Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Székkutasi turistacsalogató Piroska

Székkutas - Székkutason őrzik Hugo Hartung német író emlékét, aki Piroska című regényével tette ismertté világszerte a település nevét és a pusztai életmódot. Erre alapozva szeretnék a helyiek falujukba csábítani a turistákat. Már három vendégházat ki is alakítottak.
A helyi múzeumban emlékszoba, október óta pedig mellszobor is őrzi Hugo Hartung (1902–1972) emlékét Székkutason. A német író 1922 nyarán diákként vendégeskedett Hódmezővásárhely-Kutaspusztán – akkor így hívták –, ahol szerelmes lett Piroskába (eredeti nevén Késői Katalinba), s élményeit Ich denke oft an Piroschka, vagyis Gyakran gondolok Piroskára című regényében örökítette meg. A könyv és a belőle készült film világsiker lett. Piroska címmel most is kapható a vásárhelyi könyvesboltokban a kötet.

A Piroska-legendát, a pusztai romantikát „meglovagolva" szeretnék a településre csábítani a hazai és külföldi turistákat, ami kitörési pontot jelentene a 2500 lelket számláló falunak. Az elképzelést pályázati lehetőségek keresésével, a pályamunkák megírásával, a német partnerekkel való kapcsolat kiépítésével támogatja az önkormányzat – tudtuk meg Varga Sándor polgármestertől. A válság miatt ugyanis a kötelező feladatokra is szűkösen jut pénz a következő évben, de 2011-től már szeretnék anyagiakkal is segíteni a turisztikai projektet. Többnapos programsorozatot is terveznek, amelyen bemutatnák a pusztai életet, az étkezési szokásokat. Ez már jövő nyáron megvalósulhat – mondta Kovácsné Rostás Erzsébet, a helyi olvasókör elnöke, aki a Székkutasi Vendégvárók Csoportjának tagja.

A Hartung család a vendégházban. A székkutasi vállalkozók komolyan gondolják: idén tavasszal-nyáron három vendégházat alakítottak ki, összesen 18 férőhellyel. A vendégházakat Kutasipuszta, Éva és Piroska névre keresztelték el. A Piroska vendégházban már aludtak német vendégek, itt szállt meg az októberi szoboravatáskor a Hartung család néhány tagja – tudtuk meg a tulajdonos lányától. Kenéz Dalma szerint vonzóvá, érdekessé lehet tenni a Hartung-történet révén Székkutast. Ezt szolgálhatja majd az a dokumentumfilm is, amit Baté Szilveszter forgat a közeljövőben a Piroska-kultuszról. Ebben lesz segítségére Tóth Imre református lelkész, aki sok dokumentumot gyűjtött össze a témában.

Olvasóink írták

  • 1. efje 2009. december 02. 09:40
    „Úgy emlékszem ezt aranka2 vetette fel itt először kb. egy éve.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az extraprofit miatt emelnék az adót

A belvárosi nagy áruházláncok és pénzintézetek helyi adóit emelné Lázár János vásárhelyi polgármester. Tovább olvasom