Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Szeged elszippantja a nézőket a vásárhelyi moziból

Hódmezővásárhely - Vásárhelyen három esztendeje egyetlen mozi működik, mert a Korzót bezárták. A Mozaik Kamarateremben júniusban 29 fő volt az átlagos nézőszám. A helyiek többsége a Szeged Plazában mozizik, még ha többe is kerül.
A Mozaik Kamaratermet 2003-ban újították fel egy sikeres pályázatnak köszönhetően. Kis ideig a Lánc utcai filmszínházban, illetve a Korzó moziban párhuzamosan vetítettek, de három esztendeje az utóbbit bezárták. Akkoriban még egy kht. üzemeltette a Korzót, de nem tudta fenntartani, így visszaadta az önkormányzatnak. Azóta egyetlen egy mozija van a városnak: a Mozaik.

Az önkormányzat tulajdonában lévő Korzó jelenleg üresen áll. A kihelyezett plakátok a Mozaikban futó aktuális kínálatot ismertetik. Az épület további sorsáról, esetleges jövőbeli hasznosításáról a közgyűlés dönt – kaptuk a tájékoztatást a polgármesteri hivataltól. Egyelőre nincsenek konkrét tervek a mozival kapcsolatban.

– Nagyon nehéz helyzetben van ma ez a működő mozink. A fiatalok inkább bebuszoznak a Szeged Plazába, hogy ott nézzék meg a sikerfilmeket. Megpróbáljuk elcsábítani őket, például tanítási időben folyamatosan az iskolákban hirdetjük kínálatunkat – tudtuk meg Lőkös Györgyitől, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatóhelyettesétől.

Nyolcvanhárom éves épület

Az Andrássy utcában 1924. november 26-án adták át a mozit. Az előtte ott álló épületet elbontották, s a helyére húzták fel a filmszínházat. Már akkor is Korzónak hívták. A 83 esztendős mozi nézőterén egyszerre 325-en foglalhatnak helyet, míg a Korzóban 174-en. Többek között ezért is nem volt érdemes fenntartani a Korzót, mert túl nagy volt a befogadóképessége a kevés nézőszámhoz képest.

A nézőszám szinte kizárólag a játszott filmtől függ. Júniusban például 29 fő volt az átlagos nézőszám, de a Karib-tenger kalózainak harmadik részét egyszerre hetvenen nézték meg. Júliusban eddig 110 főre nőtt az átlagos nézőszám, ami a Shrek 3-nak köszönhető.

Szerdáig a Piaf című francia filmet tűzték műsorra, mert mindig szerepel egy-egy művészfilm is a palettán. Csütörtöktől pedig délután háromnegyed hattól a Mrs. Pottert, este nyolctól pedig a Transformerst játsszák, amelyek talán behozzák a nézőket.

Néha még a filmekért is harcolni kell. A legújabb amerikai animációt, a L'ecsót például a békéscsabai pláza multiplexe öt hétre elvitte. Az igazgatóhelyettes kíváncsi arra, vajon képesek-e ilyen sokáig minden alkalommal elegendő vendéget becsábítani. A Mozaikban a jegyárak viszont a környező városok mozijaihoz képest igen versenyképesek. A szegedi Belvárosiban 750 forintot fizet egy felnőtt, míg Vásárhelyen 480-at. Ezenkívül a Mozaikban a diákjegy 380-ba kerül, de egy négyfős család esetén fejenként csak 250. Egy ötvenfős csoportnál 200-200 forintot kell a pénztárnál hagyni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár János bírálja városa rendőrségét

Hódmezővásárhely - Lázár János polgármester szerint a vásárhelyi rendőrségen nem veszik komolyan… Tovább olvasom