Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Saját lábra kell állniuk az önkormányzati cégeknek

Hódmezővásárhely - Minél kevesebb pénzt szeretne pumpálni cégeibe a vásárhelyi önkormányzat. 8 évvel ezelőtt még több száz millióval támogatta a város a 8 gazdasági társaságát, az összeget sikerült minimalizálni. A legnyereségesebb a Zsigmondy Béla Zrt.
Az önkormányzat gazdasági cégeinek saját lábra kellene állniuk, amelyiknek nem sikerül, azt – vagy legalábbis a veszteséges ágazatát – meg kell szüntetni – jelentette ki a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Lázár János. A vásárhelyi polgármester mindezt a jövő évi költségvetési koncepció tárgyalása kapcsán jegyezte meg.

8 évvel ezelőtt több száz millió forinttal támogatta az önkormányzat a városi gazdasági társaságokat. Ezt az összeget sikerült minimalizálni – hallottuk Hegedűs Zoltántól. A közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke azt mondta, a cél, hogy mind a 8 cég nyereséget termeljen, vagy legalábbis nullszaldós legyen.

A legsikeresebb vásárhelyi önkormányzati társulás a Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt. – az idén 80 milliós nyereséggel zár. Hegedűs Zoltán megfogalmazása szerint viszont kapaszkodnia kell a Hód-Strand Kft.-nek, bár a két cég profilját nem lehet összehasonlítani. A fürdő a nyári szezonban produkál nyereséget, télen nem. Ennek orvoslására szeretnék megépíteni a 800 milliós költségvetésű élményfürdőt. A létesítménytől remélik, hogy megoldja a holtszezon problémáját. A Hód-Strand Kft.-nek egyébként az önkormányzat korábban 100–150 milliós támogatást biztosított a működésre, viszont az idén még nem kellett pluszpénzt belepumpálnia a városnak.

Különleges profilt képvisel a gazdasági társaságok között a Hódfó Szociális Foglalkoztató, ahol csökkent munkaképességűek dolgoznak. Itt a cél, hogy minél több embernek tudjanak munkát biztosítani, és önkormányzati támogatás nélkül működjön – jegyezte meg Hegedűs Zoltán. Jelenleg 213 dolgozójuk van, de többszörös a túljelentkezés. A működéshez minden pályázati lehetőséget kihasználnak.

Olvasóink írták

  • 6. eldorádó 2010. december 07. 08:04
    „Az élményfürdőbe majd tódulnak a külföldi vendégek! A Ginkgo-Sas már lefoglalt az uszodában 2 öltözőt a vendégeinek...A szerelem.hu-t is üzemeltető internet-zászlóshajó Generalmedia banner hegyekkel reklámozza Vásárhelyt.
    :-D”
  • 5. Renchy 2010. december 06. 13:55
    „Gondolom mennyire fellendül majd a strand vendégforgalma, ha megépítik az élményfürdőt. Minden környező városban van már, a helyiek majd egyszer elmennek, kipróbálják, aztán annyi lesz neki. Az élményfürdőből hamar pénznyelő lesz.”
  • 4. Én2 2010. december 03. 12:44
    „Azért nyereséges mivel nem csinál felújításokat csak beszedi a pénzt és akkor bízunk benne , hogy nem emel árakat.”
  • 3. eldorádó 2010. december 02. 21:08
    „a ln. 3 vizes céget egybegyúrnám a Zsigmondy+Távhő(ez a Vagyonkezelő része)+Hód.Fürdő. Télen a távhő hozza a pénzt, nyáron a strand.

    Ha a Hódmenza árat emel, el is veszti majd diák vendégeinek jelentős részét!

    Nyugger park jól el van magában.”
  • 2. eldorádó 2010. december 02. 20:52
    „Ezek lennének:

    Hód-Menza Diákétkeztető Kereskedelmi és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft
    Hódmezővásárhelyi Városellátó és Beszerzési Nonprofit Kft.
    Szerdahelyi József Műsorszolgáltató Nonprofit Kft.
    HÓDFÓ Szociális Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.
    Nyugdíjas Lakópark Közhasznú Nonprofit Kft
    Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt.
    Zsigmondy Béla Viziközműveket Üzemeltető Zrt.
    Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Zrt.

    ?”
  • 1. almaszósz 2010. december 02. 16:03
    „Örülök hogy a Zsigmondy jelentős haszonnal dolgozik. Igy gondolom lesz pénz a vízvezeték hálózat felújítására is!
    Több olyan hely, szakasz van a városban ahol rendszerességgel csőtörés van és ki tudja hol ereszt még a régi, több tízéves toldott-foldott rendszer!
    A fedett uszodába a tanmedencébe máris fel lehetne állítani egy óriáscsúszdát!
    A strand szabadtéri forgalmát bárki figyelheti ezen a webkamerán: http://www.webcamtravel.eu/webcam/121
    Háááát, mit mondjak tényleg nem tolonganak az emberek. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy a merev árakat megtörni látszik a számos akció! Sok sikert!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közmeghallgatás a városi ügyintézésről

A 23 megyei jogú város közül Vásárhely az egyik olyan település, ahol a legkevesebb bűncselekmény fordul elő . Tovább olvasom