Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Szerelmi fészek kiadó - Albérlők helyett párokat fogad a tulajdonos

Szerelmi fészek kiadó - Albérlők helyett párokat fogad a tulajdonosUtcarészletek a vásárhelyi Németh László (korábban Ormos Ede) utcáról. Fotó: Szabó Imre
Pár órára bérelhető szerelmi fészek az elbújni vágyó pároknak a vásárhelyi Németh László utca környékén. A tulajdonos nevet nem kérdez, és az utcán nem köszön rá - kizárólag vissza - vendégeire, nehogy kellemetlenséget okozzon nekik.
– Nevet nem, de tulajdonképpen semmit sem kérdezek. A vendég tudja, mit akar, miért fizet, a diszkréció mindkét félnek fontos. Az utcán sem köszönök rájuk, nehogy kellemetlen legyen számukra – mondta az az anonimitást kérő 40-es, vörös hajú nő, aki 2–5 órára adja ki lakását elbújni vágyó szerelmeseknek Vásárhelyen.

Mikor a randevút megbeszéltük, kértem, találkozzunk a háznál. Megadott egy címet a Németh László – egykor Ormos Ede – utcában, de mikor odaértem, közölte, a kiadó lakás lehet, hogy nem itt van. Azért jelölte meg ezt a házat, mert közismert: gyorsétterem, dohánybolt és fagyizó is működik a földszintjén.
 

– Onnan jött az ötlet, hogy Szegeden és Makón is találkoztam hasonló, magánkézben lévő légyottlakással, és a férjemmel úgy gondoltuk, belevágunk. Év eleje óta fogadunk vendégeket, a tapasztalat szerint van rá igény – már akadnak visszatérők is. Persze olyanok is, akik csak egyszer jönnek.

Egyébként az albérlőkkel rossz tapasztalataim voltak, ezért is akartam váltani – elevenítette fel a kezdeteket. A szolgáltatást a Facebookon is hirdeti a vásárhelyi pár: búvóhelynek, találkahelynek nevezik az egyszobás lakást. Közlik, hogy éjjel-nappal tiszta és fertőtlenített ágyneművel, törölközőkkel várják a vendégeket, bejelentkezni pedig 8 és 20 óra között lehet egy mobilszámon.

– Előfordul, hogy nem látom, nem tudom, ki jön az illetőhöz, mert egyedül érkezik. De nem is tartozik rám. Egyszer megtörtént, hogy az egyik ismerősömmel futottam össze az üzlet kapcsán, egymásra néztünk, és jót nevettünk.

Eddig csak egyszer fordult elő, hogy a szomszédok panaszkodtak, mert a pár túl hangos volt. Mindenkit figyelmeztetünk: legyenek tekintettel arra, hogy itt, a házban emberek élnek. Az észrevétlenség nekik is fontos – hangsúlyozta a tulajdonos.


5 óránál többről egyeztetni kell

Az árak: 2 személyre 2 órára 3000, 3 órára 4000, 4 órára 5000 és 5 órára 6000 forint. Az 5 óránál hosszabb tartózkodásról egyeztetni kell, de azért előfordult már, hogy valakik a fél napot vagy az éjszakát is ott akarták tölteni – mondta a 40-es nő.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyűrődő fejek, káposzták és szivattyú az Alföldi Galériában: nem kell félni az Őszi Tárlattól

Gyűrődő fejek, káposzták és szivattyú az Alföldi Galériában: nem kell félni az Őszi Tárlattól
Hét képet, két szobrot elvinnénk a vásárhelyi Alföldi Galéria földszinti termeiből. Ennél több is tetszik, de van, amitől földbe gyökerezik a láb, otthon mégsem találnánk neki helyet. Tovább olvasom