Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Risztov: Legyen Belvárosi Sportcsarnok!

Hódmezővásárhely - Belvárosi Sportcsarnok, Banga Sámuel, Juhász Katalin, Gyuricza József. Az ismert vásárhelyiek ezeket a neveket adnák az új sportcsarnoknak.
– Risztov Éva Sportcsarnok – mondta az egykori úszóklasszis, Risztov Éva, majd gyorsan hozzátette: – Csak vicceltem... A Belvárosi Sportcsarnokot tartanám a legideálisabbnak.

Az ASA-Consolis-HNKC élvonalbeli kézilabdacsapatának erőssége, a drukkerek kedvence, Wolf Alexandra elárulta, ezen még nem gondolkodott, hallotta már az Antal Imre-verziót, s a Hód Aréna és a HNKC Aréna variáció is tetszik neki. Konkrét ötlete nem volt, viszont szerinte mindenképpen sportoló nevét kellene viselnie. Ezzel egyetértett a nyugalmazott múzeumigazgató Dömötör János is, ő a világbajnok tőrvívót, Gyuricza Józsefet és a kosárlabda-válogatott Gabányi Lászlót említette. Hozzáfűzve: lehetőleg a valaha élt legnagyobb, legsikeresebb legyen a „keresztapa", ezzel is tisztelegve életműve előtt, elismerve, amit Vásárhelyért tett.

Az új létesítmény névadóra vár Fotó: Tésik Attila
Az új létesítmény névadóra vár
Fotó: Tésik Attila

– Korábban úgy tudtuk, hogy a kosarasok otthona lesz az aréna, akkor arra gondoltam, Balogh Imrének vagy Gabányi Lászlónak állíthatnánk vele méltó emléket. Most azt mondom, hogy a Vásárhelyen sok sportágat elterjesztő testnevelőről, Banga Sámuelről kellene elnevezni – hangsúlyozta a Kosársuli centere, Gémes Levente.

Vele értett egyet Szenti Tibor író, néprajzkutató: – Egyértelműen Banga Sámuel a jelöltem, vele kezdődött a vásárhelyi sport. Egész életét ennek szentelte, többek között tanítványa volt a két tőröző kiválóság, a világbajnok Gyuricza József és az olimpiai aranyérmes Juhász Katalin. Rengeteg sportágat honosított meg a városban, például a vízilabdát, a teniszt, az úszást, a lövészetet és a korcsolyázást. Arról nem is beszélve, hogy az Eötvös jogelődjében is – melynek csarnokaként épült az aréna – dolgozott testnevelőként.

Október 8-áig még várják a javaslatokat

A névötleteket lapunk internetes oldalán (www.delmagyar.hu) kívül a város hivatalos honlapján, a www.hodmezovasarhely.hu-n, a www.promenad.hu-n, a polgármesteri hivatal 62/530-107-es telefonszámán és a 30/746-8620-as mobilszámon várják (utóbbira SMS is küldhető) várják október 8-áig. Az új névről az október közepi rendkívüli közgyűlés dönt. Szombati számunkban az eddig felmerült verziókból válogattunk, valamint a www.delmagyar.hu/jatek internetes szavazás állását néztük meg. Azóta fordult a kocka, a VÁSA (a Vásárhelyi Sportaréna rövidítése) átvette a vezetést Antal Imrétől.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. Lázár János Honvédelmi főtitkár 2008. szeptember 28. 18:32
    „Legyen az aréna neve Fidesz City Sport Center.”
  • 33. Raikkonen 2008. szeptember 27. 15:33
    „Ragazzo!

    Mille grazie ragazzo!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 32. Ragazzo 2008. szeptember 27. 14:22
    „Helyes(ebb)en: Bellissimi ragazzi!!!!!!!!!!”
  • 31. Raikkonen 2008. szeptember 27. 12:24
    „Belissima ragazzi !!!!!!!!!!

    L O L !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Szabcsa2 -t nem találtam a mai Nemzeti Sportban,még a megyei
    negyedosztályban sem..................................................

    Porco dio..................................................................”
  • 30. LooooL 2008. szeptember 27. 12:18
    „Mit össze marakodtok ti. Hehe...Lol
    legyen az aréna neve: LoL”
  • 29. Raikkonen 2008. szeptember 26. 22:26
    „JB007
    Semmi gondom nincs senkivel,csak a lenéző,"fikázó"emberek (szabcsa2) véleményét tartom negatívnak.Szerinem Risztov egy kitűnő úszó volt,sok jó eredménnyel.Van egy bizonyos szó: KUDARC...
    Jönnek az eredmények valameddig,utána pofára esés.(2004 Athén) 14. hely....Egy idő múlva: FINITO COMEDIA.Jönnek a zűrös ügyek,mindenki azon csámcsog,és VÉGE!De attól még a nemzet kiemelkedő sportolója volt,és ugyebár vásárhelyi-mártélyi.Városunk sakkozójáról egy szép hosszú utcát már ugye elneveztek! Ezen is lázadni kéne??? Holnap reggel a Nemzeti Sportban azért keresni fogom szabcsa2 kollégát...Kimi Raikkonen? A magánélete CSAK ZŰRÖS,de szerintem már neveztek el róla finnországban közintézményt! Holnap utána nézek.”
  • 28. JB007 2008. szeptember 26. 21:36
    „Raikkonen!

    1. Raikkönen (az igazi) olyan amilyen. Elismerem sportolói / autóvezetői képességeit, elvégre világbajnok lett. De Te attól, hogy a nevét használod, még nem azonosulsz vele. Ráadásul ő híresen nyugodt ember, míg itt a fórumon...hát...
    2. Egy sportoló lehet eredményes, de attól még nem lesz példakép. Lehet kevésbé eredményes, de ezrek tisztelhetik. Szabcsa2 kollégát megnézted az összes sportág eredményei között? Biztos?
    Risztov Éva sajnos a zűrös ügyeivel, viselkedésével kikerült a példaképnek elfogadhatóak közül. Valamint ő inkább úszott, a sportcsarnokhoz mint sportolónak nincs több köze, mint pl. városunk legtermetesebb sakkozójának.

    Várom a nagybetűidet :)”
  • 27. Raikkonen 2008. szeptember 26. 20:07
    „Szabcsa2
    Ti csak köpködtök,és lenézitek Évát,de a büdös életedbe SOHA nem hasonlíthatod magad össze vele!!! Mert TE egyszerűen SENKI VAGY!!!! Vágod?? Még nem hallottam semilyen sportban rólad,ezáltal mi alapján nézed le Évát?Néztél már tükörbe?? Szerencsétlen csomag vagy!Majd akkor ugassál,ha a sportod alapján feltudsz mutatni annyit,mint Éva!!! Ezt nem műveltségre mérik,igaz te engem nem ismersz.Szívesen összemérném veled az IQ-mat! És várom a sportod eredményeit....”
  • 26. Szabcsa2 2008. szeptember 26. 19:46
    „Raikonnen!
    Én sem vitázom veled,mert az aki úgy idiótáz le engem,hogy nem is ismer az egy primitív unintelligens lény.Sajnálom, hogy te olyan ember vagy aki a műveltség halvány szikrájával sem rendelkezel.Csak abból kell kiindulni ahogy válaszoltál Mucuskának.Te lennél a legjobban felháborodva, ha neked írták volna azt, hogy takarodj a városból!Biztos ezt látod,tapasztalod a környezetedben,hogy így kell viselkedni.”
  • 25. Raikkonen 2008. szeptember 26. 19:12
    „Szabcsa2

    Egy dolgot megemlítenék a mai sportban: CSAK AZ EREDMÉNYEK A MÉRVADÓAK SEMMI MÁS!!!!! Miért? A MAI sport 90%-a az üzletről,pénzről szól,semmi másról!!!!ISMÉTLEM: A MAI SPORTBAN!
    Darnyi,Egerszegi a régi generáció,amit ha így haladunk (lásd:pekingi olimpia) nem tudjuk megismételni jó darabig,az megint biztos.2002-ben az egész ország csodálta (kivéve te..) amikor 4 ezüstöt nyert,de mégsem volt boldog.....Igaz te ezt nem érted,és nem értheted,mivel gőzöd sincs,hogy ki is ő valójában.Nem vitázok tovább,mert nincs értelme! Te kajakra idióta vagy,és az is maradsz!!!!!”
  • 24. triatlonos 2008. szeptember 26. 18:42
    „Egy sikeres élsportolót az ember feletti munka, tehetség, szorgalom, sport iránti alázat, önismeret, jó kapcsolatteremtő képesség jellemez. Ha ezekből hiányzik, akkor a sportkarrier rövidebb, és kevésbé eredményes lesz. Éva eredményeit ismerem, és biztos vagyok, hogy sokkal több volt benne, ezt az edzői is felismerték, és ebből lettek a konfliktusai.”
  • 23. Szabcsa2 2008. szeptember 26. 18:13
    „Raikkonen!
    Csak, hogy tudd sportolok.Még nem jutottam ki EB-re,de ez a vég célom!Mindenesetre semmiképp nem akarok hasonlítani a Risztov Évára,mert lehet akármennyi érme,ha emberileg olyan amilyen. Én tudok olyan embert,akinek nem sikerült nagy versenyen érmet szereznie,de neki tapsolt állva az egész sportcsarnok.A sportolót nem az érem teszi naggyá, hanem az, hogy miként áll helyt a sportban,a hétköznapi életben és a magánéletben egyaránt Ajánlom,hogy nézd meg a nagy SPORTOLÓKAT, hogy milyen emberek is voltak(Darnyi Tamás,Egerszegi Krisztina,Ónodi Henrietta,Papp Lázló,stb).Egyiktől sem volt tele a sajtó a botrányaitól. Ők a nagy emberek!Ha fáj, ha nem Risztov Éva sosem fog bele tartozni.Szeretheted nyugodtan,de engedd meg az embereknek,hogy meglegyen a saját véleményük és hidd el a nagy többségnek megvan.Nem nagyon látom a többi hozzászólótól, hogy annyira éljeneznének neki. Ezen gondolkozz el, még ha nehéz is.”
  • 22. Raikkonen 2008. szeptember 26. 18:07
    „Mucuska!
    Ez nem hajthatatlanság,ezek a tények!!!!!!! Ha Risztov Éváról neveznék el a sportcsarnokot mi lenne????? Atyavilág!!!!! Ez legyen a legnagyobb gond??? Mi a franc közöd van,hogy rokona vagyok?????
    Ha neked gond lenne,huzz el vásárhelyről!!!!!!!!!!
    Talán Szegedre........az Mszp-s városba!!!!!!”
  • 21. Mucuska 2008. szeptember 26. 17:56
    „Raikkonen!
    Hajthatatlanságodat tekintve úgy tűnik, R. É. rokona vagy. Nem baj, csak ismerd el! A sportcsarnokot pedig remélem, nem Risztov véleménye alapján nevezik el.”
  • 20. Raikkonen 2008. szeptember 26. 17:39
    „Szabcsa2
    A sportolót eredményei alapján lehet értékelni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Semmi köze a magánéleti dolgokhoz!!!!!!! Egyszerű a képlet: milyen eredményeket ért el. Ez alapján lehet értékelni!!!!!! Nincs olyan sportoló aki a magánéletben ne követne el "furcsa" dolgokat.Nem sportolóhoz méltóan viselkedik??????? Ki viselkedik úgy???? Talán TE!!! De te nem vagy,voltál sportoló,nincs érmed Eb,Vb.-ről,stb.....
    Risztov Évi már lerakta névjegyét a világban,ha megérted-ha nem!!!!! Lehet utána csinálni!!!! Hajrá!!!!!!
    Fradista vagyok!!!!!!! Tisztelem a FERENCVÁROST!!!!
    Lehet köpködni egyszer.......A többit meg tudod.....
    ( lásd a tegnapi Ftc-Haladás meccset követő eseményeket...)”
  • 19. Szabcsa2 2008. szeptember 26. 17:18
    „Raikkonen!
    Hogy mersz undorító Mszp-nek hívni úgy,hogy nem is ismersz.Ennek az egésznek semmi köze nincs a politikához.Én sem mondom azt, hogy te meg gusztustalan Lázáriusz nyaló vagy!Nem vagyok makulátlan, de azt mondom,hogy egy sportolónak igenis jó példát kell mutatni, mert általában a fiataloknak ők lesznek a példaképei.Pláne akkor amikor van olyan iskola aki róla nevez el egy díjat. Ha tetszik neked ha nem Risztov Éva nem sportolóhoz méltóan viselkedik.Volt már sajnos a történelemben ilyen és lesz is.(narkót árusító birkózó,doppingoló atléta).Az ilyen emberek teszik a legnagyobb kárt a sportnak.Arról se felejtkezzünk el,hogy sajnos ő semelyik edzőjével nem jött ki az idők folyamán.Gondolom mindegyik nagyon "gonosz" volt vele.”
  • 18. Raikkonen 2008. szeptember 26. 17:10
    „A sportban csak az eredmények alapján lehet BIZONYÍTANI!!!!!!!!
    Városi-megyei-országos-európai-világ-olimpia....Vágod??????
    Dehogy vágod!!!! Az úszás érmek,ill.az időeredmények alapján bizonyítottak!!!!! Sajna ilyen sport az úszás!!!!! Évit nem turistaként vitték Eb.-re, Vb.-re,olimpiára...........
    Raikkonen 2007 VILÁGBAJNOKA!!!!!!!!!!!!!
    Ő magánemberként iszik,részegen kavar őssze-vissza,stb.......
    DE VILÁGBAJNOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Emberileg nem bizonyít,és miért bizonyítana?????????? VILÁGBAJNOK!!!
    Ennyi!!!!”
  • 17. Mucuska 2008. szeptember 26. 16:53
    „Tisztelni azokat a sportolókat lehet, akik emberileg is bizonyítanak. Sajnos - mondom sajnos! - Risztov nem tudott ebbe a körbe bekerülni, és ezért csak magát okolhatja.”
  • 16. kaciba 2008. szeptember 26. 16:48
    „Hát ez már nagyon hiányzott, mármint Risztov véleménye. Persze ő is mondhat, amit akar, de miért kell őt egyáltalán megkérdezni?”
  • 15. Raikkonen 2008. szeptember 26. 16:48
    „A lényeg,hogy lerakta névjegyét Risztov Évi az úszósportban,bármennyire is alázzátok,és köpködtök rá!!! Szabcsa2,vagy Orbit,TI MIKOR LESZTEK EB.CSÚCSTARTÓK????? SOHA A BÜDÖS ÉLETETEKBE!!!Minden sportoló az első helyért küzd,van akinek sikerül,van akinek nem.Évi "örök" második,és ezt nem tudta igazán megérteni.DE láttam már az éremgyüjteményét,ami igazán tekintélyt parancsoló!!!Olyan amilyen...piásan hempereg??? Kit érdekel??? És akkor mi van?? GONDOLOM TI TELJESEN MAKULÁTLANOK VAGYTOK!!!
    Azt a sok-sok arany,ezüst,bronz érmet nem csak suvenirként kapta.
    Tisztelni kéne Évit,és nem lenézni,vagy HERNÁDI ARÉNA jobb lenne???
    Netán MSZMP ARÉNA????? Undorító Mszp-sek vagytok!!! TUTI!!!”
34 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ákos 40 – koncert Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Kovács Ákos, a népszerű zeneszerző és előadó Ákos 40 című, jubileumi országjáró turnéjának keretében két exkluzív koncertet is ad október 4-én a hódmezővásárhelyi Fekete Sas báltermében. Tovább olvasom