Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Szabó Gáspár függetlenként indul

Független jelöltként indul a vásárhelyi 2. számú választókerületben az április 15-i időközi választáson Szabó Gáspár (képünkön). Ez az a belvárosi választókerület, melynek a nemrégiben elhunyt Csorba Mihály volt a települési képviselője.
Szabó Gáspár nyugdíjas, egyéni vállalkozó, 16 esztendeje él a választókörzetben, ismeri az ott élők gondjait, problémáit, már csak azért is, mert a rendszerváltás előtt két ciklusban is a lakókörzet tanácstagjaként dolgozott. Azt, hogy független jelöltként próbálja meg elnyerni a választók bizalmát, maga jelentette be szerkesztőségünknek. A jelölt nem titkolta, hogy 17 évet dolgozott mozgalmi emberként az előző rendszerben, ebből nyolc évet a KISZ-ben, kilenc esztendőt a Magyar Szocialista Munkáspárt egyik helyi vezetőjeként.

Hangsúlyozta, 1953 óta él Vásárhelyen, két ízben is ide házasodott, négy gyermeke született.

A jelölttel egy választókörzetben indul a közgyűlési mandátumért a Fidesz, a KDNP és a Magosz támogatását már elnyert Varga András, Kissné Urgyán Mária, az MSZP és Kovács László, a MIÉP jelöltje.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötszáz hivatásos katonát várnak Vásárhelyre

Jelentősen emelkedik a vásárhelyi laktanyában szolgálók létszáma márciustól. A helyőrség valamivel… Tovább olvasom