennek a tárolókban a kerékpárok

Télen kerékpár, nyáron meg a jó öreg Simson – vallja Bálint László. A 79 esztendős férfihoz… Tovább olvasom