Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Samu az SZDSZ nevében is írt

Samu Ágoston közleményt juttatott el a Vásárhelyen működő valamennyi sajtóorgánumhoz a helyi SZDSZ és a Polgári Szövetség Vásárhelyért nevében. A dokumentum meglepte az SZDSZ-t – a párt ugyanis nem tudott az akcióról, és nem ért egyet az üzenettel sem. A történteket tegnap tisztázták: a két szervezet továbbra is együttműködik a választáson.
Samu Ágoston a faxkészüléknél. A sajtónak küldte a nyilatkozatot. Fotó: Tésik Attila
Faxon küldött nyilatkozatot kaptak a minap a Vásárhelyen működő sajtóorgánumok. Eszerint a Szabad Demokraták Szövetsége és a vele választási koalícióban lévő Polgári Szövetség Vásárhelyért szervezet megdöbbent azon, hogy a Hódmezővásárhely és Vidéke Demokratikus Szövetség szószólója, Erdélyi Miklós és Hernádi Gyula MSZP-s polgármesterjelölt szerint az SZDSZ–PSZV szövetség a választási hadjáratban tagja a Lázár-ellenes erőknek.

„Ezúton kijelentjük, hogy az önkormányzati választás számunkra nem hadjárat... Leszögezzük: az SZDSZ–PSZV szövetsége nem valaki vagy valami ellen, hanem Hódmezővásárhely felemelkedéséért indul a polgármesteri és a képviselői mandátumokért. Biztosítjuk Vásárhely polgárait, hogy ellentétben az MSZP-vel, mi soha ... nem leszünk tagjai olyan csoportosulásnak, ahol az egyéni sérelmek megtorlását politikai köntösbe bújtatva, a város megmentőjeként lépünk fel..."

– Nem küldtünk semmiféle közleményt a sajtónak – mondta lapunknak Horváth László szabad demokrata képviselőjelölt, akitől megtudtuk, hogy a mégis napvilágot látott nyilatkozat tervezetét a PSZV-vel való megbeszélésükön Samu Ágoston húzta elő a táskájából, s lobogtatta meg. Közzétételével azonban az SZDSZ akkor sem értett egyet.

– Valóban én küldtem szét a sajtónak a szöveget – ismerte el Samu Ágoston, a Polgári Szövetség Vásárhelyért egyesület megbízott elnöke, aki szerint erről korábban egyeztetett a liberálisokkal. Samu, miután lapunktól értesült a szabad demokrata álláspontról, azt mondta: akkor legyen úgy, hogy a dokumentumot csak a PSZV nevében tette közzé.

– Fel akartam hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a Hódmezővásárhely és Vidéke Demokratikus Szövetség három hónappal ezelőtt még egy jobboldali jelöltet támogatott, Balogh Jánosnét. Most viszont a baloldali polgármesterjelölt, Hernádi Gyula mögé sorakozott fel. Úgy ez a pálfordulás azt jelzi, hogy a HVDSZ tagjai nem tettek mást, mint politikai síkra terelték személyes sértődöttségüket.

– A közlemény, melyet először az interneten vettünk észre, nem tükrözi szervezetünk véleményét, azzal nem értünk egyet – erősítette meg pártja álláspontját Kiss László.

A szabad demokrata polgármesterjelölt hozzátette, a PSZV-vel korábban abban állapodtak meg, hogy csak közösen megfogalmazott közleményeket adnak ki. Ez azonban most nem így történt. Hangsúlyozta, tisztázták a PSZV-vel a dolgot, s a két szervezet továbbra is közösen folytatja a kampányt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csaló tűzifaárusok házaltak Vásárhelyen

Vidéki árusok olcsó fával házaltak Vásárhelyen és környékén, ám a kialkudott, kifizetett… Tovább olvasom