Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 3°C Még több cikk.

Szabó Lajos élete a bonszai

Hódmezővásárhely- Több száz bonszai tölti ki a vásárhelyi nyugdíjas pedagógus, Szabó Lajos mindennapjait. Magát egy nyírfához hasonlítja, amely bár kidőlni készül, még kapaszkodik gyökereivel az életbe.
A bonszaioknak köszönhetem, hogy kerek ötven évig maradhattam a pedagóguspályán. Tanyán tanítottam, aztán a vásárhelyi középiskola kollégiumában bonszaiszakkört alakítottam, az pedig jól mutatott a „kirakatban" – meséli a most 86 esztendős Szabó Lajos vásárhelyi édenkertjében. Szemlátomást nemcsak pályáját, hanem hosszú életét is a növényeinek köszönheti. Lajos bácsi „zöld szívét" a fácskái viszontszeretik. Növénytermesztéssel mindig szívesen bíbelődött, és amikor bonszaiozni kezdett 1972-ben, még azt sem tudta, mi fán terem az. Tanítványa egyiptomi gránátalmával lepte meg, ő pedig elültette a magokat, majd egy nyírfával próbálkozott. Ezek lettek a több száz bonszait számláló vásárhelyi dzsungel törzsfái. Azóta Lajos bácsi mindent megtanult szaporításról, metszésről, ültetésről, permetezésről, formázásról.

A bonszainak köszönhetem, hogy kerek ötven évig maradhattam a pedagóguspályán – mondta Szabó Lajos Fotó: Tésik Attila
A bonszainak köszönhetem, hogy kerek ötven évig maradhattam a pedagóguspályán – mondta Szabó Lajos Fotó: Tésik Attila

– Egytől egyig élő műalkotások. Mindnek arculata van; fő, hogy úgy fessenek, mint egy öreg fa a természetben. Ez a nyírfa például olyan, mint én, mintha ki akarna dőlni, de még kapaszkodik a gyökereivel az életbe, azt kiáltva: ne még! – mutatja. Elmagyarázza: a kisfák tíz-tizenkét évesen lesznek bonszaiok. Az állandó odafigyelés jelképei. Nem is magának készíti – aki bonszaiozik, hisz a jövőben.

Minden nagy fa magoncából nevelhető miniatűr kedvenc, ám az a legszebb, ha az arányok miatt mégis kislevelűt választunk. A kislevelű fikusz (Ficus benjamina) és az ezercsillag fácska (Serissa foetida) például panellakásban is megél, bár a bonszai nem szobanövény. Lajos bácsinál is ugyanúgy pompázik a kerti állványokon boróka, hárs, szalonnafa, galagonya, gyertyán, ciprus, tűzjuhar, kőris – akár a normál méretű társaik. Igaz, Szabó Lajos évtizedek óta nem ment nyaralni, mert nem ér rá. Reggeltől estig kertészkedik. Szerszámkészlete mint a „nagyoké": fogkefe a törzstisztításhoz, csipesz a gyomláláshoz, fogó a drótozáshoz, ecset a beporzáshoz, spriccelő a mohaszőnyeg locsolásához. Mivel a tálkákban télen megfagyna a föld, a kertész elvermeli a fáit: beállítja őket a kerti medencébe, és „nyakig" avartakaróban pihennek tavaszig. Kérdésünkre, hogy mikor gyönyörködik, azt mondta: közben. Némely védence ráadásul gyönyörű terméssel hálálja meg a gondoskodását: szilva, gránátalma, sárgabarack, citrom és narancs vásárlására nem kell pénzt áldoznia.

Növény lapos tálban

Ez a bonszai japán szó jelentése. A miniatűr fácskát a szigetlakók a kínaiaktól másolták, akik korábban gyógynövényeket szállítottak ilyen módon, később lett a császári udvar látványossága. A japán bonszaiok még kisebbek, azokat legfeljebb 40 centisre engedik nőni. A legöregebb bonszai a japán császári udvart díszíti – több mint 1200 éves.

Praktikák

A kisfák törzsük alakja és száma, gyökerük, koronájuk formája, valamint ültetésrendjük alapján legalább két tucat stílusban variálhatók. „Dzsin" a direkt elszárított faág, amit vésés után mészkénlével kenegetnek, hogy begyógyuljon. „Pencsing" a tájkép neve, amikor a kész bonszai alá arányosan szikladarabokat, buddha-, elefánt- vagy pagodafigurát állítanak, vagy fehér kavicsokból forrást raknak ki.

Olvasóink írták

  • 5. lusta 2008. július 02. 07:04
    „VIVA BONSIA !!! ... :D ... :) ...”
  • 4. Burján Sándor 2008. július 01. 19:56
    „Megtiszteltetés volt ennek a remek embernek a diákja lenni, a szárnyai alatt nevelkedni.
    Élmény volt élőben csodálni a fácskáit.”
  • 3. Németh Judit 2008. július 01. 11:59
    „Ez a cikk egy valóságoscsoda számomra, aki ismeri ezt az uriembert az küldje már el ide a címét.”
  • 2. egyszeru polgar 2008. június 30. 17:59
    „Akinek ilyen kitarto turelme es elszantsaga van ehhez a kulonos gondot igenylo tevekenyseghez, bizonyara hasonloan viszonyult a gyermekekhez is. Kivanok sok szerencset az elet teremtesvel az elethez.”
  • 1. thomas 2008. június 29. 21:47
    „Szép és szívhez szóló, szakmailag hiteles írás.
    Jó, ilyeneket olvasni.
    szt”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Benczédiék nevezetes tordai díványa

Hódmezővásárhely - Különleges dívány birtokosa a vásárhelyi Benczédi Ferencné. A tizenkilencedik… Tovább olvasom