Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Szenvedő tanút talált a történész

Hódmezővásárhely - Különleges szerencséje volt a háború utáni igazolóbizottságok munkáját, illetve az azok elé citált egykori helybeliek további sorsát kutató Szabóné Sass Szilvia történésznek. Lapunk írása nyomán ugyanis megtalálta az egykor a bizottság elé állított egyetlen élő személyt, a 102 éves Csáki Dezsőt.
Nagy szerencséje volt Szabóné Sass Szilviának (35), a vásárhelyi Emlékpont Múzeum történészének, hiszen lapunk segítségével akadt a nyomára az idén 102 éves Csáki Dezső egykori papír-kiskereskedőnek.

Presztóczki Zoltán, a vásárhelyi levéltár munkatársa hívta fel a figyelmemet, hogy a lap írt arról a ma is jó egészségnek örvendő Csáki Dezsőről, aki szenvedő alanya volt testvérével együtt az igazolóbizottsági eljárásoknak. Én ugyanis történészként ennek a működését, illetve az elébe citált emberek további sorsát kutatom. Csáki Dezső bátyja, Csáki Lajos ugyanis újságíróként dolgozott a háború előtt, és ő volt a Vásárhelyi Ifjúság című hetilap szerkesztője, amely kapcsolódott a Turul Egyesülethez. Ezt azonban a háború után rendszerellenesnek, a német nácizmust kiszolgáló szervezetnek minősítették – fogalmazott Szabóné Sass Szilvia. A történész hozzátette: a világháború után felállított igazolóbizottságok azt vizsgálták, kik azok, akik népellenes dolgokat követtek el 1939 és 1945 között.

Szabóné Sass Szilvia a levéltári dokumentumok alapján kutatott a sorsok után.A szerző felvétele
Szabóné Sass Szilvia a levéltári dokumentumok alapján kutatott a sorsok után.
A szerző felvétele

– Érdekes volt látni az iratok alapján, hogy az eljárások nagyon sokszor prekoncepcióval indultak. A bizottság tagjai sok esetben rendkívül elfogultak voltak, gyakran előfordult, hogy a beidézettek mentő tanúit egyszerűen meg sem hallgatták, bizonyítékait figyelmen kívül hagyták. Maguk az ügyek is érdekesek, de az is, hogy mi lett azokkal, akik a bizottság, majd esetleg a népbíróság elé kerültek. A későbbi sorsokról, az iratokból semmit nem lehet megtudni, így a korabeli újságokban kell tovább nyomozni. Így bukkantam végül Csáki Lajosra, akiről írásai alapján egyértelműen kiderült, hogy nem volt náci vagy német szimpatizáns, és a kor szelleméhez képest antiszemita sem, viszont nagyon foglalkoztatták a szociális ügyek. Többek között arról írt, mivel fűtenek télen a szegények, hogy nincs mit enniük, és olyan tragédiákat ábrázolt, mint amikor egy egyedülálló anyuka elment dolgozni, közben pedig otthon maradt gyermeke magára gyújtotta a házat. A szörnyűségeket is úgy írta meg, hogy kiderül belőle, az emberi sorsok érdekelték.

Szabóné Sass Szilvia arra a kérdésre, hogy a történteket ennyi idő után mennyire lehet rekonstruálni, így reagált: ha van olyan, hogy teljes igazság, az már nem érhető el. Az igazolóbizottság dokumentumai a hivatalos álláspontot tükrözik, az egykori vizsgáltak pedig már régen nem élnek. Ezért örül, hogy Csáki Lajos öccsével személyesen is beszélhetett. Dezső bácsitól ugyanis megtudta, hogy bátyja 1944 októberében a fővárosba utazott, ahonnan 1945. február 5-én tért vissza Vásárhelyre, és jelentkezett a hatóságoknál. A politikai rendészeti osztály, azaz az ÁVÓ elődje nyomozását követően február 20-án tárgyalás nélkül internálták: „szélsőjobboldali lap terjesztése, illetve szerkesztése" vádjával. Az internálásból október 31-én szabadult. Az igazolóbizottság után a népbíróság is elmarasztalta. A testvére elmondta, hogy itt, Vásárhelyen volt internálva – a mai Kutasi úthoz közel. A bátyját valóban eltiltották szakmája művelésétől, és ezt követően mezőgazdasági munkát végzett.

A történész Csáki Dezső egykori papír-kiskereskedővel. Emlékek pontosították az iratokat. A szerző felvétele
A történész Csáki Dezső egykori papír-kiskereskedővel. Emlékek pontosították az iratokat.
A szerző felvétele

Amikor azt tudakoltam a történésztől, hogy van-e tanulsága az ezekhez hasonló történeteknek, azt mondta: érdekes korrajzot adnak a korabeli Vásárhelyről.

Viccmesélésért börtön

A 23 éves Dani Eszter viccmesélésért kapott hathavi börtönt. 1946 decemberében a szomszédban élő barátjánál kártyázás közben mondta azt a Magyar Dolgozók Pártja vezetőiről, hogy becsapják a népet, és ami irányításuk alatt nem emelkedik fel, a mélybe süllyed. Ráadásul Rákosi-vicceket mesélt. Kártyapartnere erre feljelentette, később azonban feljelentése legkompromittálóbb részeit hiába vonta vissza, az 1947–48-ban zajló per végén a lányt másodfokon is 6 havi börtönre ítélte a népbíróság. Az sem hatotta meg tagjait, hogy a vádlott egyedül tartotta el munkaképtelen édesanyját.

Olvasóink írták

  • 13. airwaves 2011. január 28. 16:47
    „12. pilar!
    Olvassd el a mai ügyeletes Emlékpont cikkhez írt soraimat...Köszi!”
  • 12. pilar 2011. január 25. 11:27
    „9. Kedves almaszósz! Egy kérdésem van: miért veszélyes a múltat feszegetni? És miért nem csinálsz Te is valamilyen "ráérő" munkát, ha irigyled azt, aki ilyet csinál? Az irigységnek semmi értelme szerintem, mint ahogy annyak sem, hogy a különböző szakmák képviselői egymásnak essenek azon, hogy melyikük munkája fontosabb a többinél.
    11. airwaves: sztem a cikk nem arról szól, hogy az Emlékpont mennyire hasznos és fontos intézmény, hanem arról, hogy milyen érdekes, hogy él még olyan vásárhelyi ember, aki az akkori eseményeknek tanúja volt, és hajlandó is beszélni róla. A múzeumok többsége pedig gyakorlati hasznot nem hoz, tehát akkor semmilyen múzeumra nincs szükség - így gondolod?”
  • 11. airwaves 2011. január 24. 15:09
    „10. gebe!
    Te meg inkább egyél, hátha felhízol!
    Nagyeszűségeddel közlöm, hogy januárban nem sok haszna van a kapálásnak!
    Nagy tisztelet a bácsinak és jó egészséget neki!
    De az már hányinger, hogy minden nap megjelenik egy felemelő cikk az Emlékpöttyről, igazolva azt, hogy menyire kellett Vásárhely népének ez a pénznyelő!
    6. Vörcsi és 10. gebe!
    Ez is hozzátartozik a cikkhez! Mert van aki kiolvassa belőle a lényeget, még ha viccet is csinál utána belőle...”
  • 10. gebe 2011. január 24. 07:13
    „Gratulálok az összes nagyeszű hozzászólónak, megint a lényeget olvastátok ki a cikkből. Lehet, el kellene menni kapálni!!!!!!!!!!!! Lenne némi hasznotok .”
  • 9. almaszósz 2011. január 23. 21:41
    „Mindig irigyeltem az ilyen "ráérő" szakmákat. Szerintem néha káros az ilyen régmúltakat feszegetni.
    Dezső bácsinak jó egészséget !”
  • 8. queenmargareth 2011. január 20. 19:41
    „ÁVH vagy ÁVO és a tanú, hosszú "ú", de, nem hiszem, hogy ez a cikk lényege.”
  • 7. Agyalapi 2011. január 20. 13:33
    „Az ÁVÓ-t pedig nem így kell írni, hanem vagy ÁVH, vagy kicsivel:ávó.”
  • 6. Vörcsi 2011. január 20. 12:31
    „Az eddigi "beszólások" számomra azt a régóta tartó sejtésemet igazolják, hogy egyre kevesebb azok száma. akikre még hatással van egy - egy ilyen történet! Csak a poént ragadják meg benne.”
  • 5. airwaves 2011. január 20. 12:23
    „Még jó, hogy a történész találta meg és nem a régész :)”
  • 4. dodó 2011. január 20. 11:47
    „Most, hogy megtalálták, már nem szenved?”
  • 3. Pepejeans 2011. január 20. 11:42
    „D95 akkor íratkozz be, mert a tanú hosszú ú. Ha csendben maradtál volna, bölcsebb lett volna.”
  • 2. D95 2011. január 20. 11:27
    „A tanu szot rovid u-val irjak! Altalanos iskola also tagozat”
  • 1. deszkás 2011. január 20. 11:03
    „A Deszki Vince úr...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gazdasági fórum Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - 14,5 százalékos munkanélküliség van a megyében, ami dobogós helyezést jelent a… Tovább olvasom