Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Szépülő vásárhelyi városháza

Felújítják a vásárhelyi városháza főlépcsőházát, valamint korszerűsítik a díszterem szellőzőrendszerét. Emiatt augusztus végéig az oldalsó lépcsőn vagy liften lehet feljutni az emeleti irodákhoz. A 113 éves épületet Ybl Miklós tervezte.
Utoljára az 1971-es tűzeset után tették rendbe a főlépcsőházat. Az azóta eltelt 30-35 esztendő jócskán indokolttá tette az újabb beavatkozást. Mucsi László városfejlesztési csoportvezető elmondta, a lépcsőkre szerelt állványokon nem csupán festők, de restaurátorok is dolgoznak. Ugyanis pár évvel ezelőtt műemléki védettséget kapott az épület, így a munkálatok megkezdése előtt egyeztetni kellett a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatallal.

– A restaurátorok állítják helyre, illetve tisztítják meg a felületek nagy részét. Ez előtt azonban a szobrokat körbedeszkázták, hogy ne sérüljenek meg – folytatta a csoportvezető. A lépcsőfordulónál álló, első világháborús katonát ábrázoló szobrot pedig levitték a bejárathoz.

A főlépcsőház mellett a díszterem egy részét is állványzat borítja. Itt ugyanis a szellőzést korszerűsítik. Egy-egy melegebb nyári közgyűlés alatt beszorult a levegő az elavult rendszer miatt. Ezért az üléseket augusztus végéig a házasságkötő teremben tartják, de az első szeptemberi közgyűlés már a megszokott helyén lesz.

Az eklektikus stílusban épült városházát 1894-ben adták át. A tervezésénél egy fontos szempontot kellett figyelembe vennie a tervezőnek, Ybl Miklósnak: hogy nagyobb legyen, mint a szegedi városháza. Így is lett.

A 113 éves épület tetőszerkezetére is ráférne már a nagygenerál, sok helyen még az eredeti bádogborítás fedi. Ezért egy-egy nagyobb esőzés után beázik. A teljes tetőcsere azonban rengeteg pénzbe kerül, ráadásul a felújításnál a míves bádogrészeket eredeti állapotban kell helyreállítani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsótérral kiegyezne a testület

A mindszenti önkormányzat rendkívüli ülésén ismét egymásnak ugrott Zsótér István polgármester és a… Tovább olvasom