Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -3°C | 4°C Még több cikk.

Sipterné Ottlik Julianna: zöldségárus és kézilabdás

A Metripond, az Alföldi Porcelán, a zalaegerszegi Caola, a Narancs és a B & B Autóker kézilabdását, Sipterné Ottlik Juliannát – cseppet sem túlzás – mindenki ismeri Vásárhelyen. Siker és tragédia is volt az életében. Kisfia hétévesen hunyt el autóbalesetben.
– Igen, szinte mindenki ismer, ez az én bajom, nem tudok elbújni – mondta a 43 éves Sipterné Ottlik Julianna a telefonba, amikor megbeszéltük a randevút. Az elhangzottakat már a Kaszap utcai panel 8. emeletén, lakásán indokolta: – Az utcán tízből kilencen rám köszönnek, és váltunk pár szót a nyolcvanas, kilencvenes évek vásárhelyi kézilabdájáról, a Porcelánról.

A szekrénysor polcain vázák, serlegek, trófeák hirdetik egy kiemelkedő sportpályafutás állomásait. A start Székkutason volt – odavalósi –, Banga Endrénél ismerkedett meg a kézilabda alapjaival, 1975-től már igazolt játékos. Falujából került a Metripondhoz – az ifjúsági parkban, betonpályán játszottak –, majd az Alföldi Porcelánhoz, a város legendás csapatához. Az élvonalban több évet lehúzott, és olyan híres együttesek ellen lépett pályára, mint a Vasas, a Ferencváros, a Bakony Vegyész és a BHG SE.

– Ez nagyon boldog időszaka volt az életemnek. Fantasztikus szurkolóink voltak, a Porcelán-csarnokban megvertük a Fradit, és 1984-ben megszületett a kisfiam, Zolika... A csapat megszűnését követően – folytatta rövidebb szünet után –, Zalaegerszegen, majd visszatérve Vásárhelyre, a Narancsban és a B & B Autókerben kézilabdáztam. Sőt a mai napig nem hagytam abba, a HKE-ben, melyet mi csak ÖTYE-nek, vagyis Öreg Tyúkok Egyesületének nevezünk, szerepelek.

Sport és csalás

– Hogy miért nem vállalok több szerepet a mostani vásárhelyi kézilabdában? Korábban edzősködtem, és a csapattal feljutottunk az NB I/B-be, persze ebben még az előző tréner, Török Ferenc munkája is benne volt. Most azért nem vállalkozom hasonlóra, mert engem mindenki Ottlik Julcsiként ismer, és valószínűleg nem vennék komolyan a szigorúságomat. Márpedig én tudom, hogy hol és mennyit lehet csalni az edzéseken. És a sportban többet lehet, mint az életben, viszont a negatív visszajelzés, a sikertelenség is azonnal jön – már a következő meccsen.

Egy félmondat erejéig már szóba került Sipter Zoltán, Zolika. Alighogy elkezdte az iskolát, hétévesen, 1991. november 9-én meghalt. Autóbalesetben. Julianna férjével, gyermekével és egy baráti házaspárral Kiskunhalasra tartott egy mérkőzésre. Nem értek oda. A felelősöket már nem keresi.

– Két helyen eltört a koponyám, elvesztettem az eszméletemet, Kiskunhalason műtöttek meg. Utána, este 8 órakor tudtam meg, hogy Zolika meghalt... De azt nem mondom, hogy nincs többé, mert azóta is velünk él, sokat beszélgetünk róla a férjemmel, Lajossal – tőle és a családtól sok megértést, támogatást kapok azóta is –, hogy most milyen lenne, mit csinálna, mivel foglalkozna. Biztos nagyon szép fiú lenne, sportolna is... Talán eljön majd az az idő, amikor ő mondja, hogy „engedjem el", de ez még nem jött el.

Nem lett másik gyermekük, az örökbe fogadásra pedig azért nem gondoltak, mert mindegyik kissrácban „őt keresnék". Juli egyébként imádja a kicsiket, szeret velük foglalkozni, rokoni és baráti körben erre van módja, lehetősége. A depresszió még kínozza, ötvenszázalékos járulékot kap, és mellette munkát vállal.

– Nem volt nehéz az átállás a civil életre, már a Porcelánban is napi négy órát dolgoztunk, engem a matricaraktárba osztottak be. Emellett a háztartásra is odafigyelek, hogy a férjemnek, ha hazatér a munkából meglegyen mindene. De a sport sem maradhat el – erőt ad a mindennapokhoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsótér István polgármestert kipaterolták az irodájából

Nagyon úgy tűnik, hogy a mindszenti képviselő-testület szeretné, ha lemondana Zsótér István… Tovább olvasom