Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Szemtanúkat keres a vásárhelyi rendőrség! Ön látta a balesetet?

Hódmezővásárhely - A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása ügyében kéri a lakosság segítségét.
Az eddigi információk szerint 2011. október 26. napján 19 óra 30 perc körüli időben egy 58 éves kerékpáros férfi haladt a 47-es főúton az algyői Tisza-híd felől Hódmezővásárhely felé az úttest menetirány szerinti jobb oldalán. Ekkor egy ismeretlen típusú, utánfutót vontató, vele azonos irányba haladó személygépkocsi – eddig tisztázatlan körülmények között – elsodorta. A kerékpáros az úttest melletti füves útpadkán elesett. Az elkövető a helyszínről megállás nélkül elhajtott. A férfi 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrség kéri azon szemtanúk jelentkezését, akik a balesettel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek. Jelentkezni a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, vagy telefonon a 06-62-535-960-as, illetve a 107 és a 112 segélyhívószámok valamelyikén lehet.

Olvasóink írták

  • 2. clarification 2011. december 13. 10:06
    „Az október úgy látszik egy ilyen hónap, mert engem is egy szép októberi napon lökött el egy csinos sietős hölgyemény fényes autójával, mert két kamion közé akart befurakodni, és magasról tojt az elsőbbség adás táblára. Sőt állítólag nem látott engem, aki szabályosan haladtam. Pedig nem szőke volt. ( igaz vörösre volt festve a haja.) Ő kénytelen volt megállni, hisz a kocsija elé estem. És annyira sexis volt, hogy egyből ott termett egy fickó, aki felemelt a betonról,( hogy imponáljon a kétségbe esett buxának), pedig a gerincem eltört. De ezt akkor még én sem tudtam. A nő ekkor azt mondta el van késve.....és elhajtott. A rendőrség három hónapig "nyomozott " utána. Hát erről tudnék mesélni mi volt ez a nyomozás. Minden esetre nekem nyolc hét munkakieséssel, és a kerékpárom javításával tartozik az azóta is ismeretlen perszóna.”
  • 1. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2011. december 10. 17:44
    „December van ...haló!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

330 milliós kerékpáros beruházás Vásárhelyen

Sikeres pályázat esetén négy városrészben 330 millió forintot költhet el Vásárhely bicikliutak építésére, felújítására és kerékpártárolók létesítésére. Tovább olvasom