Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Repülőmodelleket is épített a cserkész

A 72 esztendős vásárhelyi Kriván Lajos mind a mai napig aktív cserkész. Igaz ugyan, hogy a nyugalmazott közgazdász tavaly lemondott a Kiss Lajosról elnevezett csapat vezetéséről, de most kiveszi a részét mindenből. Ha kell, az újoncoknak megmutatja, hogyan kell életet menteni, táborozásnál pedig ő veri le a sátorcölöpöket.
Kriván Lajos (balról) cserkészek között. A mai napig aktív. Fotó: Tésik Attila
Majd negyven évnyi tilalom után 1990-ben hazánkban újraéledt a cserkészmozgalom. Ekkor alakult meg a 291-es Kiss Lajos vásárhelyi cserkészcsapat is, melynek parancsnoki tisztjét tavaly szeptemberig Kriván Lajos töltötte be. A most 72 esztendős nyugalmazott közgazdász úgy döntött, hogy korára való tekintettel a parancsnokságot átadja egy fiatalnak. Utódját, Tóth Anikót a bácsi maga képezte ki.
– Egykoron a bátyám a polgári fiú iskolába, a mai Kodályban tanult, s itt is cserkészkedett. Rajta keresztül ismerkedtem, s szerettem meg ezt az életet – árulta el Kriván Lajos, vagy ahogy a csapatban mindenki hívja, Lajos bá.

A Csergő István vezette 112-es Hunok csapatban a fiatal Lajos az őrsvezetői rangig vitte. A második világháború után, pontosabban 1948-ban az akkori kormány beszüntette a cserkészkedést, s helyette elindította az úttörőmozgalmat. Az úttörők a technikai eszközök nagy részét is átvették, vagy lemásolták a cserkészektől.

– A rézből készült cserkészöv csatja például arra is alkalmas volt, hogy több szíjat összekötve akár egy 80 kilós embert is kihúzhattunk így egy mély gödörből. Az úttörők csak a formát másolták le, de a csat alumínium volt, tehát csak díszként szolgált – folytatta az idős férfi.

A cserkészeten belül szinte minden gyermek megtalálja a saját hobbijának, érdeklődési körének megfelelő ágat. Többek között vannak vízi, repülős, kerékpáros, gyalogos, modellezős vagy regős cserkészek. Regősként, vagyis énekesként kezdte néhány színész is, mint Sinkovits Imre vagy Szabó Gyula.

Kriván Lajos a repülőmodellezést választotta. Legjobb barátjának édesapja asztalos volt, így a fa és a szerszám beszerzése nem okozott gondot. Tizenegy évesen élte át egyik legnagyobb kudarcát. Százórányi munka után elkészült egy két méter szárnytávolságú gép, az Uborka. Mikor kipróbálták, a masina hatvan méter magasan hirtelen összecsapta a szárnyát, s lezuhanva ripityára tört.

A fiúk azonban nem adták föl. Egy év múlva megépítettek egy kétszer nagyobbat, s ez már jóval mozgékonyabb, s pontosabb volt elődjénél. A két kis cserkész nem sokáig örülhetett a gépnek, mert miután felengedték, egy áramlat elkapta. Elsodorta az akkori Jugoszlávia felé, s eltűnt.

– A cserkészet öntevékenységre, önfeláldozásra, s udvarias magatartásra nevel. Az újoncok tapasztaltabbaktól elleshetnek minden olyan dolgot, ami később a hasznukra válhat – magyarázta Kriván Lajos, akinek az életét mentette meg még 17 évesen az, hogy tudta, mit kell csinálni akkor, ha az embernek egy folyó közepén hirtelen görcsbe rándul a lába, s képtelen úszni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült a Mester utca

Elkészült Vásárhelyen a közel másfél milliárdos útépítő beruházás első állomása. Ez a Béketelep fő… Tovább olvasom