Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Romák: kevesebb előítélet, nyugodtabb légkör

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi cigányoknak az országos viszonyokhoz képest jobb a helyzetük – vallja Ajtai Éva, a Hódmezővásárhelyi Romák Egyesületének elnöke, kisebbségi önkormányzati alelnök. Előítéletekkel, ellenszenvvel azért ők is találkoznak.
– Hátrányos megkülönböztetés nem igazán jellemző a városban – ezt mondja a helyi cigányság helyzetével kapcsolatban Ajtai Éva, a Hódmezővásárhelyi Romák Egyesületének elnöke, kisebbségi önkormányzati alelnök. – Nyugodtan állíthatjuk: jobb a helyzet, mint országosan. A romák nem élnek olyan nyomorban, mint másutt, bár telepek Vásárhelyen is találhatók.

– Két éve foglalkozom aktívan ezekkel a kérdésekkel, és vannak negatív tapasztalataim. Mindig azokról a cigányokról hallani, akik nyomorban, telepeken élnek, bűnöznek, mintha „feladatunk" lenne, hogy csakis ezt mutassuk magunkból. Húsz-harminc évvel ezelőtt az embereknek a cigányról a muzsikus, a kézműves, a földműves és az építkezéseken dolgozó munkás jutott eszükbe; manapság elsősorban a bűnözésre asszociálnak. Az sem javít a képen, hogy a romák mintegy hatvan százaléka ráállt arra, hogy segélyből, állami támogatásból éljen. Aki dolgozni akar, azt dolgoztatni kell, csakis így lehet megbecsült tagja a társadalomnak.

Ajtai Éva
Ajtai Éva

Ajtai elmondta: nem logikus csakis a szülőket segélyezni – sokszor nem a csemetékre költik a pénzt –, célzottan a gyerekekhez kellene eljuttatni a támogatást, ruhát, tan- és sportszert.

– Mi is szegények voltunk, de kaptam melegítőt és cipőt, amiben iskolába járhattam – emlékezett.

– A temperamentumon nem lehet, nem tudunk változtatni, több száz éve így élünk, ilyenek vagyunk. A hozzáálláson viszont igen, sőt kell is. Ebben segíthetünk az egyesületnél és a kisebbségi önkormányzatnál. Ruhához juttatjuk rendszeresen a rászorulókat, ismerkedési vacsoraestet is szerveztünk, és érdekes, hogy legalább annyi magyar jár be az irodánkba, mint roma.

Vásárhelyen nem félnek

Mostanában történt néhány eset (például az olaszliszkai lincselés), amit indulatosan emlegetnek a cigánysággal kapcsolatban.
– Megvetem azt, aki ilyet csinál, saját gyerekei előtt veri agyon az édesapjukat. Az ilyenek tovább szítják az ellentéteket. Az emberek általánosítanak, összesúgnak a hátunk mögött, magam is hallottam már, mikor postán, hivatalban vagy boltban álltam sorba: „pfuj, cigányok". Több településen érték már atrocitások a romákat, legutóbb például belőttek a házukba, Molotov-koktélt dobtak rá. Vásárhelyen ennyire nem rossz a közhangulat, nem félünk ilyesmitől – mondta Ajtai Éva.

Olvasóink írták

  • 12. Írástudatlan. 2008. augusztus 18. 11:22
    „GYARMATI NŐ! Nem tudja kifejteni bővebben mert elfelejtett írni vagy azt amit leírt azt úgy másólta le! Lehet ám hogy ólvasni sem tud és a cikkeket is úgy ólvasta el valaki neki.De az is lehet hogy egyetért a hozzászólásokkal!Ki tudja? Ezt nem rasszista hozzászólásnak szántam csak nem indokolta meg a CIGÓ hozzászólló a cikkét.De még nem késő! Én is kíváncsian várom!”
  • 11. gyarmati nő 2008. augusztus 16. 11:17
    „Kifejtenéd, cigó? Elég tömören fogalmaztál...”
  • 10. "cigó" 2008. augusztus 16. 09:12
    „nem nagyon vágjátok miről van szó!... ez szégyen”
  • 9. bibika 2008. augusztus 13. 21:35
    „Azt soha sem felejtem el, hogy én tudatlan egyszer 7 hónapos terhesen bementem délelőtt 9 fele a Pm. fogadóórájára, akkor közölték, hogy sorszámot kell húzni, 4 órakor már ott állnak a cigányok (bocsánat, kisebbség), húzzák az első 10 sorszámot. Én a 44-est kaptam. Fél 2-kor az egyik teddide-teddoda megkérdezte, hogy miben segíthet, mert szerinte nem fogok sorra kerülni, és másnapra el lett intézve az én dolgom is. A tisztességes ember, aki kis kéréssel fordulna, így nem jut be. Az összes cigó ott tolongott, mind pénzért.
    Tisztelet a dolgozó cigányoknak, de ott egy sem dolgozott... Volt aki terhes volt... Szóval mindegy. Más is él annyiból, mint a cigányok, és még sem sír annyit!!!!!
    Ez nem volt gyűlöletkeltő vagy uszító, ugye? :(”
  • 8. gyarmati nő 2008. augusztus 13. 17:02
    „A cigány temperamentumon nem lehet változtatni... Kíváncsi lennék Ajtai Éva definíciójára, hogy mit is ért "temperamentum" alatt. Még jó, hogy a hozzáállásban változtatást javasol, nem pedig a feltétlen el- és befogadást követeli a magyarokon.
    Másrészt, persze, hogy imádják Hódmezőlázárhelyt, mivel fényesre van nyalva a fenekük, ingyenlakással, sok-sok segéllyel. Csak berohannak a polgármesteri hivatalba, és még a cigány képviselőnek (sic!) is jár az ingyenebéd - magának a polgármester úrnak a forródrótos utasítására. Választások előtt liszt, cukor. Igazi Cigánykánaán.”
  • 7. félnótás 2008. augusztus 13. 09:02
    „Valoban nyugodtabb a legkor! A nem a kissebseghez tartozok nyugodtan kivarjak a a kissebbsegi a haziorvosnal szo nelkul elebe es be megy. Megvarjak- nyugodtan-, hogy jogositvany es forgalmi engedely nelkul kozlekedo -hatranyos helyzetu- kissebsegi, minden szabalyt felrugva, vegigrodeozza a varost. Nem kell a biciklt sem lezarni ujabban, a taskak-zsebek a piacon nyitva lehetnek. A munkahelyeken segitik a tobbseghez tartozo munkatarsakat. A szavazasokon nem hangoskodnak, nem csalason resztvevok, a szavazas estejen nem varjak a Fekete Sasba beigert gyozelmi vacsorat. Kulturaltak, szerenyek.....”
  • 6. cikicakk55 2008. augusztus 12. 18:32
    „Ugyan miért is félnének a vásárhelyi romák? A fenekük ki van nyalva,bár hova mennek inkább engednek nekik,csak menjenek el.Nem ők félnek,mi félünk,és már a gyerekeiktől is.A cumi még a szájában van,de lopni már tud.Csak sajnálni tudom azt a nagyon kevés rendes roma családot/ mert van ám ilyen is,csak ritka mint a fehér holló/ akik a fajtájuk jó nagy többsége, bűnöző magatartása,aggresszivitássa miatt szintén meg van bélyegezve.Magyar Adorjánnal meg nagyon egyet értek.Most még kissebség,de ha így szaporodnak akkor nem sokáig.”
  • 5. Fegor 2008. augusztus 12. 17:20
    „én nem vagyok egy rasszista alkat, pedig ipcímem is van, akár lehetnék is, de a cikkből származó alábbi idézetre a kérdésem: vajon miért?
    "Két éve foglalkozom aktívan ezekkel a kérdésekkel, és vannak negatív tapasztalataim. Mindig azokról a cigányokról hallani, akik nyomorban, telepeken élnek, bűnöznek, mintha ,,feladatunk" lenne, hogy csakis ezt mutassuk magunkból. Húsz-harminc évvel ezelőtt az embereknek a cigányról a muzsikus, a kézműves, a földműves és az építkezéseken dolgozó munkás jutott eszükbe; manapság elsősorban a bűnözésre asszociálnak. Az sem javít a képen, hogy a romák mintegy hatvan százaléka ráállt arra, hogy segélyből, állami támogatásból éljen. Aki dolgozni akar, azt dolgoztatni kell, csakis így lehet megbecsült tagja a társadalomnak."”
  • 4. Magyar Adorján 2008. augusztus 12. 13:50
    „Gyűlöletkeltés? Már bocsánatot kérek, kelti maga ellen a tisztelt (most még) kisebbség. Már nem merünk kimenni a nemrégiben épített Damjanich utcai játszótérre. Szinte teljesen eluralkodtak ott a t. kisebbség tagjai és gyermekei. Terrorizálják, félelemben tartják a magyar gyerekeket, kaviccsal, ott található termésekkel dobálnak, a játékokat nem engedik használni. A szülők a túlerő miatt nem mernek szólni, inkább elkerülik ezt a helyet. A padokat és a játékokat brutálisan kezelik, nagy jövőt nem jósolok nekik. Pedig ezek az én adóforintjaimból is épültek, tehát én is dolgoztam érte. Vajon mit tehet, mit tesz az Önkormányzat, hogy itt normális állapotban megmaradjon minden? Ja, hogy Vásárhelyen nem félnek a cigányok? Lehet, de nekünk azért lehet, vagy kell félni, ugye?”
  • 3. rew 2008. augusztus 12. 11:51
    „Sajtnál a pont.

    Minap történt, a Kecskeméten 2000-es órabérben dolgozó kétgyermekes tisztességes cigánygyerek, aki színjózan volt, és nem habzott a szája a szétrágott kiflitől és az okádástól, nekitámadt egy biztonsági őrnek kedves, csendes attrocitásoktól mentes városkánkban, ahol nem kell félni a romáktól.
    Nem kell félni attól a két kedves vélhetően norvég fiatalembertől, akik nemrégen az emlékpont előtti járdát egyáltalán nem elfoglalva, melléjük érve egyáltalán nem rámkiabálva majd egyszer sem az arcomba röhögve nem köcsögnek neveztek, és nem Édesanyámat szídták.

    Kedves Ajtai Éva!
    ÉBRESZTŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 2. rew 2008. augusztus 12. 11:44
    „Pont az az Ajtai Éva, aki a zsebéből kotorja ki a taknyos zsebkendőt a járdára a tesco parkolóban????

    Na itt kezdődik a probléma, hazug emberekre épül minden.”
  • 1. sajt 2008. augusztus 12. 09:30
    „Hm, valamin megütköztem:
    "(az emberek a romákkal kapcsolatban) manapság elsősorban a bűnözésre asszociálnak. Az sem javít a képen, hogy a romák mintegy hatvan százaléka ráállt arra, hogy segélyből, állami támogatásból éljen."
    Kérdem én: miért javítson a képen az, hogy nem lop, hazudik (?!), hanem segélyből él? A segélyezés, támogatás kétirányú dolog. Ha segítem a cigányt, mert szegény és munkanélküli, ennek ellenére 4 gyereke van, így putriban és koszban él, akkor nem kellene segíteni azt a nehéz helyzetbe került egy, vagy kétgyermekes magyart, aki szintén munkanélküli? Ez is deszkrimináció, faji alapon történő megkülönböztetés. Csak ezzel a cigányok járnak jobban.
    Nagyon sok cigány nem tud viselkedni, egész egyszerűen nem társadalom-kompatibilis, és az emberek az "utcán" ezekkel a romákkal találkoznak, a képet ez döntően befolyásolja. Miért gondolja azt egy magyar, hogy el kell fogadnia a mocskos, magára nem adó, ordítozó, embereket provokáló, az életét gyakorlatilag az utcán élő cigány család bármelyik tagját is? Talán van egy mondat a cikkben erről: a romáknak is tenniük kell azért, hogy ebben az országban elfogadják őket. Nem hallgatnak a magyarra? Nevelje a cigány a cigányt!
    Mellesleg: "Vásárhelyen ennyire nem rossz a közhangulat, nem félünk ilyesmitől (romákat ért atrocitásoktól)"
    Tényleg? A magyar pedig néha fél...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hobbijukról kérdeztük a vásárhelyi közszereplőket

Hódmezővásárhely - A szabad levegő és a testmozgás alapvető ahhoz, hogy ki tudjanak kapcsolódni azok… Tovább olvasom